Konkrétan mi a probléma azzal, hogy nem beszélek mindig kedvesen/nyájaskodóan a szüleimmel?

Az én apám is hasonló,bár ő konkrétan elvár egy bizonyos szó szerinti választ vagy szóbeli megnyilvánulást.Ha nem azt mondjuk az adott helyzetben amit ő előzetesen elképzelt magában,kiakad.

Tegyük fel,hogy megkérem akármilyen szívességre.Utána én ilyesmit mondok:

"Köszönöm,nagyon aranyos vagy,hogy ezt meg azt megcsináltad!Köszi még egyszer."

Szerinte ez nem volt elég udvarias és nem elég hálálkodás az áldozatért amit hozott,ezért kijavít,a számba adja a szöveget és addig vár amíg ki nem mondom szó szerint.

Ez nagyjából valami ilyesmi szokott lenni:

"Köszönöm drága édesapám,hogy ennyire aranyos és kedves vagy!Nagyon hálás vagyok!Nagyon szeretlek!"

Ha nem tesszük meg duzzog és megsértődik,panaszkodik másoknak,hogy semmibe vesszük és bunkók vagyunk vele.

Így próbál minket "megnevelni" felnőtt létünkre és szeretetmegnyilvánulásokat kierőszakolni.Pedig inkább figyelnie kéne amikor magunktól mutatjuk ki,azzal mindenki jobban járna.

Nézd,a szüleinket nem tudjuk lecserélni vagy megváltoztatni,csak elfogadni őket ahogy vannak.Mindenkinek vannak fura dolgai,de ő akkor is az apám és nem cserélném le semmi pénzért,még ha nagyon fárasztó is néha amit csinál.

25/N