Mit csináljak, hogy végre felfogják a szüleim, hogy nem vagyok már gyerek? L/20

Beletörődtek, nagyon nem tudtak mit tenni, mivel ugye, ha elmúltam 18, akkor már saját magamért felelek, és oda megyek, ahova akarok. De egyébként nem volt olyan durva a helyzet a költözéssel kapcsolatban, anyukám igazából pár év múlva vallotta be, hogy mennyire megviselte. Ez van. Ahol jó valakinek, onnan nyilván nem akar elmenni. Kiakadhatnak, de az ő hibájuk is, hogy minél előbb le szeretnél lépni. Nem tartották tiszteletben a határaidat a kéréseid ellenére sem, hát akkor hadd dühöngjenek. Azért mégiscsak van egy határ.

Úgy látszik, nekik nehezen megy gyerekről való leválás:) Hát, minden szülő más-más pozitívumokkal és negatívumokkal rendelkezik. Én nagyon szeretem a szüleimet, meg a tesómat is, mégsem akarok velük együttélni. Ha ők azt hiszik, hogy a szeretet ezen múlik, akkor az már régen rossz. Nem kell persze bunkónak lenni velük, csak határozottnak. Én azt is megtanultam, hogy elmondani százszor sem kell ugyanazt, ha nem értik meg. Elmondod egyszer, maximum kétszer, és figyelmezteted őket, hogyha nincs változás, akkor nem fogsz velük szóba állni/nem segítesz otthon, csak a saját dolgaidat látod el/, vagy valamit kitalálsz, hogy komolyan vegyenek.

Nekem birkatürelmem volt mindigis, én voltam mindig a családban, aki mindenkinek meg akart felelni, de már megtanultam, hogy bizonyos esetekben saját magamat nem tisztelem, ha nem mondok nemet, vagy ha nem mondom el határozottan az igényeimet. Te is teljes értékű tagja vagy annak a családnak, dolgozol, beleadsz a rezsibe, tehát azt sem lehet mondani, hogy élsz a nyakukon.

Megtanultam azt is, hogy a szabályokon mindig lehet változtatni. Attól még, hogy eddig engedted, hogy anyukád nálad tv-zen nem jelenti azt, hogy holnaptól ne kérhetnéd meg arra, hogy nyugalomban lehess a saját (!) szobádban. Attól még, hogy ők azt szokták meg, hogy nem kopognak, te még igenis kérheted magadnak. Persze ebbe az is beletartzik, hogy neked is kopognod illik, ha hozzájuk bemész (ezt nekem nehéz volt egtanulni, mert bár én igényeltem ezt a részükről, viszont fordított esetben gyakran mefeledkeztem róla, hogy akkor nekem is úgy kéne, hogy kopogok). Szóval működjön a dolog oda-vissza.

Márcsak azért is jó egyébként ez, mert valószínű, hogy szegényeknek fogalmuk sincs, hogy lehet ezt másképp is csinálni, mert nem látták a szüleiktől. Vagy ha annó bennük is ugyanúgy felmerült az igény, mint benned, azóta már elfelejtették, és bekapcsoltak náluk a gyerekkorukban tanult minták. Sok reményt persze ne fűzz a változáshoz.

Múltkor nálam volt a húgom, aki rengetegszer végighallgatta, hogy mennyire utálom, ha megsértik a magánzónámat, mégis ott kezdte, hogy átpakolta a cuccaimat, ameddig nem voltam otthon. Utána elmagyaráztam neki, hogy ez nekem miért rossz, de mikor már azt hittem, hogy felfogta, akkor is azzal folytatta, hogy ,,jó, de..." Szeretem, imádom, de a kapcsolatunk azóta lett normális, hogy nem élünk egy fedél alatt.

Egyetlen ember van, akivel szívesen lakom együtt, ez pedig a most már férjem, és még vele is össze kellett valamennyire ilyen téren csiszolódnunk. Kopognia nyilván nem kell, de néha ő is akar rendezkedni a cuccaim körül, de már kitaláltunk erre egy rendszert:)

Szóval vagy közösen kitaláltok valamit a helyzetre a szüleiddel, amennyiben még hosszú ideig otthon kell laknod, vagy gyorsan elkezdesz félretenni, és minél előbb összeszedni egy albérletrevalót, aztán ha véglegesítettek a helyen, ahol dolgozol, szépen elcuccolni.