Szulok! Ha ujra lehetne kezdeni, ti mit valtoztatnatok meg a gyermekeitek neveleseben? Van amit bantok, hogy rahagytatok? Maskepp csinalnatok?

Én gyerek szemszögből tudok csak írni, a babát még csak tervezzük.

Én sok mindent szeretnék úgy csinálni, ahogy velem tették. Ez úgy nézett ki, hogy voltak alapszabályok: asztalnál eszünk, este 8-kor fekvés van, ilyen alap dolgok, amikben nem volt ellentmondási lehetőség, ha akartam, ha nem. legfőképp a saját biztonságom és higiéném miatt.

Aztán volt a megbeszélés tárgyát képezi részleg, például, hogy megkaphatom-e a nyolcadik Barbie babát, vagy huszadik csokit. Ekkor anyukám megbeszélte velem a dolgokat, és végül is én mondtam minid azt, hogy nem is kell, nincs rá szükség (nagyon jól kommunikált velem). Ide tartozott az is, hogy nagyon korán bevont a pénzügyekbe (játékpénzzel számoltunk, a monopolissal), szépen kiraktunk midnent az asztalra, és elosztottuk, ez számlákra, ez ételre, ez ruhára, ez szórakozásra (családdal), és ez az az összeg, ami neked marad, kicsim, ebből veszünk játékot és édességet. Így én is "tudtam" merre a hány méter. Nyilván nem láttam át az egészet, játék volt nekem, de valahogy mégis éreztem a súlyát. Anyukám szerint egyetlen egyszer fordult elő velem, hogy hisztiztem a boltban valamiért.

Ide tartozott, hogy mit akarok felvenni, kirakott 2-3 lehetőséget, és választhattam.

Hogy milyen szakkört szeretnék, zene vagy sport, hogy melyik nyelvet választom, angolt vagy németet.

NAGYON korán megkérdezték a véleményemet az engem érintő kérdések nagy részéről, és ettől én is sokkal komolyabban vettem a dolgokat.

Aztán ott volt az "én döntésem" kategória, ezt gondolom nem kell magyarázni.

16 évesen lett először pasim, 9 hónapig nem feküdtem le vele, amikor megtörtént, akkor anyukámnak elmondtam, aki azonnal elvitt nőgyógyászhoz, és kikérte a tanácsát, hogy megfelelően tudjunk a továbbiakban (is) védekezni. (természetesen előszörre is védekeztünk.) Mindenben támogatott, de a véleményét elmondta, én pedig, mivel nem kényszerített, tiltott, ezért a tanácsaiból sokkal többet hasznosítottam, mintha tiltott volna.

Jártam különórákra, matekra azért, mert nem ment, angolra azért, mert túl jól ment, és a suli nem volt elég. Jártam valami sportra is mindig, úszni, lovagolni, de ezt főleg a szertorna mellett, amire a tesiórák miatt kellett járnom a gerincferdülésem miatt. Heti 3 délután volt különórám a suli után.

Később heti egy este mehettem be a városba, vagy pénteken, vagy szombaton. Nem kötelezett arra, hogy hazaérjek x időre, de a hétvégi feladataimat (takarítás rám eső része, mosogatás stb) el el kellett végeznem másnaposan is, így hamar rájöttem, mi az a határ, amit ihatok.

Nem volt zsebpénzem, de ha mentem valahova, akkor mindig kaptam valamennyit. Mindig be kellett segítenem a háztartásba, hiszen ott éltem, ez volt a természetes.Én töröltem a port, takarítottam a fürdőszobát és wc-t, porszívóztam, segítettem a mosogatásban, néha vasaltam.

Ó, voltak vitáink is, persze. Hol nincs? De megtanultunk jól kommunikálni egymással, és megbeszéltünk mindent.

Soha nem várt el tőlem olyat, amire nem vagyok képes, de amire igen, azt megkövetelte. Nem többet, mint amit bírok, de kihasználni a lehetőségeimet maximálisan.

Nem ütött meg. Legalábbis nem emlékszem rá. Viszont volt az a tekintete, aminél azt kívántam, inkább kapnék pofont, túl lennék rajta. :D (A gyermekbántalmazás nem vicces, nem tartom annak, de értsétek jól, amit írtam.)

Soha nem nélkülöztem, nem szenvedtem hiányt semmiben. Ruhát nem csak alkalmakkor kaptam, hanem amikor szükségem volt rá. Volt hifim, internetes (betárcsázós) számítógépem (11 voltam, ez 1999-ben volt, és mobiltelefonom (13 voltam). 14 évesen anyukám kísért el, amikor kilövettem az orromat, és egy évre rá, amikor köldök piercinget rakattam. Mégsem kényeztetett el, hiszen a "nagy" dolgokat mindig ünnepekre kaptam, szülinapra, karácsonyra. inkább az apróbb dolgok számítottak, az, hogy ott volt, amikor kellett, nem ítélkezett (na jó, ritkán:D), és elmondhattam neki bármit. A barátnőm a mai napig, de elsősorban az anyukám.

Inkább beszélgetett velem, mint nevelt, azt hiszem. Az én problémáim neki is fontosak voltak, akkor is, ha arról volt szó, hogy a Jani elvette a homokozólapátomat, és akkor is, amikor megcsalt a barátom. Mindig számíthattam rá, és most is számíthatok. Kicsit makacs, kicsit erős akaratú, néha ítélkezik a véleménynyilvánítás helyett, de felnőttem, és jobb anyukát nem is kívánhatnék. :) Ha rólam ennyit elmondhat a gyerekem, akkor azt hiszem elégedett leszek.

Apukám mellette állt, támogatta. Sokat volt távol munkájából adódóan, de amikor otthon volt, akkor az "Anya mit mondott? Anya megengedte?" típus volt. :)