Hogy mondjam el a szüleimnek, hogy rosszul döntöttem?

17 éves lány vagyok, egyetemre járok. És ez lenne az egyik problémám.. nem érzem magam késznek az egyetemre, és nem is érdekel amit tanulok. Biológia szakos hallgató vagyok. Anyu úgy kezel mintha 20éves lennék és teljesen egyértelmű lenne, hogy nekem ezt kell csinálnom. A gimnáziumom is azért választottam, mert biológiát akartam tanulni. 10-ben át akartam menni művészetire, de végül maradtam a gimiben mert "művészetből nem lehet megélni" és mivel ezen kívül a biológia az egyetlen ami érdekel, ezzel felvételiztem.Végig úgy gondoltam, hogy nem baj ha nem szeretem annyira, majd végig csinálom valahogy, de most, hogy már tényleg élesben megy az egész, kezdek besokallni és úgy érzem nagyon nem állok készen erre az egészre. 2évig még a gimiben kéne ülnöm a korom szerint, ráadásul olyasmit tanulok, amivel nem szeretnék foglalkozni az életemben. Mindig is valamilyen gyakorlatias foglalkozást képzeltem el magamnak, még az asztalosság is közelebb állna hozzám mint az hogy egész nap egy laborban üljek. Úgy érzem már 5 évesen el lett b***a ez az egész, amiért előbb mentem oviba, és most jött el az a pont hogy ez a korkülönbség érződik is. A szaktársaim közül mindenki ezzel szeretne foglalkozni, lelkes, én meg nem tudok örülni, nem érzem magam odavalónak.

A családban mindenki diplomás, és ha elmondom ezt a szüleimnek, akkor tudom, hogy azt fogják reagálni, hogy csak azért mondom mert sokat kell tanulni és lusta vagyok, meg hogy mások bezzeg hogy örülhetnének ha azt tanulhatnák amit én, én viszont minden hétvégén bőgve utazok vissza a koliba, annyira gyűlölöm ezt az egészet. Szívesen elvégeznék valamilyen okj-s művészeti képzést, mint amilyet a nővérem is csinál, de egyszerűen félek ezt az egészet elmondani, mert rohadtul csalódni fognak bennem. Lehet hogy pár év múlva máshogy fogok erről gondolkodni, és még egyszer nekifutok majd az egyetemnek, de most még nem állok rá készen és mielőbb abba kéne hagynom, mert nem szeretném a támogatott féléveim pazarolni.