Utálom az anyám, hogy bírjam ki? Bővebben lent!

Az utálat legvégső határait rugdosom az anyámmal szemben. Hogyan bírjam ki, mit tegyek? Az okok: Le szokott h*lyézni, idiótázni, minden apróságért lecsesz (ha nincs ok, kitalál magának egyet), nem érdekli amit gondolok, érzek, akarok, soha nem KÉR semmire hanem üvöltéssel PARANCSOL (de csak azt), amit én mondok valamit rossz, amit ő mond szentírás, egyszer nyertem (nyertünk mert csoportos verseny volt) egy országos versenyen (országos 1.-k lettünk), akkor sem mondta hogy büszke rám, neki más gyereke mindig jobb mint én, csak kritizálni tud, 2 szó után mindig csak kiabál, valamivel mindig nyaggat (tanulás, a testvérem miket mondott nekem, stb.[de neki fel akarja mindig törni a facebookját is]), csak olyankor vagyok jó neki mikor valamiért át kell menni a szomszédba (de akkor föl nem emelné a seggét). Ezt neki azért nem mondtam meg így, mert akkor kitalálná a saját kis történetét, azt beadná apukámnak, ő elhinné, és akkor még ő is a nyakamon lenne, vele pedig nem akarok rosszba lenni mert őt meg tisztelem és szeretem. Csak az a baj hogy ő is látja az igazságot úgyhogy mikor megjön (vagy épp itthon van) "anyám" elkezd *név*-ka-zni engem, meg jön azzal az álszentségével. Erre még a testvérem rátesz egy lapáttal meg néha apukám is, de őket ki lehet bírni. El akarok majd menni minél előbb itthonról, de az is sajnos még messze van, és nem tudom hogy bírjak ki mellette még x évet. Kollégiumot biztos hogy akarok, de még így is sok lesz (még az is min. 1 év). Hogy bírjam ezt ki? Hobbim nincs, barátom csak 2, JÓ barátom ebből csak 1, de ők sem olyanok menjünk el valamerre délután, úgyhogy egész nap sajnos csak gépezek (persze ebben van hasznos dolog is). Kimenni egyedül nem szeretek (bár van 2 kutyánk, az egyik még kicsi (még zavaró de jó kutya is tud lenni), de a másikat nagyon szeretem). Sportolni itthon nincs mit, suliban nem szeretek (ott nincs meg az a jó társaság csak az "állok és várok". Változni akarok, próbálok, nem soha nem akarom megadni magam, hogy én legyek "anyuci csicskája". Ő is utál, én is őt, de van tartásom, nem mondom a képébe hogy: Te ... vedd már észre hogy nem vagyok a csicskád! Mellesleg szoktam (rap) szövegeket írni de ekkora feszültséggel bennem nem megy. Tanácsok, vélemény? Ui.: Olyat nem kérek hogy ő nevelt fel, régen volt naplóm, megtaláltam, mindig is egy ---- volt velem, ha meg máshova megyünk kvára irritálóan játssza a fejét, mikor meg megmondom neki ezt (vagy amúgy bármikor bármi mást), nem tud érvelni csak észreveszi magát, leüvölt, aztán folytatja. Csak megszült, de nem nevelt. 14/F