Haragudnál a gyerekedre, ha otthagyná az egyetemet, és kimenne külföldre?

Nagyon nem tetszett az egyetem, de úgy gondoltam, befejezem, ha elkezdtem, legalább az első három évet. Fél évig kitartottam emellett az elhatározás mellett.

Az ok, amiért menekülni akartam, a tanáraim voltak. Szlovákiában nem ritka, ha a tanárok megalázzák és kiközösítik a magyar nemzetiségű diákokat egyetemen (szlovák egyetem, az ország szívében), és a többi diákot is erre biztatják. Fél évben a 6ból 5en buktunk meg több tárgyból.

Folyamatosan kértem a szüleimet, hagy mehessek át másik suliba, de hajthatatlanok voltak. (Nem engedtek arra a szakra, amire menni akartam, itt meg csak vergődtem)

Az első félév befejeztével már menekülni akartam, de azért ott maradtam a másodikra is. Közben egyre súlyosbodó depresszióval küzdöttem.

Végül bementem a tanulmányi osztályra tanácsért.

Megmondták, hogy őszinték lesznek velem, az iskola adta diplomát nem ismerik el külföldön. (És hogy nincs e valami lelki problémám, mert pocsékul nézek ki)

Végül összepakoltam, és leléptem külföldre a barátomhoz.

(Persze előtte szóltam otthon, és meg is indokoltam)

Úgy döntöttem, itt próbálok meg kijárni valami képzést, vagy ha ügyes vagyok, akkor egyetem is összejöhet.

Egyenlőre még semmi nincs meg (3 hónapja itt, és ugye épp nyár van)

Jövő szeptemberben kezdem majd a sulit, addig szeretnék valami munkát találni, és nyelvkurzusokra járni.

Anyuék nem haragszanak, a mamám kezelte a leglazábban az egészet, azt mondta, ha nem annyi idős lenne, mint amennyi, jönne ő is, az biztos.

Átlagos színvonalon élünk, de én mindenképp szeretnék tanulni, hogy jobb legyen.

Anyuék nem hibáztatnak, voltam náluk otthon azóta, de úgy érzem, bántja őket, hogy nem a terveik szerint halad az életem, és hogy majd nem sikerül, amire hajtok.

Apu azt mondta, legkésőbb jövőre el kell kezdenem a sulit, mert mennek az éveim.

Ti hogy éreznétek ilyen esetben? (mint a szüleim)

Vagy hogy döntöttetek volna a helyemben?

20l