A barátom annyi idős, mint az anyám. Nektek mi lenne a helyében a reakciótok?
Én most leszek 18 éves, gimnazista vagyok.
Ő 36 éves, eredetileg ügyvéd, de pár éve övé lett az apja cége.
Nem vagyok az a naiv kislány, akit pár szép szóval és mosollyal le lehet venni a lábáról. Meg Ő először tisztában sem volt az életkorommal, egyetemistának gondolt.
Szóval abba most ne menjünk bele, ami az olyan kérdéseknél szokott lenni, ahol korkülönbségről van szó.
Mert egy 18 éves srác is kihasználhat ugyanúgy, ahogyan Ő megtehetné. És nem örökké tartó párkapcsolatot akarok, meg nem is házasságban gondolkozom. Szóval az olyan válaszokat mellőzzétek, hogy "úgyis kidob", "csak azért van velem, mert fiatal vagyok". Mert én sem tudok megjósolni semmit a saját életemmel kapcsolatban, akkor egy anonim oldal felhasználói hogy tudnának?! :)
Viszont az anyám sejti, hogy van valakim és szeretném, ha megismerkednének. De Anya 37 éves, a barátom pedig 36.
Nekem 17 évesen volt 24 éves barátom. Azon is kiakadt anyám. Mondjuk még 5 évig együtt voltunk a végén már szerette. de azért az talán nem olyan durva :/ Most 25 évesen van 37 éves párom. Ennek sem örült, de mit csináljak? Komolyan 27-nek néztem, később tudtam meg mennyi idős, de akkor már mindegy volt :D
Mi is a lényeg? Ja! Ki fog akadni, mint a vekker. Ennyi. Vagy tudod kezelni, vagy nem. de végső soron kénytelen lesz elfogadni, mert sok mindent nem tud tenni ellene.
"Ő 36 éves, eredetileg ügyvéd, de pár éve övé lett az apja cége."
Na kérem szépen itt az indok miért is cuppantál rá.
Okos döntés végülis, de idővel szivás ez az egész pénzes cucc, hányni tudok már ettől hogy minden csak CSAK erre megy !
Óóó tudod mit, legyetek boldogok!
Amikor barátnőm mondta,hogy az ő barátja 30 évvel idősebb nála,leesett az állam,de csak annyit mondtam,hogy a helyében fiatalabbal próbálkoztam volna,de ő tudja.Anyukád helyében én elhívnám magunkhoz az úriembert minél hamarabb,hogy tudjam,kivel jár a lányom.Beszélgetnék vele és azt a lelkére kötném,hogy ne használjon ki.
21/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!