Nem kell rögtön elköltöznöm, mert eddig semmi hasznom nem volt és most dolgozom pont?
1 éve dolgozom, és lassan össze akarok költözni a párommal.
A szülők a bejelentést jól fogadták, de rá pár napra a fentebb említett dolgokat kaptam, miszerint nem kell rögtön keresgélni és eddig semmi hasznom nem volt, (adok haza a fizetésből de nem sokat tudok, többi megy félre), de így állnak nekem hogy felneveltek és mostmár én tartozom.
Milyen felfogás ez?
Nem kértem hogy felneveljenek, de gyerekként nem is tudtam ez ellen tenni mivel akkor még nem tudtam hogy ezt fogom kapni.
Szerintem ez nagyon önző szülői hozzáállás már bocsánat! Ők akartak, ők vállaltak Téged. Legyünk már annyira felsőbbrendű lények - ha már egyszer kiemelkedtünk az állatvilágból - , hogy nem öszöntből szaporodunk, hanem meggondolásból! Szeretetből, NEM ÉRDEKBŐL!
Szerintem ez ideális esetben úgy működne, h a gyerek SAJÁT MEGGYŐZŐDÉSBŐL támogatja a szüleit, miután a saját lábára állt. Ugye akkor, ha van miből, és megvan a hála érzése. De ilyen esetekkel, h a szülők elvárják, követelik, h a "gyerek tarsa el" őket, és abból a kevésből is pofátlanul nyúlni akarnak, amiből a kicsi a szárnyait kezdené bontogatni... az hát gusztustalannak tartom!
"eddig nem volt semmi hasznod, most legalább pénzt adsz haza" - gusztustalan!! az ilyen szülő minek vállal gyereket??? akkor inkább neveljen kacsákat, disznókat, abból meglesz A haszna. pffff.
Az egyik barátnőm pontosan így járt mint te. Neki is a szülei azt mondták, hogy ideje lenne segíteni a szülőket, végül is ők nevelték fel, ezért ne költözzön el. Mivel 22 éves volt úgy döntött a saját életét éli. Egyik nap szépen fogta a kis cuccát és elköltözött a barátjához.
Eleinte volt sértődés a szülők részéről, de később újra helyreállt a béke. Viszont 3 évvel később a leányzó terhes lett. Most ott tart, hogy otthon van a kicsivel, és alig jönnek ki a pénzből.Kérne ő a szüleitől segítséget, de a válasz mindig az, hogy nekik sincs miből adni..Szóval anyagilag egy forinttal nem támogatják a lányukat.
Szerintem benne van a régi ügy, hogy a lányuk elköltözött amikor anyagi támogatást vártak tőle..
Nem kizárt, hogy egyszer az élet neked is ezt hozza majd. Lehet ha majd babátok lesz, és anyagilag szorult helyzetben lesztek a szüleidtől ne várj segítséget..
Az én felfogásom az, hogy a szülő felneveli a gyereket, és aztán örül, ha az a saját lábára tud állni. És valahogy megérzik, kinek mire van szüksége, és segítenek.
De azért szülni, hogy utána "fizesse vissza" a gyerek amit kapott??? Jó esetben (ahogy valaki írta) úgyis mellettem van, ha kell.
De ez zsarolás. És pontosan hány évig kéne "visszafizetned"? És mennyit?
Félreértelmezik a szülőséget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!