Felnőtt Nők/Férfiak, akiket vertek: milyen hatással volt az életetekre? Most hogyan éltek? Mivel sikerült túltenni magatokon?

A gyerek mindig remél; ami könnyen megtréfálja az embert. A szülő szerepe egy igen mélyen kódolt, társadami "alapprogram" a srácok fejében, mintha a valóság mellett futna valami idealizált op.rendszer is a hardware-ben.

Mármint... nem is olyan régen nagyon nagy bajban voltam. Nem sikerült semmi: lerongyolódtam totálisan. Se pénzem, se melóm, ráadásul mindketten megbetegedtünk a párommal... egy fizetésből gyakorlatilag a küszöböt rágtuk. Nem tudom, hogy... mennyire ismerős ez a szituáció? Olyan időszakról beszélek, amikor bármit teszel, bármennyire akarod, bármit változtatsz a hozzáálláson / stratégiádon: mintha csak magad ellen dolgoznál (ma már hasznát veszem az éppen akkor haszontalan / hatástalan erőfeszítéseknek, mint például a tanulásnak). Így elég hamar eljutsz odáig, hogy már kitépnéd a mellkasodból annyira fáj a valóság... Nos; én a racionálisan választható megoldások közé felvettem a "befejezést" is és egy gyenge pillanatomban - egy smalltalk alkalmával - kiböktem. 3 hétig még smalltalk sem volt - a szerető szülő reagál a csemetéje bajára. A páromnak nem meséltem még soha el (nem is fogom), szerinte az addigi szülői mélységekig is erősen süllyedni kellett (mivel: amióta megy a szekerem, azóta a szüleim is megjelentek az életünkben) és nem szeretné Ő sem az esetleges unokák közelébe tudni őket.

Miért kértem segítséget akkor? Mert reméltem valami lelki / anyagi támogatást? Igen. Mintha kódolva lenne a kölkökbe a "szülő" intézménye... magam előtt szégyelem a legjobban.

Azóta túl vagyunk az anyagi krízisen és jó lett az életem (meg vagyok vele elégedve, van minden amit szeretnék). Ezzel jutottam el odáig, hogy nincs bocsánat és nem próbálok többé családot mímelni.