Gyerek és/vagy karrier? 35 fölötti nők, mit csinálnátok máshogyan?

Én szültem fiatalon, és 33-35 évesen. Gyerek szempontjából azt mondom, fiatalon szülni jobb. Persze ez a mai világban, mindent átgondolva, lehetőségeket számba véve inkább idősebb korra tolódik. Ugye mire egy fiatal diplomát szerez, vagy akár még egyet, hogy biztosabb lábon állhasson munka terén, mire egzisztenciát teremt, lát valami jövőképet, addig csak úgy repülnek az évek, és mindjárt 30 felett van. Így 40-en túl, nagyon jó, hogy van egy 20 éven felüli gyerekem, hiszen még én sem vagyok öreg, jó tudni, megélni, hogy sínen az élete, leérettségizett, elvégzett egy 2 éves képzést, fősuli folyamatban, szóval ezt már biztosan megértem, és talán még az unokáimat is. Viszont mire a kicsikkel itt tartunk, arra már bőven 50 felett leszek. Ha náluk is kitolódik a szülés időpontja, akkor én már nem leszek messze a 70-től. Ez kicsit ijesztő, mert ugye az életünk véges, és nagyon nem mindegy mennyivel több, vagy kevesebb időt töltünk el a gyerekeinkkel. Nem mindegy, hogy 40 évesen veszítünk el egy szülőt, vagy 60 évesen.

Én karriert nem csináltam, viszont mindig dolgoztam, kivéve a gyeses időszakokat. Aki olyan terülten dolgozik, ami idő, energia igényes, ott kell segítség a gyerekvállaláshoz mindenképpen, pláne, ha a párja is hasonló munka terén. Ilyen szempontból viszont, ha mondjuk a nagyszülők segítenek, jó ha még fiatalabbak, aktívabbak. Aztán persze az élet bármikor keresztbe húzhat minden számítást, a dolgok változhatnak, mert garancia sajnos semmire nincs.

25 évesen szültem a lányom. Középiskola alatt is dolgoztam, elvégeztem egy OKJ-t, diplomám nem volt. Szerettem nagyon a munkám (ügyfélszolgálat), örültem hogy visszavettek.

29 évesen született a fiam, akkor már munka mellett egyetemre jártam, amit gyed alatt fejeztek be. Még dolgoztam pár évet ügyfélszolgálaton, most ugyanitt oktatásokat tartok az új belépőknek és a dolgozóknak.

Mit csinálnék máshogy? Nehéz kérdés. Kicsit bánom, hogy nem voltam nappalin egyetemista, biztos nagyon élveztem volna azt az időszakot. De akkor tolódik a gyerekvállalás. Több barátnőm van, aki most 33-35 felett szeretne gyereket, és nem jön össze :-( Mind nagyon jó emberek, harmonikus házasságban/kapcsolatban élnek, nagyon jó anyukák/szülők lennének, de nem jön össze :-( Már az is elég kemény, hogy az ő küzdelmüket végig kell nézni, nem tudom, nekem lenne-e erőm a helyükben.

Persze van olyan ismerősöm is, aki egyetem-munka-karrierépítés után, 35 felett szült minden probléma nélkül, akár több gyereket is.

Mi egyébként azért is vállaltuk ilyen korán az elsőt, mert nem akartam kis korkülönbséget a gyerekek között.

A második vagyok, csak eszembe jutott még néhány gondolat. Mint írtam, én kényszerűségből maradtam a szakmánál, de megismerhettem több olyan embert, akik valóban karriert futottak be (nemcsak dolgoznak, hanem "befutottak"). Mindez csak megerősített abban, hogy számomra a család fontosabb lenne, mint a "vezetővé" válás, a következők miatt:

- Először is esélytelen, így meg sem éri az energiaráfordítást. Az átlagember számára létezik egy üvegplafon, amin csak átnézni lehet, áttörni nem. Hogy ki jut "magasra" (az idézőjelet tudjátok be a társadalmi rangokkal kapcsolatos szkepszisemnek), az csak részben függ az egyén teljesítményétől, tehetségétől és elszántságától - nagyobb részben attól, hogy képes-e "eladni magát" (én például nem), és milyenek a személyes kapcsolatai.

- A magas sztátusz jellemromboló hatását több emberen megfigyeltem már. Nem, nem savanyú a szőlő. Mindenki nagy optimizmussal vág bele, hogy majd megváltja a világot, ha hatalom kerül a kezébe, de az embereknek csak egy töredéke nem szédül bele.

- Egy olyan párkapcsolat, ahol az egyik fél nagyon "befut", szükségszerűen erősen aszimmetrikussá válik (egy felsővezető nem tud a családi kapcsolatokkal, gyerekekkel, háztartással foglalkozni). A másik fél kiszolgáltatott helyzete egy idő után rögzül (sok-sok munkából kihagyott év után ha akarna, sem tudna újra "őnellátó" lenni). A hangsúly azon van, hogy "ha akarna, sem": vagyis egy idő után nem szabad akaratából van benne egy szerepben, hanem kényszerből. Én olyan kapcsolatot szeretnék, ahol mellérendelő viszonyban áll két - nem egyofrma, de egymást kiegészítő - ember, a szerepeiket szabad akaratukból vállalták, és szabad akaratukból is maradnak benne.

- Egy nagy karriert befutott ember, mivel az ideje és gondolatai nagy részét a munka köti le, nehezen viseli el a nyugdíjazását, és azt, hogy utána "fogatlan oroszlánnak" tartják. Visszakerül (jobb esetben) a családtagjai közé, és rájön, hogy alig ismeri őket.

Összességében ezt az árat akkor sem akarnám megfizetni a "nagy karrierért", ha lehetőségem lenne elérni azt. Számomra a fejlődés lehetősége inkább "befelé" mutat, a problémamegoldó képesség és önismeret irányába. Ehhez pedig egy házasság és a gyerekek jobb iskola, mint a karrier. A munkámról hosszú távon nem mondanék le, azért, hogy szabad akaratomból lehessek az, aki, nem pedig azért, mert egy férfi nélkül nem tudnám finanszírozni magam.

7. Ne keseredj el, még neked is kehet gyereked!

31 évesen is fiatal vagy még, simán összejöhet. Vizsgálaton voltatok már?

Lepontozó bizottság látom aktív, de mit is lehetne ennyi unatkozó ostobától várni?!

Nekem van olyan barátnőm, aki karriert csinált, bár igaz valamilyen szinten kényszerűségből, mert nem sikerült neki megfelelő férfit találni. 32 éves korára odajutott, hogy neki már szinte mindegy volt kinek, de szülni akart. 37 éves korára jött össze nagy nehezen. Egyszer mikor a munkával kapcsolatban ment valahova, akkor elvitt, mert én is odamentem. Emlékszem beszélgettünk és úgy megmaradt bennem, hogy nézett előre az útra, mint aki nem csak a vezetés biztonsága nélkül nem néz rám, és akkor mondta, hogy ugyan egyrészről jó neki, hogy ezt elérte, de másrészről ő folyton arra gondol, hogy ha gyereke lesz, amiért már mindenét odaadná, akkor vagy más fogja felnevelni, vagy fuccs a megszokott életszínvonaluknak.

Ez annyira szar szerintem.