A szülők hogy várhatnak el tiszteletet, a gyerektől mikor a gyereket nem tisztelik?

Hát igen, ez jó kérdés. Amúgy nagyon egyszerű a válasz: alanyi jogon várják el a tiszteletet, mivel ők felnőttek, akik ételt és fedélt adnak a gyerek feje fölé. Emiatt és a szülői státusz miatt, ami magában foglalja, hogy a gyerek nekik köszönheti, hogy él, alapjában véve hálát várnak el.

Úgy gondolják, azzal, hogy a gyereknek életet adtak, etetik, ruházzák, iskolázzák már akkora áldozatot hoznak, hogy a gyerek eleve az adósuk. Ezen kívül úgy is állnak a dologhoz, hogy mivel az ő élettapasztalatuk kétségkívül nagyobb, így az ő szavuk felsőbbrendű, hiszen ők az okosabbak, tapasztaltabbak.

Baj mindkét gondolattal van bőven. Az elsővel az, hogy ez nem a gyerek döntése. Ez kicsit arra emlékeztet, amikor meghívok valakit magamhoz barátilag mondjuk karácsonyra, megvendégelem, etetem, itatom jó szívvel, meg is ajándékozom, majd pöffeszkedve elvárom, hogy viszonozza is, és ha valami nem úgy sül el, akkor majd a pofájába vágom, hogy "bezzeg amikor nálunk ettél, ittál". Miért is? Én hívtam meg, nem ő kuncsorgott, azt mondtam, jó szívvel adom, akkor miért hánytorgatom fel?

A gyerekvállalás is ilyen dolog: azt mondom, örömmel életet adok a gyerekemnek, én döntöttem így, én vállaltam fel, hogy ruházom, etetem, gondoskodom róla, akkor miért is várok el feltétel nélküli hálát ezért? Mármint persze, alapvető, hogy hálásak vagyunk a szüleinknek azért, amit értünk tesznek, de amikor egy szülő úgy áll hozzá, hogy a gyerek eleve az adósaként születik, és "amíg az én kenyerem eszi, addig igenis én dirigálok", attól egyszerűen a hideg ráz ki.

A második gondolat pedig pedagógiailag rettenetesen rossz. Egy gyerek igeni tapasztalja meg a maga dolgait, mert a saját kudarcaiból tanul, a saját sikereiből merít önbizalmat, és a kettőből együtt ismeri meg saját magát. Egy magabiztos, erős embernek kötelező kelléke, hogy a maga sikereiért megdolgozzon, a kudarcait pedig megélje és elviselje. Az a szülő, aki úgy áll a dologhoz, hogy ő tapasztaltabb, ő jobban tudja ezt a fejlődési lehetőséget eleve elveszi a gyerekétől.

Az ilyen gyerekekből lesznek a tipikus birkák, akik arra lettek nevelve, hogy önállóan ne gondolkodjanak, mert abból jó nem sül ki. Az egész gyerekkoruk úgy telik, hogy apa és anya jobban tudja, ezért apát és anyát tisztelni kell, az életet pedig úgy élni, ahogyan ők mondják, mert ők okosabbak, tapasztaltabbak. Ez utóbbi nyilvánvalóan igaz, hiszen többszörös a tapasztalatuk, de hát a gyerek mégis akkor hogyan gyűjtsön saját tapasztalatokat? Honnan lesz önbizalma dönteni az életéről? Hogyan lesz önálló?

Utolsó: tévedsz. Szerenie is kell(ene) ÉS tisztelnie is. A tisztelet nem kor-függő. Tiszteled a gyerekedet, mert él, mert tőled független kis élet, önálló identitás.

Kérdező: az olyan szülő, aki nem tiszteletreméltó, mert a saját viselkedése, gondolkodása, világnézete nem teszi őt magát ilyenné, ámde másokból, kifejezetten a gyerekeiből mindenáron tiszteletet akar magának kicsikarni, az agresszor. Egy agresszort nem tisztel az ember, maximum félelemből ideig-óráig úgy tesz, mintha tisztelné, hogy ne üssék tovább. Egy agresszort valójában megvet az ember, mert megvetésre méltó, nem tiszletetre.

Ahogyan szeretet, úgy tiszteletet nem lehet kicsikarni.

Ez egy jó kérdés és nem egyszerű ! A baj vele csak az hogy nagyon szerte ágazó,és nehéz rá röviden felelni. A korom és a tapasztalataim alapján valamint egykor volt gyerek és gyakorló szülő megpróbálok válaszolni rá. Van egy mondás miszerint „A liberális nevelés nagyszerű dolog,de csak más gyerekeire alkalmazva.” Van-e valakinek házi kedvence? Kutya vagy macska és volt-e neki kölyke? Ha volt akkor meg lehetett figyelni ahogyan a szülő gondoskodik a gyermekéről,óvja, tanítgatja, egy bizonyos határig szabadon is engedi,de csak egy bizonyos határig. Amennyiben nem engedelmeskedik akkor megfegyelmezi mert a tapasztalatlanság a fiatalkori hév könnyen az életébe kerülhet,és nem azért hozták a világra hogy fiatalon elpusztuljon. Amikor eljön az ideje akkor szépen kitessékelik,hogy most már itt az idő hogy a saját lábára álljon,mindent amit tudtak ami a túléléshez kell arra megtanították,a többi tapasztalatot meg majd megszerzi! Amennyiben ezt a kölyköt szabadon engedik és csak enni jár haza,nem tanítanak neki semmit és mindent a saját kárán tanul meg,úgy nem fogja megérni a felnőtt kort.

Az ember nevelése hasonló de mégis sokban különbözik. Legfőképp a fejlődési és nevelési idő hosszában. Ez az embernél 18-25 év,és nem pedig néhány hónap. Ráadásul a felelősség tudat később - amikor már a saját kárán tanul – alakul ki. Az okos ember a más kárán tanul,tartja a közmondás. Egész életünkön keresztül tanulunk,sokszor a saját bőrünkön tapasztaljuk meg a való világot,és nem a valóság showból ami ráadásul személyiség romboló műsor. A felnőtté válás szakaszaiban a legkritikusabb 12-20 év közötti korosztály. Ők már nem gyerekek de még nem is felnőttek akárhogyan is bizonygatják magukról. Önállóságot követelnek,nem tűrnek beleszólást a dolgaikba,ugyanakkor elvárják hogy a szüleik mindenben kiszolgálják az igényeiket.

Számítógép,laptop,mobiltelefon,természetesen annak a számláját is viseljék a szülők,legyen meg otthon az összes tv csatorna,divatos márkás ruhák cipők,nyaralás,bulik stb. A szülő ha elég korán kezdte el ekkorra már a 40-es éveit tapossa,már annyi évet töltött gyerekneveléssel amennyi időt vett igénybe a felnőtté válása. Ha később,akkor az 50-es éveiben jár. Ekkorra már kitudott alakítani valamiféle egzisztenciát,viszont fogy az ereje. Kétségbe esve próbálnak eleget tenni az igényeknek,de ennek minden esetben ára van,sokszor nagy ára. Elfásulnak,belefáradnak a mindennapi taposómalomban az elvárásoknak, napi 8-12 órai munka,bevásárlás mosás főzés takarítás. Joggal várhatják el a csemetéiktől hogy részt vegyenek a ház körüli munkákban,ez is a tanulási folyamat része. Viszont nehezen viselik a szülők ezen a terhek mellet a fiatalság arroganciáját, pökhendiségét,és bizony történhetnek helytelen dolgok. A fiatalok szinte minden esetben egymást viszik a rossz útra. Az első cigaretta az első korty alkohol az első narkó,ideje előtti sex. Ez bizony a lejtő teteje. Ha valaki elindul ezen az úton,nagyon nehéz megállni rajta és vissza kapaszkodni.

A szülők java része tisztába van a veszélyekkel,és árgus szemekkel figyelik a csemetéjüket, - ha van rá idejük a munka mellett - aki viszont kikéri magának az ellenőrzést esetleg a számonkérést,mondván ő már felnőtt önálló ember,tudja mit csinál. Elárulok valamit. Felnőtt és önálló akkor lesz valaki,amikor magáról gondoskodik,külön él és ezt hosszabb távon is tudja magának és családjának is biztosítani. Láttam a saját gyerekeimen mekkora önbizalommal indultak neki a nagybetűs életnek,és hogyan lohadtak le,mikor rájöttek nem is tudnak olyan sokat ahogy elképzelték és nem is egyszerű magukat fenntartani. Hiába kértük őket hogy tanuljanak mert az a tőkéjük amit tanulás útján megszereznek. Most már a saját kárukon tanulják hogy azért a kor és a tapasztalat sokat számít,és hinni kellett volna a két gyepes agyúnak. „Ki mint veti ágyát úgy alussza álmát” Vajon ki volt a hibás? A szülő hogy nem hagyományosan nevelte a gyereket,vagyis megfelelő szigorral,vagy a gyerek aki másokra hallgatott ? Az életben egyedül csak a szülőkben lehet megbízni,mert Ő nem akar rosszat a gyerekének,és segít ha szükséges,és ezért egy minimális hálát és tiszteletet vár cserébe. Ám nincs min csodálkozni ha a gyerek arrogánsan tiszteletlenül viselkedik követelőzik.”Amilyen a mosdó olyan a törülköző” Vannak olyan álláspontok is hogy „Nem én akartam hogy legyek,akkor tartsatok is el!” Nos az ilyen véleményűek számára van egy rossz hírem! Ami bizonyára elkerülte a figyelmüket,az hogy a fogantatást megelőzően több millió vetélytársat kellet lekörözni ahhoz hogy a célt elérhesse,és létre jöjjön egy évmilliárdok alatt kifinomodott hallgatólagos szerződés,az anyaszervezet és az embrió között. És a győztes te voltál a millió közül,tehát valamiért nagyon élni akartál volt választási lehetőséged!

Agresszor a családban!

Vissza a gyerekkorba! A felnőtté válás útján eleinte a szülők a példaképek,ez majd csak a serdülő korban változik meg. Ez a kor mindkét fél részére nehéz. Ekkorra a gyerek már tudja neki mi volt rossz gyerekkorában és azon próbál változtatni később amikor már neki is lesznek gyerekei. Ennek megvalósítására helyezi a hangsúlyt,ugyanakkor a tudatalattijába bevésődött rossz dolgokon

nemfeltétlenül tud változtatni,és talán észre sem veszi milyen rossz a másik embernek az amit csinál,nincs is miatta bűntudata,hiszen ő is örökölte,a nagyszülő is örökölte a dédszülőktől és így tovább. Hosszú nemzedékek alatt tud magától változni,vagy erőszakos beavatkozással. Most már vannak családvédő intézetek,moderátorok,pszichiáterek akik tudnak segíteni,kívülről talán jobban meglátják a bajok okait.

Természetesen mindenkinek meg kell adni a neki járó tiszteletet,mert senkihez sem mész oda úgy „Gyere haver gombozni”. Ha valakinek megadod a neki járó tiszteletet ugyanazt joggal várhatod el tőle is,ellenkező esetben belefuthatsz egy nagy pofonba,akár verbálisba akár fizikálisba. Családon belüli fizikai erőszak,lehet örökölt,mert őt is úgy nevelték és a bevésődés miatt nem is tud másképp viselkedni,lehet alkoholos befolyás,az alkohol agressziót vált ki és lehet idegi alapú. Szerintem mindenképpen fontos felderíteni az okot és az okozatot hogy kezelni lehessen,mert valamilyen kiváltó okának lennie kell a tettlegességnek.

Ha a gyerek szeretné kipróbálni magát,kezdetnek próbálkozzon sporttal,önuralomra fegyelemre a másik tiszteletére nevel,egyben sikerekben és kudarcokban is lehet része. Az iskolával is ugyanez a helyzet. Az utcát nem javasolom,arra később is lesz lehetősége,amikor már önálló lesz és felelősséggel ő dönt a saját sorsáról.

A nagyszülőkről:

Amikor a gyerekeim még nálunk laktak rendszeresen látogattuk a szülőket - nagyszülőket,nem vártuk el tőlük hogy ők látogassanak. Természetesen bizonyos ünnepnapkor meglátogattak bennünket. Valahol a szülők felelőssége kötelessége lett volna a saját szüleiknek az unokák láthatásának a biztosítása. De rengeteg minden befolyásolhatja. Idő,pénz,távolság!

Én már nem tehetem meg,de mindenkinek azt tanácsolom hogy bátran kérdezzen a szüleitől,nagyszülőktől és dédszülőktől ők milyenek voltak gyermekkorukban mit csináltak? Ha sikerül elnyerni a bizalmukat hihetetlen történetek fognak előkerülni. Ilyesmiben kellene mérni egy kapcsolatot és nem abba mit kaptam tőlük ajándékba? A beszélgetés közvetlen kapcsolat kialakulását teszi lehetővé.