Ti képesek lennétek ezt elfogadni?
A lányom majdnem 23 éves, már független, nem velünk él, így tudom, hogy nincsen beleszólásom az életébe, és nem is szándékozom, de az érzéseimen nem tudok változtatni.
Öt hónapja együtt van az én egyik távolabbi barátommal, akivel kollégák is vagyunk. Kedvelem őt, normálisnak tartom, de majdnem tizennégy évvel idősebb a lányomnál (36 éves). Én magam 40 vagyok, ahogy a feleségem is (igen, a lányunk korai gyerek, felelőtlenek voltunk), szóval ezt... nehéz elfogadnom.
A lányom boldognak látszik, és tudom, hogy csak ennek kellene számítania, de nem tudok elvonatkoztatni a ténytől, hogy egy majdnem velem egyidős férfival van együtt. Ő arra hivatkozik, hogyha nem becsúszott gyerek lenne, akkor most egyáltalán nem szajkózhatnám azt, hogy a párja "az apja lehetne" (igen, első felindulásomban ez kicsúszott a számon), és mindig felhozza a szüleimet, akik között szintén 14 év korkülönbség volt, és hosszú évekig jól működő házasságban éltek. Bevallom, nem nagyon tudom, mit reagálhatnék. Mivel korábban is ismertem és kedveltem a férfit, nem mondhatom hirtelen, hogy meggyűlöltem, de nagyon nem tetszik nekem a helyzet.
Ti el tudnátok ezt fogadni? Vágjak jó képet a dologhoz? (A feleségem sem örül igazán a helyzetnek, de egyikünk sem akarja boldogtalannak látni a lányunkat.) Nem tudok elképzelni így családi vacsikat és jópofizást, eddig "bemutatni" sem merte igazán nekünk, és látom, hogy ez mérgezi a kapcsolatunkat. Nem akarom ezért elveszíteni a lányomat. Mit tudnék tenni, hogy megemésszem a helyzetet? Ti mit tennétek?
válasza: válasza:
válasza:#13, igen, azt hiszem, szükségünk lesz egy nagyon őszinte beszélgetésre, anélkül, hogy elszabadulnának az indulatok. Természetesen mindenben támogatni akarjuk és fogjuk, érzésektől függetlenül, de szeretném feloldani a saját tartózkodásomat is.
#14, egy szóval sem állítottam, hogy a lányom nem felelősségteljesebb, mint mi voltunk az ő korában (vagy fiatalabban, mint ő). Ezt egy szóval sem írtam sehol, de ettől még félthetem őt, és lehetnek ellenérzéseim akkor is, ha a lányom felelősségteljes, okos felnőtt nő, önálló döntésekkel. Örülök, hogy tanult a mi nem igazán követendő példánkból, de ez nem hiszem, hogy erre a lapra tartozik. Tudom, hogy komolyan gondolja a kapcsolatát, csak egyszerűen nehéz megemésztenem. Ennyi.
válasza:Nem tudom , hogy miként viszonyulnék.Elméletileg persze azt mondom, hogy "el kéne fogadnom , örülni kéne az örömének, stb." Valójában hogy viszonyulnék azt nem tudhatom.
Amúgy a problémáddal kapcsolatban kérdés, hogy vigaszt szeretnél hallani , vagy igazi megoldást akarsz.
A megoldás szerintem mindenképp az lenne, hogy megfejtsd , hogy valóban a fő gondod a kor különbség?Ha igen akkor meg miért is?
Az is lehet , hogy nem is
a korkülönbség a fő problémád , de akkor meg mi?
Annyi sok "normát" beleültettek a fejünkbe , annyiszor megmondták vagy utaltak rá , hogy "mi a helyes " , és mi a "helytelen", hogy már öntudatlanul is hatnak ránk ezek a dolgok.Lehet, hogy ha sikerülne néhány ilyen öntudatlanul benned működő dologgal egyértelműen szembesülnöd , már ez is elég lehetne, hogy belásd, hogy amit most problémának tartasz , valójában egyáltalán nem is probléma.
Az többnyire kevés, ha csak elméleti szinten azt mondjuk, hogy "megértem, hogy valójában nincs probléma".Valójában szerintem szükséges az a fajta mélyebb megértés ami rámutat arra, hogy mi az a gát a háttérben, amiért nem tudom teljesen elfogadni azt , amit pl. elvi szinten meg értek.
Ehhez egy kicsit mélyebb önismeret szükséges.Egy kicsit talán mélyebbre kel nézned.Vannak erre módszerek, segítségek.
Annyiszor hallani, hogy ha egy fiatal lány jóval idősebb férfival jön össze akkor "biztos apakomplexusa van".Nem tudhatom, hogy a lányod esetében ez fennállhat e. Ettől függetlenül( akár öntudatlanul is) benned felmerülhet, hogy " vajon jó apa voltam e, jó apa vagyok e"? Ha ez nem direkt módon jön elő, akkor lehet hajlanánk arra, hogy "rávezessük", utaljunk rá , hogy a lányunk " jobb lenne ha korban hozzáillő férfival jönne össze". (ezzel azt is igazolnánk , hogy" mi jól végeztük a szülői feladatunkat")
A "rávezetés" ,"utalás" , nem kel hogy direkt módon történjen.Elég az ha érzi a lányunk, hogy "nem igazán vagyok boldog attól amit tesz".
Nem az "apakomplexusnál" akarnék leragadni, mert lehet semmi köze az egészhez.De ha netán mégis lenne köze, akkor sem az lenne a lényeg, hogy "mit rontottál el".Legalább is nem olyan szempontból, hogy rágódnál azon.A múlton rágódni egy percig sem érdemes, viszont tanulhatunk belőle.
Lehet hogy a gyerekünkre túlzott mértékben "rá akartuk erőltetni, hogy neki mi lesz a jó", lehet , hogy "túl engedékenyek voltunk", lehet, hogy "túl szigorúak". A múltat illetően ezeken nem tudunk változtatni, de ha merünk magunkba nézni ,és továbbra is ott látjuk magunkban pl. ezek közül valamelyiket, az szerintem továbbra is nagyon nagy hatással lehet a gyerekünkkel való kapcsolatunkra.
Nekem is felnőtt korú gyermekem van . Igaz, hogy direkt módon ritkán utalok rá , hogy "szerintem hogyan kéne ezt azt csinálnia". Viszont többször észre veszem magamon , van amikor csak utólag, hogy ha nem is mutatom ki , hogy "ezt azért nem így kéne csinálnod" , mégis ott van bennem valahol legbelül , hogy "nem így kéne csinálnod", "neked ez nem lesz jó", "másik partner kéne neked", stb.
Ezeket a "közvetett érzéseket" gyermekünk továbbra is nagyon jól érzékelik, és természetesen nem mindig fogják örömmel fogadni.Továbbra is érezhetnek olyat , hogy még mindig "gyermekként kezeljük" őket.Még mindig nem vagyunk képesek elfogadni a döntéseiket ha "helyesek" azok,ha nem .
Hangsúlyozom, hogy gyakran nem az a lényeg, hogy mit mondunk , hanem hogy ott "legbelül" mit érzünk.Ők azt megérzik.
válasza: válasza:16- vagyok. Az jutott még eszembe, arról, hogy "nagyon féltem". Bennem is időnként felerősödik ez a "féltés".De be kell látnom, hogy ilyenkor nem teljesen bízok a döntéseiben, (tehát ilyenkor nem bízok benne).De nem csak benne nem bízok ilyenkor, hanem valahol az "életben "sem bízok meg , illetve valahol saját magamban sem bízok teljesen.Valahol talán ilyenkor a saját életvezetésemben is elbizonytalanodom.
Érdekes módon amikor ezeket a "mélyebb szinten lévő rejtettebb érzéseket" felfedezem magamban , ezek után elfogadóbb , megértőbb leszek a gyermekemmel , és önmagammal szemben is.
válasza:köztem és a férjem között is ennyi a korkülönbség.
Lehet hogy csak nekem tűnik úgy, de ahogy írtam tudod hogy a lányod el akarja kötelezni magát, és a családban is volt már hasonló körkülönbség, de nem csak mások véleményétől tartasz? hogy vajon mit mondanak mások hogy a férfi majdnem annyi idős mint te?
Szerintem semmi baj nincs a szituval. Az én édesapám és próbált volna okoskodni, amikor már együtt éltünk, és megmondtam neki szépen, hogy kérlek ne akard irányítani az életemet, mert már túl vagyunk a nevelés korszakán. ELsőre nem értette meg, másodjára se, utána kénytelen voltam hetekig felé se nézni, annyira elegem lett. Azóta már befejezte.
Szerintem mond el a tanácsaidat, de már nem tudsz beleszólni az életébe. Ha őszintén, szívből nem tudod elfogani a dolgot, azt a lányod úgyis érezni fogja, tehát én elgondolkodnék a feltétlen szeretet fogalmáról, és próbálnám gyakorlatba is megteremteni a lányommal.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!