Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért viselkedik így azért,...

Miért viselkedik így azért, mert itt maradt éjszakára?

Figyelt kérdés

Tegnap szakítottam a barátommal és nagyon kibuktam. Nem is a szakítás viselt meg, mert ezt kapcsolatnak alig lehetett nevezni, a végén már alig találkoztunk. Csak most minden összejött és elegem lett. Írt az egyik osztálytársam, aki régen a legjobb barátom volt, csak aztán a gimiben ő lett a suli sztárja, mert népszerű és helyes, mindenkit levesz a lábáról, így velem megszakadt kicsit a barátság, vagyis más lett, mert már nem csak barátként tekintettünk a másikra. Beszélgettünk és kérdezte, mivel vidíthatna fel, én meg mondtam, hogy erre nincs sok esély, ha csak nem áll az ajtónk előtt egy nagy zacskó mekis kajával és egy üveg mogyoróvajjal. És megtette, idejött. Mindezt hajnal 2 körül. Becsempésztem, beszélgettünk és 6 körül bealudtam, ő hazament. Elmeséltem ma anyának, aki totál kiakadt, még sosem láttam így. De az a vicc, hogy a srác régen aludt már itt, többször is (évek óta megy ez a több, mint barátság, kevesebb, mint kapcsolat dolog közöttünk, tavasszal elmondta, hogy szeret, de nem vettem komolyan, erre ő teljesen eltűnt egy hónapra, aztán a suliban levegőnek nézett, majd nyári szünet lett és tegnap beszéltünk először).


Anya még egy órája is őrjöngött, tök hülyeségeket hozott fel. De könyörgöm, mi az értelme annak, hogy pár órán így kiakad, mikor a múlt nyarat együtt töltöttük, elengedett vele fesztiválokra, mentem velük nyaralni, ő is jött velünk, folyton egymásnál voltunk.

A férje is mondta, hogy kicsit túlzásba viszi ezt, hiszen nem megszöktem vele, csak eljött felvidítani, nem zavartunk senkit.


(én ősszel leszek 17 éves, ő már 17)


2014. aug. 1. 22:12
 1/7 anonim ***** válasza:
Talán mert nem kérdezted meg, hogy ott aludhat-e.
2014. aug. 1. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:

De nem aludt itt. Csak beszélgettünk, hülyéskedtünk, figyelte, ahogy undorító módon eszem a kajákat.

Vagy hajnalban kellett volna felébresztenem, mikor már itt volt a srác?

2014. aug. 1. 23:09
 3/7 anonim ***** válasza:
Talán azért, mert tegnap szakítottál a barátoddal, erre este már más fiút csempészel a szobádba. Jó, hogy nem történt semmi, de ha történik, édesanyádnak akkor is azt mondtad volna, hogy "csak beszélgettetek", nem? Ő meg automatikusan így fogta fel a dolgot (főleg, ha ismeri a történetedet a fiúval). Az ilyen lányokra van egy jelző, és édesanyád nem akarja, hogy ilyenné válj, ennyire egyszerű. Nyugtasd meg, hogy nem kell félnie ettől.
2014. aug. 1. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Ha történt volna bármi, elmondtam volna neki. Mindig elmondtam.
2014. aug. 1. 23:34
 5/7 anonim ***** válasza:
Ha mindig elmondtad, akkor ez a szülői/anyai bizalom teljes hiánya.
2014. aug. 2. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Anyád behisztizett, ennyi. Ne szívd mellre.
2014. aug. 2. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Szeret téged,de azért eltűnik miután szerelmet vall.Vicces a srác.
2014. aug. 3. 04:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!