Miért kéne hálasnak lenni a szüleimnek amiért felneveltek?

Nem értek egyet. Én hálás vagyok a szüleimnek mindenért, amit kaptam, függetlenül attól, hogy akartak-e engem vagy nem tervezett gyerek voltam-e. Igenis évekig komoly munkát és pénzt fektettek abba, hogy ÉN jó ember legyek, értékes tagja a társadalomnak. Ott voltak velem, vigyáztak rám, bármiben fordulhattam volna hozzájuk.

Akár nevelhettek volna úgy is, hogy hagynak nőni, és nem foglalkoznak velem különösebben, de jó szüleim voltak.

Én hálás vagyok nekik és minden erőmmel támogatom őket most, amikor ők szorulnak rám.

Csinálhatnák azt is, hogy betesznek egy intézetbe, örökbe adnak, akkor valószínűleg egy legutolsó műveletlen tahó lennél, tahó cigányok között.

Még bunkók és igazságtalanok is veled a szüleid akkor is hálás kell, hogy legyél, hogy felneveltek.

Nem kell hálásnak lenni. Ezt csak az mondja, aki tudja, hogy szar ember, de majd ő is mondani akarja egyszer, hogy "ez nekem jár".

És ezt úgy mondom, hogy imádom az anyukámat, és ha kellene segíteni, egy szó nélkül tenném.

"Vagy ha maguktól vonnak el mindent hogy a gyereknek a legjobb jusson."

Egy gyerek a felnőttkorig körülbelül 14-16 millió forintjába kerül a szülőknek. Ezt mind saját maguktól vonják el.

Ennyi erővel, ők meg neked legyenek hálásak, hogy megszülettél! :D

Egyel komolyabbra fordítva a szót; én mindig úgy gondoltam, hogy ezalatt a hálálkodás alatt nem kell igazán nagy dolgokra gondolni, például már az is elég, ha a kellő tiszteletet, figyelmet, törődést biztosítod a szüleid felé. Az én álláspontom szerint ennek egy családban alapesetben oda-vissza meg kellene történnie. Viszont abban igazad van, hogy a gyerekvállalás megkerülhetetlen utófeltétele a születendő gyermek felnevelése lenne. Sajnos ezt valamennyi szülő a felelőtlen döntéseik miatt többé-kevésbé tudja/kívánja csak teljesíteni.

Ez olyan dolog, hogy az természetes dolog, hogy a szülő szereti a gyermekét, valahogy ösztönösen. De a gyermekben már nem feltétlenül alakul ki a szeretet a szülei iránt.

Szerintem maga a hála érzete egy sajnálkozóan hangzó dolog, én mindig is negatívumként gondolok erre. Abszolút alap, hogy a szülő mindennel támogatja a gyermekét, amivel és amiben csak tudja, és a gyermek is tisztelettel,szeretettel tekint rá, nem pedig hálálkodik mint egy kiskutya egy falat kutyakajáért.