Ha gyermekkorodban letörték az önbizalmadat, hogyan alakult a további életed?

Egy zsarnok akaratú anya és egy visszahúzódó, bogaras apa mellett nőttem fel(férfi), így sosem volt előttem erős apa és férfimodell. Majdnem 23 éven át néztem azt, ahogyan az anyám elnyomja az apámat, ez kihatott a felnőtt életemre is. Sikerült egy olyan katyvaszt eltanulnom, amiben egyrészt szerepel anyám zsarnoki, felsőbbrendűsködő természete, és apám félénksége. Az eredmény persze az, hogy tele vagyok szorongással, agresszivitással, makacssággal.

Sok-sok terápiára lesz szükségem, mire valamennyire helyre tudnak majd rakni. Remélem neked könnyebben megy majd ez, ha megnőtt a hajad.

Anyám még 20 év felett is próbált a külsőm miatt tönkretenni szavakkal.Már nem érdekel...de a kamaszkorom nagyon rossz volt.(mindig azt mondta,h kövér leszek,nem lesz senkim,holott a lehetőség megvolt,és nem engedtek el otthonról)

Én nagynehezen elköltöztem,és havonta elég 3-4 telefonhívás tőle,de még ott is le tud húzni lelkileg.

Minden dologba ami érdekelt azt mondta anyám, hogy az nem neked való fiam, hülye vagy hozzá.

Példa: 8. osztály, iskolaválasztás, a városban levő gimibe akartam menni. Anyám azt mondta ahhoz kevés vagyok, nem fog menni, amúgy is szar a bizim, ( a matek 3-mason kívül minden 4-es ,5-ös volt..) be se írhattam.

Minden oda jelentkező gyereket felvettek, ha 2-es volt ha 5-ös, én meg mentem a gyogyósokhoz ,piásokhoz és a cigányokhoz a szakközépbe....beküldött anyám a gettóba ahol pokoli 4 évet töltöttem és szakma se volt .

A mai napig hátráltat ez a gyerekkor, mert én ugyebár mindenhez hülye vagyok , sajnos olyan blokkok alakultak ki emiatt,hogy semmit nem merek tenni , csak ha már végső szükség, de még akkor se...parázok mindentől és inkább megfutamodok a kihívástól.

A hajvágás nekem is megvolt, folyton kisfiúnak néztek (máig megvan, amikor kb. 8 évesen a hátam mögött hallottam, hogy "nézd, a kisfiú biciklizik") de inkább az iskoláim miatt alakult rosszul az életem.

Anyám egyedül nevelt, 10 éves koromig jól megvoltam az általánosban, de utána beíratott nyolcosztályos gimibe, amit nagyon-nagyon utáltam, a tanárokat, osztálytársakat, mindent, teljesen megváltoztam már az első évben - negatív irányban. Az önbizalmam azóta nem sikerült összeszedni.

Ezután egyetemre mentem, engem inkább a mérnöki pálya érdekelt, de neki volt számomra egy tervezett pályája, ami őt nagyon érdekelte - bölcsészkar persze, volt egy barátnője akinek tényleg jó munkája van és jól is keres, ő volt az egyik minta -, szerinte a matekos pálya nem lánynak való és én úgysem tudnék érvényesülni a sok férfi között. Hát fizika szakkörön is én voltam az egyetlen lány és jól megvoltam... hogy örüljön, elsőnek az általa preferált helyre adtam be a felvételi jelentkezést és csak 2. volt, amire én szerettem volna. Sajnos felvettek. Lediplomáztam, 2 évig nem volt munkám, a barátnőjétől persze csak sajnálatot kaptam segítséget nem, otthon rendszeresen kaptam a fejmosást, hogy milyen semmirekellő lettem, miért nem keresek jobban munkát, ott van egy ablakban hogy munkatársakat keresünk (aha, edényügynököket, vállalkozóival). Most az érettségimmel dolgozom a szokásos "jó ha van diploma, de nem aszerint fizetünk" irodai asszisztensként.

A barátaimra is mindig volt egy-két szava, a párkapcsolataimra dettó.

Már elköltöztem, de rendszeresen kapom a hogy kéne élni az életem leveleket és telefonhívásokat, ha meglátogatom, akkor lényegében örömmel megyek, de amikor ott vagyok és órákon át kapom az áldást... hát elgondolkozom, hogy talán mégse kellene ennyi szülőlátogatást tenni.

ooh hát nem vagyok egyedül..

az első válaszolóhoz hasonló a szülői felállás, csak én nő vagyok.

párkapcsolat nulla, semmi, most már azért kapálózok, hogy valahogy még tudjak gyereket szülni, mert ketyeg az óra.

de sajnos férfit nem találok, pedig elég csinos vagyok. de nyilván nem a külsőn múlik.

a külsőmmel kapcsolatban, ahogy kinéztem fiatalon, azokat a képeket meg sem merem nézni. nyilván az önbizalmam ott ment el nagyrészt, nem segítettek nővé válni, sőt, hátráltatott az anyám.

a karriert illetően, a természetes pályámról engem is eltérítettek, de kb. 10-12 év késéssel, óriási akaraterővel sikerült megcsinálnom, csak már sokmindenhez késő van így is.

most a legfontosabb a párkapcsolat, erre koncentrálok nagyon, szakember segítségével.

sajnos valami nagyon el lett rontva, pedig a képességeim nagyon jók, sok téren, és a külsőm is szerintem eléggé okés, szóval egy nagyon sikeres életet élhetnék, mert jó génekkel születtem.

remélem, nektek jobban fog menni, de abban reménykedek, hogy hátha még nekem sem késő.