Anyum miért, vagy mitől viselkedik így?

Ó, istenem! Mintha én írtam volna...pár évvel ezelőtt.

Nálam ez akkor javult, amikor munkám lett. Amit azt hozta ugye magával, hogy nem kellett többet pénzt kérnem, hanem fogtam magam: megvettem. Nem kellett számolgatnom: fogtam magam, elmentem, megvettem, úgy és azt amit én láttam jónak.

Szerintem a te problémád abból fakad, hogy lehet rosszul tippelek, de nem rendmániás mellette édesanyád?

Általában az erős kontrollpárti emberek, a pénzben is szeretnek rendet tartani, tehát utálnak 'hülyeségre' kiadni. Na most felnőtt korban, lehet hogy neked az a valami valóban szükséges dolog, és mások szerint is, anyukád szerint viszont 'hülyeség'. És hülyeségre meg nem költünk, de minimum húzzuk a szánkat, ha pénzt kell rá kiadni. És ha sok mindenben nem egyezik az ízlésed, mint például nálunk volt, (Én meg azokat a dolgokat tartom pazarlásnak és hülyeségnek olykor, amit ő vesz, amennyiért vesz) akkor az vita forrás. Akár a házasságban...nem egyeznek az elvek, szétmennek a párok. Ez nem új dolog, ha az emberek ízlése, értékrendszere nem egyezik, nem viselik el egymást hosszú ideig, és a gyerekünk nem biztos olyan felnőtté válik, akivel tudunk például együtt élni...

Én úgy gondolom anyukádban két szemlélet őrlődik, ő még abban nőtt fel, hogy a korodbeliek már ilyenkor szültek, és nem volt átlagos, mint most, hogy 25 éves koráig minimum tanul az ember...A kamaszkor is kitolódik szerintem, sok huszonéves még úgy viselkedik mint aki 16, ez sok mindennek a hozadéka, de a gazdaságba, szociológiába most ne menjünk bele.

Tovább valószínű őt is így nevelték, hogy a tisztelet az volt a szülők felé, hogy addig csend ( de szépen fogalmaztam a neve, amíg ő ad ételt a szájába. Egyesek ezt ma is így vélik, ami oké is, viszont ha velem valaki úgy beszél mint a kutyájával, akkor legfeljebb kényszerből eszem a kenyerét, mivel nem tehetek mást, pénzem nincs, munkám nincs...ő pedig ezt kihasználva, folytatja a torpedózást, holott tudja, hogy szorult helyzetben vagyok. Ezt hívják fölényeskedésnek és hatalmi játszmának. Anyád kicsit mártírkodik egy sort, és szeretné elhitetni veled, hogy nélküle te nem is léteznél, úgyis életképtelen lennél, mert ő pótolhatatlan számodra. Ami bizonyos értelemben igaz, bizonyos más értelemben viszont mindenki pótolható. Elnézést.

Viszont ha valaki elhiszi magáról, hogy ő középpont a gyereke életében, főleg ha eljön a felnőtt kor, erősen elkezd rúgkapálni az anya szerepe utolsó stádiumában, mert ő nem akarja ezt letenni...holott a darab már az utolsó felvonásnál tart, de ő még rángatja a függönyt...nem tudja elengedni, annyira belemerevedett ebbe, hogy nem tudja mit fog csinálni 'rajtad kívűl'.

A megoldás: anyádnak önálló élete is legyen, NÉLKÜLED.

Úgy értve, találja meg magát valamiben, hanem tudom ez sovány tanács, mert a legtöbb ilyen fajta asszony/nő, nem szokta magát megtalálni, vagy mert nem emlékszik a kislánykori álmaira, vagy mi az amire nem volt ideje addig, de szerette volna, vagy iszonyú lusta ahhoz, hogy új hobbikat keressen, új barátokat szerezzen. Pedig annyi lehetőség van, te jó ég...klubbok/szakkörök/kultúrház, nálunk itt ötösével járnak az öregasszonyok ilyen sétapálcával túrázni, és bánja a fene ha kibeszélik az embert, de hát nem legalább csinálnak valamit, és legalább jól érzik magukat a gyerekeik nélkül?

Szóval amúgy, a másik szemlélet pedig, ami közt őrlődik anyukád, hogy ő is tudja másrészt, hogy baromi nehéz munkát találni, de ez akkor is ellentétes az elveivel szemben, hogy te még nem dolgozol, a körülményektől függetlenül, mert 'aki akar munkát találni, az talál is'.

Mindketten tudjuk, hogy ez azért nem ilyen egyszerű ma már...