Ti mennyire vagytok liberalisak a gyereknevelesben?

Hát nézd, tudom, megint le leszek pontozva, de szerintem ez a pár hónapos dolog is sokkal képlékenyebb. Persze, pontosan erre mondtam, hogy mindez gusztus kérdése. A lényeg szerintem, hogy ha tiltod azt, amit a gyereked akar csinálni, azzal nem érsz el semmit, mivel ő meg akarja tenni.

Az előtted szóló hozzászóló is pontosan arra akarta felhívni a figyelmet, hogy egy ember sorsa nem azon múlik, hogy mennyi idősen kezdi a szexet, mennyit iszik, bulizik és társai. Szerintem nagyon felszínes dolog valakit csak ez alapján megítélni. A gond szerintem azzal van, akinek az élete tényleg csak ennyiből áll. A céltalanság és a tudatlanság a probléma, nem maga a partizás.

Márpedig az emberek baromi nagy százaléka céltalan és tudatlan, és ez nem fog megváltozni attól, ha mindezt otthon ülve teszi, és épp ez a lényeg. Ha a gyerekednek semmi célja az életével, csak partizna, és pasizna/csajozna az nem fog attól megváltozni, hogy te nem engeded partizni és pasizni/csajozni. Ettől még nem lesz sem okosabb, sem céltudatosabb, sem pedig erkölcsösebb, csak a felszín mutatja ezt.

"hiába próbálsz vele laza lenne ha az amit mondasz neki nem érdekli"

Igen, ez így van, de fordítsuk meg: ha nem érdekli, amit mondasz, akkor min javít az, ha nem engeded meg neki, hogy a maga feje után menjen? Szerintem semmit sem, csak a kettőtök viszonya fog megromlani ettől, és a gyerek majd megkeresi az utat, hogy megcsinálja, amit szeretne.

Amúgy nagyon is fején találtad a szöget, mert pontosan ez a legfontosabb momentum szerintem: nem akkor vagy jó szülő, ha sokat, vagy keveset engedsz a gyerekednek, hanem ha hiteles személy és megfelelő példakép vagy a számára. Ekkor ugyanis érdekelni fogja, amit mondasz, számítani fog a szavad és a véleményed, akkor is, ha fáj neki!

Korábban felhoztam a vasszigorral nevelő szülők példáját, miszerint az egyik megfelelő példakép, a másik nem. Itt is pontosan az a különbség, hogy az első típusnak meg akar felelni a gyerek, a másodiknak nem. Az első típus sokat ad és sokat is követel, a második típus pedig nem ad, csak követel, de azt sokat. Na az ilyen szülők gyerekei lesznek a legproblémásabbak, mert őket már a saját önérzetük fogja a szülői igazságtalanság ellen lázítani, és már csak azért sem akarnak majd olyan életet élni, amilyet a szülő vár tőlük.

"Van olyan család ahol ugyanúgy nevelik a gyereket az egyik mégis normális a másik meg elkallódik züllik."

Hát igen, bár ez a téma szerintem százszor bonyolultabb. Egyrészt azért, mert rohadtul igazad van, hiszen két gyereket ugyanúgy nevelni, akik amúgy baromira nem egyformák, valószínűleg nem célravezető. Másrészt meg általában csak igyekeznek egyformán nevelni őket, de ez általában nem sikerül, pontosan azért, mert a két gyerek nem egyforma, ráadásul a szülők sem ugyanazok, hiszen a két gyerek között eltelt év/évek folyamán a szülők is változnak.

Ráadásul szerintem - hangsúlyozom: szerintem - ez pontosan a konzervatív nevelés esetén erőteljesebb, mert a konzervatív szülők azok, akik úgy gondolják, hogy ők jobban tudják, a gyereknek hogyan jó, csakhogy a szülő elképzelése az egyik gyereknek jobban passzol, a másiknak kevésbé. Épp ezért az egyik gyerek tökéletesen kiegyensúlyozott lesz a neveléstől, a másik meg szenved.

Az a baj, hogy megint oldalakat írok, és baromira nem tudom még ennyiben sem megfogalmazni, mire gondolok. Liberálisan nevelni valakit ugyanis számomra nem azt jelenti, hogy mindent megengedek a gyerekemnek és a kezébe adom a gyeplőt kontroll nélkül. A konzervatív felfogású emberek ezt hiszik, pedig baromira nem erről van szó. A hülyék nevelnek így gyereket.

Egyszerűen annyiról van szó, hogy szerintem, ha valamiről nem tudom meggyőzni a gyerekem, helyett egyszerűen megtiltom neki, akkor azzal a gondolatait nem teszem helyére, csak éppen visszaélek az erőfölényemmel és a gyereket ellenségemmé teszem. Ő úgy látta jónak, ezért akart úgy cselekedni, én viszont egyszerűen megakadályoztam ebben. Ettől ő másképpen fogja gondolni? Nem. Ideig-óráig lehet, megpróbál nekem megfelelni, de egy idő után, ha nem ért velem egyet, megkeresi a módját, hogy elérje, amit akar. Mert ő így látja helyesnek.

Ha a tiltással sikerül célt érni, akkor a gyerekem idővel dogmatikusan átveszi az értékrendem, és megszokja azt, hogy a dolgok nem okkal vannak úgy ahogy, csak egyszerűen úgy vannak. Ösztönösen utánozni fog engem, ha jó neki, ha nem, mert a saját akaratát felülírta az enyém. Ha nem érek célt vele, akkor pedig a gyerekemmel megromlik a viszonyom, mert egy zsarnokot lát bennem, aki minden lépését megszabja és kritizálja.

Gondolj bele: mennyi szülő van kiakadva azon, hogy a gyerek nem tőle kér tanácsot, nem ad a szavára? Pontosan ezért van. Mert a szülők kritizálják a gyerekek cselekedeteit, megszabják, mikor mit csinálhatnak és hogyan. A gyerek egy idő után már nem meri elmondani a gondolatait, mert fél, hogy megint rosszul jön ki belőle, megint megtiltják neki, amit kitalált.

Na most én nem azt mondom, hogy akkor engedjük el a gyerek kezét, mert annál nagyobb hülyeséget még nem hallott a világ. Egyszerűen csak azt, hogy egyrészt nem kell a gyereket megfosztani a kudarcaitól, mert azokból tanul, másrészt, meg kell próbálni meggyőzni. Ahelyett, hogy erőszakkal legyőznénk az akaratát, inkább irányítani kell azt megfelelő példával és kommunikációval. Ha ki akar próbálni valamit, akkor - ésszerű keretek között - hagyni kell.