Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért van az, hogy bizonyos...

Miért van az, hogy bizonyos szülők az egyik gyereküknek bármit elnéznek, a másikat meg fojton csak szidják?

Figyelt kérdés

Konkrétan arról van szó, hogy a párom a legidősebb gyerek, és úgy kellett felnőnie, hogy mindent az öccse kapott. Őt állandóan verték, nem adtak neki rendesen enni, elszedték a fizetését, és mindig azt kellett hallgatnia, hogy az öccse mindenben jobb, szebb, tehetségesebb.

Már külön él, albérletben lakunk együtt, valamelyest sikerült rendbehozni a kapcsolatot velük.

Csakhogy. Az öccse egy éve befejezte a sulit, és egyetlen forintot sem ad haza, elviszi a kocsit, és folyamatosan kölcsönkéreget.

Páromat kirakták otthonról amikor megszűnt a munkahelye, az öccse pedig rajtuk élősködik, és őt nemhogy nem akarják kirakni, de azon gondolkoznak hogy a barátnőjét is odaköltöztessék, akinek nincs rendes munkája (heti 1-2 napot dolgozik).

Akkora szégyen ez, és a páromnak iszonyat nagy fájdalom. A szülei nincsenek jó anyagi helyzetben, és most az öcsike élősködésének köszönhetően tőlünk kértek kölcsön.

Szerintetek hogy lehet az, hogy még ezek után sem gondolták meg magukat, és nem változtatják meg a véleményüket sem?? Tény, hogy mostmár sokkal jobban állnak hozzánk, de a szemükben ő még mindig az a gyerekük aki kudarcba fulladt, én meg az az önző kis fruska, aki miatt kirakták otthonról.


2014. szept. 27. 14:31
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

Tudod ki adott volna nekik egy fillért is?!

Miért annyira fontos kapcsolatba lenni velük, ha így áll a helyzet? Érthető, ha fájnak a párodnak ezek a dolgok, de pont ezért kellene nagy ívben elkerülni őket.

Majd ha elgondolkodnának a viselkedésükön, akkor talán elfogadnám a bocsánatkérésüket, de jó a kapcsolat már sosem lehetne ezek után. Vannak ilyen szülők sajnos.

2014. szept. 27. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:
Ezen már túl vagyunk. Elkerültük őket, aztán ahogy láttuk, hogy kezdenek normalizálódni, kibékültünk velük. Most nem tudom, mi lesz. De baromi mérges vagyok, mert most nem tudom miből lesz kifizetve az albérlet...
2014. szept. 27. 14:50
 3/13 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem egy életre ki kéne iktatni őket az életetekből.

Őket nem lehet szülőknek nevezni a párodnak meg inkább haragudni kellene és lesajnálni őket nem pedig magát marcangolni. Hagyja abba az önsajnálatot és ne akarjon nekik gőzerővel megfelelni meg elnyerni a szeretetüket mert úgysem fog menni.

Ők ilyenek és az ilyenektől meneküli kell.

Egy fillért ne adjatok nekik többé. A párodnak inkább keményen be kéne olvasni mindenben aztán rájuk vágni az ajtót örökre.

Hidd el ha sz.ban vannak akkor, mindig kedvesebbek és békülékenyebbek lesznek addig, míg ki nem segítitek őket. Ha minden rendben lesz, megint ti lesztek a nagy senkik.

Egész egyszerűen kerülni kell őket ők nem család, nem szülők. Alkossatok ti egy családot és csak egymásra figyeljetek.

Nekem a barátnőm családja ilyen. Az apja normális, dolgozik, gondozza a nagyit, nem iszik stb. a nagybátyja meg egy dologtalan, pénzszóró alkesz, aki folyton bántja a nagymamát szóban, tettben, és folyton fenyegeti.

Találd ki, ki a kedvenc gyereke a nagyinak? A részeg, t.hó fia!!!

Ő a tuti befutó a barátnőm apját meg folyton csak szidja, mindig mindenért ő a rossz.

Ki érti ezt??

A probléma mindig ott kezdődik, hogy az ártatlan félnek van mindig lelkifurdalása meg önsajnálata meg megfelelési kényszere ahelyett, hogy hagyná a fenébe az egészet és lelépne.

De a többség nem teszi meg mert ostoba módon reménykedik /mert az emberismerete nulla/ így aztán folyton kihasználják és tovább alázzák.

Velem egyszer csinálná meg ezt akárki a családból fix, hogy kiradíroznám az életemből örökre.

Fájjon neki a saját bunkósága nehogy már én lelkizzek miatta!!

2014. szept. 27. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%
A párod jobb, ha végleg leszakad a családjáról és nem tartja velük a kapcsolatot, hiszen nem kapott tőlük semmi jót....Állj mellé, mást nem tudsz tenni.
2014. szept. 27. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%
De ha azt sem tudjátok miből fizettek ki az albérleteteket, akkor miért adott pénzt nekik a párod? Amúgy sem kellene, de a saját károtokra főleg nem. Oldják meg az életüket ahogy akarják. Azok után ahogy a pároddal bántak, biztos nem érdekelne, hogyan!
2014. szept. 27. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
Remélem, nem akar adni nekik. Hadd legyen ez a téveszme az ő bajuk és szégyenük, a párod meg ne bánkódjon azok miatt, akik nem érdemlik meg.
2014. szept. 27. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:

De fura, azt hittem olyan kommenteket fogunk kapni, hogy biztos mi vagyunk a hibásak, csak nem írom le.

Hát köszi a tanácsokat. Tavaly ugyanekkor telt be nála a pohár, egyáltalán látni se akarta őket. Most kibékültünk, nem akarunk haragban lenni velük! Nem lehet örökké haragban lenni. De ezért nagyon haragszom, hogy kölcsön adott nekik. Amúgy tényleg nem olyan rosszak már, szoktak adni hasznos dolgokat, ha tudnak, szóval már tényleg adnak is, nem csak elvesznek. De nem szeretném ha az öcsike miatt újrakezdődne minden.

Ja mellesleg az öcsike is kért már párszor pénzt tőlünk, de a párom már nem ad neki, emiatt. És baromi ellenséges a párommal, pedig nincsen oka rá.

Én nem értem, mi az isten van ezekkel a mai gyerekekkel?? Pedig csak 2 évvel vagyok idősebb náluk...

2014. szept. 27. 15:58
 8/13 anonim ***** válasza:

Akkor az egyetlen megoldás albérletbe, ha elmentek zaciba, esetleg eladtok pár értéket.Műszaki cikkeket stb ... Vagy szépen elmentek és visszakéritek a pénzt a szülőktől, mert a lakhatásotok sokkal fontosabb szerintem, mint a családi béke.


Másrészt hiába van most látszólagos béke, szerintem a tüske a párodban örök életében benne lesz sajnos....

2014. szept. 27. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:
Jaaaa nyugi, csak párezer forintról van szó! Csak azért mégis ciki hogyha késünk az albérlettel. Nem erről van szó, hanem arról hogy a szülő, aki világéletében a kisebbik gyereknek adta a többet, az most a nagyobbik gyerekre van utalva!!
2014. szept. 27. 17:10
 10/13 anonim ***** válasza:
Ha nem lenne még mindig a hatásuk alatt, itt lenne az alkalom, hogy viszonozza a "törődést".
2014. szept. 27. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!