Mit tegyek, ha a költözés miatt a szüleim (főleg anyukám) erős bűntudatot kelt bennem?

Háááát, nem biztos, hogy valóban annyira a "haszonról" szól ez. Nem ismerjük a szüleid, szóval csak úgy általánosságban néhány gondolat:

-Huszonegy-néhány évesen még elég fiatal az ember, alakul/érik agyilag is, céljait és lehetőségeit tekintve is... Lehet most azt hiszed a párod az igazi, a tökéletes, és mindig ilyen jó marad a kapcsolatotok, ráadásul munkád is van, minek is a szülő...

Aztán 1-2 év megváltozik a pároddal a viszony, vagy megszűnik a munkahelyed, bármi és egyedül nem fogsz tudni mindent fizetni... Majd úgy 10 év múlva biztosan érteni fogod ezt... A szüleid is gondolhatnak erre, csak mondjuk ők sem ezt akarnák, és nem is azzal akarnak ijesztgetni, hogy ha szakítsz a pasiddal, vagy ha nem találsz új munkát, blabla...

-Lehet nem szimpi nekik a barátod, nem akarják, hogy túl szorosra fűzd vele.

-És ami nagyon jellemző, az önző szülő! Vannak szülők, akiknek az a fixa ideájuk, hogy a gyerekük az ő tulajdonuk, kötelessége velük maradni és amíg meg nem halnak, nekik engedelmeskedni, őket kiszolgálni és majd ápolni ha kell, és nem pedig sok kilométerre elköltözni és önálló életet élni....

-És ha az előző pont illik rájuk, akkor simán zsarolni is képesek oly módon, ahogy írtad, mert eddig nekik kb semmi hasznot nem hoztál.

(Sajnos az ilyen ragaszkodó szülőknek nem jut eszükbe, hogy elengedjék a gyereküket és ezáltal fenntartsanak egy olyan oda-vissza jól működő kapcsolatot, hogy a gyerek majd önként hazaszaladjon, ha a szüleinek segítségre van szüksége... Pedig ha lenne eszük, ezt tennék. Így meg csak megy a lelki kínzás, bűntudatkeltés, a gyereknek elege lesz és majd ha megöregednek a szülők, max. már csak kötelességből jön haza segíteni nekik, ha még hazajön egyáltalán....)

-stb.

nos...

Milyen távolságra akarsz elköltözni?

Van állandó munkátok, és lakás amit fenn tudtok önerőből tartani?

Ma mindezek megvannak, mitől szorongsz?

Pakolj inkább, később csak még több lesz a kifogás.

Szia!

Korodbeli lány vagyok. Kicsit emlékeztetsz magamra, noha én még nem tervezek elköltözni itthonról. Szerintem mond el anyukádnak, hogy mit érzel. Beszéljétek meg. Próbáld vele elképzeltetni a te szemszögedet. Ne veszekedjetek, csak beszéljétek meg nyugodtan ki mit érez. Mond el neki, hogy gyakran meglátogatod, hogy ezt most neked ki kell próbálnod, de tudod, hogy ők ott lesznek, ha mégse menne. Mond el neki, hogy rosszul érzed magad emiatt, mert nem akarsz olyat tenni, ami nekik rosszul esik, de szeretnél már a magad útján járni.

Én hasonló helyzetben vagyok. Nekem elváltak a szüleim, 21 vagyok és senki sem érti miért csinálok belőle ekkora problémát hogy egy-egy hétvégét nem annál a szülőmnél töltök, akinél kéne... Tudom, hogy ez nem egyszerű, főleg ha az ember tényleg törődni próbál más érzéseiddel, de gondolj bele mikor lesz ennek vége? Kezdj el most már magaddal, a saját érzéseiddel foglalkozni. Legyél a pároddal, ha így szeretnéd.

Hát, akkor kérdezd meg a párodat, hogy tudna-e várni addig, amíg majd úgy gondolkodsz, mint egy felnőtt, és nem úgy, mint egy gyerek. Talán még egy öt év, és eleged lesz abból, hogy mindig a szüleid elvárásai szerint élj, az végülis nem túl hosszú idő. Bár persze megvan az esélye annak, hogy a párod addig talál egy olyan barátnőt, akivel ténylegesen lehet tervezni, és nem kell minden döntést az anyukával jóváhagyatni.

Én hidd el, értem a helyzeted, olyan voltam, mint te. Aztán a párom kezdte egyre jobban megelégelni, hogy folyton anyám kívánsága szerint élek. Ha ilyen maradok, valószínűleg elhagyott volna engem, ami valahol érthető.

Te tudod jól, milyenek a szüleid. Tudod, hogy mennyire értenek meg. Ennek okán tudhatod azt is, hogy milyen következményei lesznek annak, ha elköltözöl tőlük. A döntés csak rajtad áll, hogy vállalod-e ezeket a következményeket, vagy sem. Ha nem, akkor talán nem is baj, ha még nem kezdesz párkapcsolatba.