Anya őszintén tanácsolta ezt? Vagy azért, mert haragszik rám a csók miatt?
Szombaton lesz a legjobb barátnőm 18. születésnapja, nyár óta szervezek erre az alkalomra egy nagy meglepetésbulit.
A bátyja Párizsból jön haza, a húga Ausztráliából és az egyik barátnőnk a nyaralását fejezi be hamarabb emiatt. Nagyon nehéz volt ennyi embert összerántani, normális helyet találni, elintézni mindent (torták, kaják, piák, zene, stb). A barátjának már a szervezés előtt mondtam, mit találtam ki és ő is mondta, hogy tök jó, szóljak, ha segítség kell. Erre ma kérdeztem tőle, hogy akkor hozza-e ő a barátnőmet, vagy hogy lesz és mondta, hogy ja, hát ők pénteken elutaznak és csak vasárnap este jönnek, elmennek vidékre valami wellness szállodába. És ezt úgy mondta, mintha tök mellékes dolog lenne.
Nagyon kiakadtam, mert akik külföldről jönnek, azoknak már megvan a repülőjegy, meg minden, a hely le van foglalva, mindent megrendeltem. Most meg tiszta ideg vagyok és anya látta rajtam.
Elmondtam neki, hogy mi van és azt is elmeséltem, hogy én amúgy nem annyira bírom a legjobb barátnőm barátját, mert többször megcsalta (amikor a barátnőm nem tud) és tavasszal egy buliba megcsókolt, de megbeszéltük, hogy nem beszélünk róla soha. Ezen anya elkezdte húzni a száját és olyan fura lett. Tudom, hogy az ilyen témákat nem kedveli, mert apa a házasságuk alatt folyamatosan csalta. De akkor is, ez most más.
És kérdeztem, hogy szerinte mit csináljak, mert most szívem szerint mindent elmondanék a legjobb barátnőmnek a "szerelméről", aki kidobja, ha úgy tartja a kedve, vagy éppen megcsalja, vagy betegesen féltékenykedik (nem beszélhet fiúkkal). Anya meg azt tanácsolta, hogy ne mondjak semmit, ha eddig hallgattam. De ez már sok.
Számomra is furcsa, hogy neked a barátság annyit jelent, hogy folyamatosan hazudsz a barátnődnek. Pusztán olyan önző indokból, hogy az a bizonyos csók - amit elvileg nem te kezdeményeztél - nehogy törést okozzon a kapcsolatotokban, de az nem zavar, hogy őt hülyére csalja a barátja. Ha ezzel nem hozakodtál elő akkor, amikor még időszerű lett volna, akkor tényleg felesleges most kinyitnod a szád. Nem csoda, hogy anyád kissé kiábrándult a hozzáállásodból.
Egyébként a partit én ugyanúgy megtartanám, a barátnőnek pedig elmondanám, hogy a srác az előzetes egyeztetés ellenére rászervezett valamit születésnapjára. A tanulságot le tudja ő vonni magától is..
Nem bírod de azért smárolni jó volt vele. Ej, de gerinctelen vagy te. Talán csak nem a bűntudat miatt szervezel ilyen világbulit?
Amúgy sem bírom az ilyen minden lében kanál embereket.
Nekem is volt egy baratnom, aki smarolt a baratommal. :)
Titkoltak a dragak, hogy engem "kimeljenek", de sajnos megtudtam, bar joval kesobb.
Annyit mondhatok, hogy egy eletre elintezte nalam ez a ket ember magat. Amit tolem kaptak, szem nem maradt szarazon. Csak ezt igy mellekesen :).
Anyud latja, hogy egy kis onzo csaj vagy. Csak akkor akarod az igazsagot elmondani, ha nem ugy alakul vmi, ahogy eltervezted?
Szep!
Azt amugy bizton allitom, ha kiderul (es olyan mentalitasu mint en), tuti elkuldi a pasit a fenebe, veled egyutt. Igy szamolj a kis "arulkodasoddal".
Úgy volt, hogy együtt mentünk egy buliba, mert a legjobb barátnőm külföldön volt és egyedül nem akartam menni, megkérdeztem, hogy mehetek-e vele és a barátaival.
Elmentünk és hajnalban kerestem, mert nálam volt a kocsikulcsa és én már indultam haza. Bent volt az egyik hálószobában és elkezdtünk dumálni, meg mondta, hogy ő mennyire bír engem, aztán odavitt maga mellé, hogy ne menjek haza, aludjak ott én is és másnap hazavisz. Aztán feküdtünk, beszélgettünk és elkezdett hülyeségeket beszélni, majd megcsókolt, de én ahogy felfogtam, mi van, ellöktem magamtól.
Utána otthagytam, majd másnap mondta, hogy ez hülyeség volt, nem tudta, mi ütött belé és jobb lenne, ha ezt senki nem tudná meg.
Ennyi, azóta még véletlenül sem maradtunk kettesben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!