Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » El lehet felejteni egy gyereke...

El lehet felejteni egy gyereket? Gondtalanul élni mintha sose lett volna? Van ilyen?

Figyelt kérdés

Születésemkor örökbeadtak. Nagyon jó szülőkhöz kerültem, akik sosem titkolták a származásomat, mindig annyi információt adagoltak nekem, amennyi a koromhoz képest megfelelő volt. Azt mondták, hogy a biológiai anyukám nagyon szegény volt, nem tudott volna felnevelni, de mivel a legjobbat akarta nekem, ezért döntött így.


Közben felnőttem, egyetemre kezdtem járni, és egyre inkább el kezdett izgatni a biológiai anyám kiléte. Elhatároztam, hogy megkeresem, ez a gyámügyön keresztül sikerült is.


Az első találkozásunkkor eléggé meglepődtem, mert egy szerény-szegény asszonyra számítottam, ehelyett jött egy nő, aki 10 évet simán letagadhatna, tiptop öltözék, frizura, smink, puccos kávézóba mentünk, menő autóval vitt el, szóval nem kicsit más volt a helyzet, mint képzeltem. Kiderült, hogy anno valóban rossz körülmények között élt és ezért sem tartott meg engem, azóta viszont férjhez ment, gazdag pasija van, meg 2 gyereke, nálam 6 és 10 évvel fiatalabbak.


A második talink végén odajött hozzá a kislánya, aki épp balettóráról jött, és én rádöbbentem, hogy az anyámnak itt a tökéletes élete a tökéletes családdal, soha nem próbált meg keresni engem, és valahogy nem érzem úgy, hogy örülne a találkozásnak, nem akar bevonni az új életébe, a testvéremnek sem mondtuk el, hogy a testvérem (a férj tud rólam tehát nem emiatt).


Mintha azt mondaná, hogy na, megvolt amit akartál, találkoztunk, ezzel le van rendezve a dolog. A második tali végén megkérdeztem, találkozunk-e még, de hát neki sok dolga van, mennek síelni meg amúgy sem tudja még.


Létezik, hogy ennyire nem hiányzok neki a képbe? Hogy így le tudta zárni a múltat, és nem tudomásul venni a tényt, hogy van egy gyereke? Mit tennétek? Ne keressem többé?


2015. febr. 14. 19:17
1 2 3 4 5
 21/43 anonim ***** válasza:
90%

Meglepoek a valaszok.

Termeszetesen ha vki abortuszra akar menni, egybol jottek a szent "add orokbe, legalabb adsz neki egy eselyt" dumaval, de utana ti elvarjatok , hogy az anyuka rekkedjen meg az eletben. Sirassa az orokbeadott gyereket evtizedekig, amig az meg nem szeretne keresni(ugyanis forditva erre nincs lehetoseg, az vsz. szulo nem tudja-,+ha ezek ellenere megtenne akkor bezzeg meg "szemet no" aki nem hagyja beken a gyereket es az uj csaladot). De persze az sem lett volna jo, ha megtartja , mert akkor meg nem ad meg neki mindent, es "szr anya".

De legalabb innen is latni, hogy Mo. meg mindig gyerek cipoben jar orokbefogadas teren. Tul sokat var a tarsadalom az orokbeadotol es egyben a gyerektol is.


Kerdezo!

Nagy batorsag kellett az elso lepesekhez, biztos nem lehetett konnyu egyes idoszakokban, de hidd el a vsz.-i anyadnak sem. O uj eletet kezdett, csaladja van es neked is meg vannak a szuleid, a sajat eleted. Ezt lehet nem fogod tudni megerteni, de neha jobb nem belemelyedni a dolgokba. Nagyon jo , hogy talalkoztatok, megismerkedtettek, de ennel tobbet te sem , es o sem varhat. Az erzeseknek termeszetesen nem lehet parancsolni, de nem kell rosszindulatot feltetelezni sem egybol. Hisz nem tudhatod , mi zajlott le benne az elmult evekben es O maga modjan, hogyan dolgozta fel, hogy te nem vagy neki.

En ugy latom, valoban nem lenne jo , ha tovabb talalkoznatok. Fogadd el a multat es zard le.

2015. febr. 14. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/43 anonim ***** válasza:
88%

Én is azt gondolom, hogy eleve bátor dolog volt tőle, hogy bevállalta a találkozót. Biztos nagyon megküzdött annak idején az örökbe adással: elveszített, meggyászolt, elengedett. Nyilván nem jókedvében tette annak idején, csak neked akarta a legjobbat.


Berendezett egy új életet, nélküled, hiszen nem tudhatta, hogy valaha is keresni fogod. A törvények értelmében neki erre nem is volt lehetősége, így tudta, rajtad múlik, találkoztok-e valaha. Tisztában volt vele, hogy nagy eséllyel soha nem hall felőled.


Kérdezed, hogy lehet így lezárni a múltat? Egyszerű: tudta, hogy visszafordíthatatlan, amit tesz, és ha akarna se tudna többé megtalálni. Ezt egyféleképpen lehet feldolgozni, mégpedig úgy, hogy elengedi az örökbe adott gyereket.


Arra gondolj, hogy jót tett veled, neki köszönhetően rendes emberekhez kerültél, akik felneveltek, sajátjukként szerettek. A nehezebbik utat választotta az érdekedben, olvass csak bele az abortuszos kérdésekbe, kevés anya olyan bátor, mint a tiéd.


Amit szerintem érdemes lenne tenned: hagyd meg nála az elérhetőségeidet, a szüleid címét is akár, és mondd el neki, hogy keressen, ha akar, de te nem szeretnél beletúrni az életébe. Azt gondolom, ez a legtöbb, amit tehetsz. Szeresd a szüleidet, hiszen ők az igazi családod! És ha mégis úgy alakul, hogy a vér szerinti anyukád tartaná veled a kapcsolatot, légy türelmes, mert nagyon nehéz lehet neki ezt az egészet kezelni.

2015. febr. 14. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/43 anonim ***** válasza:
23%

Tényleg nem értitek???

Úgy látom a drága anyukát védi mindenki.

Az itt a nagy helyzet,hogy oké annak idején nem engedhette meg magának,hogy felnevelje,de az nem jelenti azt,hogy semmilyen formában ne tartson érdeklődést a saját vérszerinti gyermeke után. Gyakorlatilag 9 hónapig hordta a szíve alatt,majd megszülte...nem kell folytassam ugye?

Aztán mi történt? Felvitte az Isten a dolgát és tesz a saját gyerekére...

Majd amikor a gyerek megkeresi...-"síelni megyek" címszóval beletapos a kérdező lelkébe.

Ti meg ezt az anyukát véditek és pátyolgatjátok?! Ugyan már!

2015. febr. 14. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/43 anonim ***** válasza:
89%

Adrenalin: az örökbe adás erről szól! Arról, hogy nem tudsz/akarsz felnevelni egy gyereket, de vagy annyira felelősségteljes, hogy megszülőd, majd eztán nem a kukába dobod, hanem adsz neki egy esélyt. Ahogy egy gyermektelen párnak is!


Azt hiszem, kevered a nevelőszülőséggel, ahol a szülő szülő marad, és a gyerek átmenetileg nevelőszülőhöz kerül. Ez esetben az anyuka bármikor jelentkezhet, ha helyrejött anyagilag, és tovább nevelheti a gyereket.


Az örökbe adásnál nincs ilyen lehetőség, nincs visszaút! Amint a gyereket örökbe fogadták, ők papíron a teljes jogú szülei. Az örökbe adó szülő semmilyen információt nem kaphat a gyerekről, se a befogadó családról. Ez mind az örökbe fogadók, mind a gyerek élete, hiszen így biztosított csak a békés családi élet. A gyerek az örökbe fogadók nevét viseli, tőlük örököl, ha válnak, a különélő fél tartásdíjat fizet, pont, mint az igazi szülőknél.


Az anya ha meggebed, akkor se tud kapcsolatot létesíteni a továbbiakban a gyerekkel. És szerinted le lehet úgy élni egy életet, hogy minden egyes nap azzal kel és fekszik, megkeresi-e valaha a gyerek? Hát hidd el, nem. Ez ugyanolyan gyászfolyamat, mintha meghalt volna a gyereke. Örökre el kellett engednie, mert csakis a gyereken múlt, hogy valaha találkoznak. Az örökbe fogadók mondhattak volna bármit róla, ami miatt a gyereknek soha eszébe se jut megkeresni őt.


Az anya lemondott a gyerekről, ennyi. Lehet ezért szarembernek tartani, de szerintem nem az. Reálisan felmérte, mire képes, tudta, hogy a gyerek felnevelésére nem, és így szerető szülőkhöz került. A szememben ez sokkal bátrabb tett, mint az abortusz, hiszen esélyt adott a boldogságra a gyereknek és a családnak is, akikhez került. Ettől függetlenül nem dicsőítette itt senki, nem is kell, de azért azt se mondjuk már rá, hogy rossz ember volna.

2015. febr. 14. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/43 anonim ***** válasza:
14%

Kedves utolsó!


Hogy őszinte legyek,el sem olvastam soraid,mint csak az elejét.

Nem keverek semmit semmivel.

A lényeg,ha már az örökbeadott megkeresi az édes szülőt és a szülő felvállalja a találkozást,akkor könyörgöm,ne tegyen úgy mintha a huszadik senki lenne az aki épp vele szembe ül.

Ennek a nőnek "anyának" nincs szíve.

És még annyi,hogy én nem a jogi oldaláról közelítettem meg a dolgokat,hanem a kérdező történetére reagáltam

2015. febr. 14. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/43 anonim ***** válasza:
48%

Sokféle vélemény van, és mindenkinek igaza lehet...


Én, ha arra gondolok, hogy viselkednék a vérszerinti anyád helyében, amiatt lennék közönyös, mert nem akarnám feltépni a régi sebeket, mert visszafordíthatatlan az egész. Nem tudnék könnyen a szemedbe mosolyogni, mert bűntudatom lenne.


Helyedben azt tenném, hogy megadnám neki minden elérhetőségem, és mondanám, hogy keressen fel, ha rászánja magát. És persze megköszönném, hogy találkozott velem.

2015. febr. 14. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/43 anonim ***** válasza:
28%

Ne ugorjatok már egymás nyakának! Mindenkinek van igazsága abban, amit ír.

Az örökbefogadás nem visszavonható, tehát ha a szegény anyából később gazdag lett, már nem tudja visszacsinálni, csak ha nevelőszülőkhöz adta volna a gyereket, és a kapcsolatot tartotta volna vele.

Sokan lepontoztátok Adrenalint a válasza miatt, de azért valljuk már be őszintén, hogy azért a vérszerinti gyerekét ne azzal léptesse már le, hogy megy síelni. Mondja meg az igazat, hogy neki is meg a lánynak is megvan már a saját élete, és nem szeretné ezt összefonni. Szerintem a kérdező van annyira intelligens, hogy ezt megérti, és feldolgozza.

Kérdező! Szerintem te nagyon is jó helyen vagy az igazi szüleidnél. Örülj, hogy ők vannak neked.

2015. febr. 14. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/43 A kérdező kommentje:

Megvan neki a számom, én nem fogom őt keresni, nem is "búcsúzok el" tőle. Végül is örülök, hogy nincs rossz dolga. Anyukám (aki felnevelt) mindig meghatottan meséli, hogy kiskoromban az esti imánál mikor megkérdezte tőlem, miért imádkozom, akkor azt mondtam, hogy azért, hogy a másik anyukám ne fázzon (ennyi jött le nekem akkoriban abból, hogy rossz körülmények között élt). Az ima meghallgatásra lelt. :) Van csodás családom, akik segítenek átvészelni ezt a kis csalódást, és ki tudja, lehet, hogy egyszer tényleg megváltozik a gondolkodása ezzel kapcsolatban.


Köszönöm a válaszokat! Jó éjszakát!

2015. febr. 14. 22:55
 29/43 anonim ***** válasza:
34%

Zérdekes, hogy mindenki teóriákat gyártott az anya döntését illetően..lehet, hogy azért adta örókbe a gyerekét, mert úgy gondolta, hogy jobb sorsa lesz, nem akarta az abortuszt, de lehet, hogy kicsúszott az időből, nem tudta elvetetni, nem is foglalkozott vele, lesz ami lesz......

A lényeg, hogy már mindegy. A kérdező( jogosan) egy kis érzelmet várt, amit nem kapott meg. Csalódott, de felnőtt értelmes ember módjára túllép tajta.

Őszintén? Az anya helyében elmagyaráztam volna a dolgokat, okokat, és öszintén beszéltem volna a gyerekemmel. Nehéz lehet neki, de ő tudja az okokat, hozott egy döntést, volt lehetősége feldolgozni. A gyerek nem lát tisztán, keresi az okokat, nem érti a miértet.

Megérdemli a kérdező, hogy tisztázzák a szitut, hogy továbbléphessen.

Kedves kérdező! Sok sikert az életben, és ne mérgezd az életedet azzal, hogy általad nem befolyásolható, vagy megtörtént dolgokon keseregsz.örülj annak, amid van, és azoknak, akik melletted vannak.

Ne haragudj a szulőanyádra, mert az a te életedet fogja megmérgezni, lépj tovább, és kezeld helyén a dolgokat.

Még valami: az örókbeadás nyilván jobb, mint az abortusz, de mindkettőnek lehetnek kóvetkezményei, amikkel bizony együtt kell élni. Ez azért van, mert a gyerek nem becsúszik, hanem két ember szexuális kapcsolatából lesz. Szóval ok., hogy szar kórülmények, meg jobb a gyereknek máshol, de védekezni egyszerűbb lett volna.

2015. febr. 15. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/43 anonim ***** válasza:
88%

Én megértem az anyát

De a kérdezőt is


Az anya nem ment abortuszra... Mindegy miért, azért mert kicsúszott, mert elvei ellen van.. Vagy nem szerette a kérdező apjat ( jah igen biolőgiai apáról nem esett szó, habár az en nézetem szerint ő is szülője, ha a biologiai anyja az)


Lehet csak nem akart gyereket akkor..

Nem érezte kesznek magát, bármi, az, hogy valaki nem tud megfelelő körülményeket teremteni nem csak anyagi feltetel, érzelmi is..

Es igen, nem mindenki örül egy pihe puha babanak.

Ő hozott egy nem egyszerű döntést.. Mert bármiért is hozza az ember, nem könnyű..

Lezárta magában, ahogy írták már..mert ez végleges..


Megsem megölt, hanem adott egy esélyt a normális életre, olyan szülőket, akiknek mind az anygai, mint a lelki feltetel adott,mhogy ertelmes gyerekként nőj fel.


Szerintem a szüleid egyben hibáztak,mhogy meghagytak abban a hitben, hogy anyukad szegeny, és arossz körülmények ezt takarjak, tehat hagytak teőriát gyártani, igy sok esélyed volt a csalődásra, hiszen a hozzaállásodból mar gyerekkent egyértelmű volt, hogy meg fogod keresni a biolőgiai anyukádat. Vagy azt gondoltak leg érett leszel,mhogy ne okozzon csalődást mar, ha nem is úgy van..


Szőval lett egy családja biologiai anyukádnak, akik talan arról sem tudnak, hogy van egy örökbeadott gyereke..

Ha vagy, akkor lehet tényleg még szegény maradt volna, hoszen nem önmaga teremtette meg a körülményeket, hanem jól házasodott.



Nem biztos, hogy tud mit kezdeni a helyzettel, érzelmileg trauma..


Persze ez is teőria, lehet lesza..rja az egészet..

Van ilyen is.. Akkor meg azert jobb hogy nem ő nevelt...

2015. febr. 15. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!