Mi ez a duma mindenkitől, hogy majd elkéri a gyerekének a fizetése egy részét és gyűjti, majd később odaadja neki?

Látom, nem érted. Leadok egy összeget, hogy beszállok a költségekbe. Majd a maradékból spórolok, hogy legyen későbbre. De aztán évek múlva visszakapom a leadott összeget, amiről ha tudom, hogy visszakapom, akkor a maradékból az évek alatt nyilván jobban éltem volna, hisz nem kellett volna spórolnom.

Ez a gond, hogy megvontam magamtól dolgokat, pedig nem lett volna muszáj.

Én inkább azt látom problémának, hogy túlzottan gyerek szerepben tartják ezzel az illetőt. "Te kis butus, te úgyse tudnád ezt kezelni, majd én megcsinálom helyetted."

Tehát nincs meg a bizalom a szülő részéről, hanem önkényesen hoz pénzügyi döntést a gyerek pénzéből.

Teljesen egyetértek a kérdezővel és 19-es hozzászólóval. Persze, szép dolog az ajándék, meg a meglepetés, de az legyen egy csokor virág, vagy egy mozijegy, ne pedig x összeg. Pénzügyekben igen is hosszútávra kell tervezni, át kell gondolni, hogy mit hogyan akarok csinálni, mi a célom, és hogy érem el. Ha nekem van 100 ezer forint fizetésem, amiből x összeget oda kell adni anyucinak, én meg a maradékból "élek" és még félreteszek, teljesen más jön ki, mintha tudom hogy az x összeg is félre van téve, meg amit amúgy is félretennék is megvan. És ha én lakást akarok venni, és hirtelen odaadnak egy nagyobb összeget, akkor nyilván borul a tervem, mert más összeg, más lakás, stb.

Az se mindegy, hogy anyuka mit csinál azzal a pénzzel. Bevarrja a párnába? Vagy az ágy alatt őrizgeti? Míg én a tényleges tartalékot bankban tartom, ahogy neadj isten még kamatozik is? (Ezen lehet veszekedni, de nagyobb összegnél nem mindegy az a kamat.)

A másik része, hogy akkor most tényleg felnőttről beszélünk, vagy csak anyuka akar ovist csinálni a gyerekéből? Nem tartja annyira a gyerekét, hogy felérje ésszel, hogy takarékoskodni kell, nem pedig elverni?

Igen is, vagy a gyerek gyűjtse magának, vagy ne. De ezt a "majd a hátad mögött én úgy is jobban tudom" hozzáállást nem bírom.

Nézzük a tényeket: a magyarok többsége képtelen spórolni. Kifolyik a kezéből a pénz, bármennyit is keres. Pedig spórolni minimálbérből is lehet, nekem ne mondja meg senki.

Higgyétek csak el, a legtöbb fiatal nem fog magától rájönni a spórolásra, mert a többségük szülője sem olyan, hát hol látott volna erre jó példát?

Viszont nem egy olyan előrelátó, spórolós embert ismerek, aki fiatalsága gondtalan szakaszában szórta a pénzt két kézzel, őt az apja vezette, kényszerítette rá, hogy félrerakjon: nyitott neki lakás előtakarékossági számlát, és onnantól muszáj volt raknia. Eltelt több évtized, áldja a nevét ezért!

Nem mindenkit kell rákényszeríteni. Minden nagyképűség nélkül állíthatom, eddig bármilyen keveset is kerestem, kijöttem a pénzemből. Mikor elköltöztem a szüleimtől, alig több, mint 1 év munkaviszony után 700 ezer forintom volt, számítógépem, telefonom, egy csomó holmim a költözéshez. Pedig szakmunkás minimálbért kerestem, nettó 85 ezer forint körül.

Albérletben is boldogultunk férjemmel, akkor még élettársammal, pedig ő még kevesebbet keresett. Mégis félre tudtunk tenni, pedig az albérlet egyikünk fizetését felemésztette.