Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Nem értem a szüleimet. Igazuk...

Nem értem a szüleimet. Igazuk van?

Figyelt kérdés

Születésnapra, névnapra, karácsonyra pár éve már inkább pénzt szoktam kapni és mellé valami apróságot. Ballagásra is pénzt kaptam a rokonoktól. Nem vagyok az a költekezős típus, ha megtetszett valami akkor megvettem (leginkább enni-inni költöttem), tehát nem sajnáltam magamtól, de nem is szórtam el és így összegyűjtöttem pár forintot. Igazából úgy vagyok vele, hogy majd jól fog jönni később, nem egy hatalmas összeg, de több mint a semmi és jó lesz mikor lesz miért nyúlnom és nem mindig kérnem kell, ha kell valamire, suliba például. A bankban is van pénzem. Csak több lesz, ha gyűjtögetem és a bankban is, még ha nem is sokkal, de szépen lassan nőnek a számjegyek. Otthon viszont mindig piszkálnak vele, hogy milyen sóher vagyok meg, hogy azért adták, hogy költsem magamra és ne kuporgassam, üljek fölötte. Ezzel nem teljesen értek egyet mert szerintem még mindig jobb, ha az embernek van félretett pénze, de már idegesítettek ezért megpróbáltam elkölteni csak a szüleim nem engedték. Nincsen önálló keresetem, még diákmunkát sem vállalhatok. Tudom, hogy ez az ő pénzük, ők adták és nem akarom, hogy úgy tűnjön mintha én ezt annyira élvezném, elvárnám mert ez nem igaz, de elviekben azért adták, hogy elköltsem és még piszkáltak is mert nem tettem. Szerettem volna bútort, egyéb dolgokat venni a szobámba vagy könyvet, szerettem volna szakkörre járni, szerettem volna kipróbálni pár dolgot hobbiként, de vagy megvették helyettem (ha nem volt túl drága) vagy egyszerűen megtiltották. Nem mondom, hogy csak olcsó dolgokra vágytam (egy jó fényképezőgép például nem 5 forint), de kifizettem volna én magam a pénzből, amit szerintük "nem rendeltetésszerűen használok mert az el kell költeni". Nem tudom mi lehetett ezzel a baj (kérdeztem, de nem kaptam rá választ), lehet, hogy értelmetlen dolgoknak tartották őket vagy nem tudom. Mindent, amire úgy igazán szükségem van ők veszik meg nekem (kaja, ruhák, tanszer, tisztálkodni). Mikor adják mindig azt mondják, hogy költsem arra amire szeretném és baj, ha nem költöm el, de abba is beleszóltak mikor szerettem volna venni valamit. Most is jobb ötletnek tartom, hogy elteszem későbbre, de már nagyon zavar, hogy egy "sóher zsidó nyugdíjasnak"tartanak és végül is van pár dolog (párat már említettem), aminek örülnék.

Nem tudok rajtuk kiigazodni. Mire kéne költenem és mi lehet a bajuk? Mi a véleményetek?


2014. júl. 28. 00:24
 1/9 anonim ***** válasza:
80%

Zavarja őket, ha költesz meg az is, ha nem? Mondd nekik, hogy basszák meg.

Bocsánat, nyilván nem ilyen stílusban, de azért próbálj meg beszélni velük erről. Ha normális szüleid vannak, meg fognak hallgatni, meg kell hallgatniuk. Elmúltál 18, neked is kell, hogy legyen szavad a családban.

2014. júl. 28. 01:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
90%

ha úgy éltek, hogy rendszeresen kapod a zsebpénzt, akkor teljesen igazuk van abban, hogy költsed el, és ne gyűjtögesd.

Azt viszont egyáltalán nem értem, hogy a könyvet/szakkört/hobbit/fényképezőt miért tiltják meg. Ezek mind fontos dolgok.

2014. júl. 28. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

#1 azt írta, hogy még diákmelózni sem tudna, tehát nemigazán van meg 18.


am amiket írtál példának, azok tök jó dolgok, ezekre kell költeni, nem is gépen játékokra. Csomó hasznod lehet belőle később, könyvvel minimum a szókincsed fejlődik, fényképezésből is lehet akár pénzt is csinálni, hobbi/szakkör pedig muszáj (hobbid lehet később a szakmád is, a kikapcsolódásod is, akár új embereket ismerhetsz meg vele..).

2014. júl. 28. 01:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

1. vagyok

Csak a ballagásból következtettem, hogy elmúlt már 18, de valóban, van 8. után is ballagás.

Amit írtam, attól még áll, próbálj beszélni velük. Tudom, ez a legegyszerűbb tanács, amit csak adhatnék, de szerintem a leghatásosabb is.

2014. júl. 28. 01:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

Nálunk is hasonló volt, mindig én vagyok a sóher. 19 éves korom óta dolgoztam, diákmunkáztam. Annyit h egyetem mellett megkerestem az albérletre valót és volt hogy 6-8 hónapig egy fityinget nem kértem se kajára, se utazásra, ruhára, lakbérre, se semmire. Jó persze a főtt kaját otthonról hordtam, anyu főzött hétvégén én meg vittem egy hétre való kaját. Kb annyit eszek mint egy légy szóval nem egy vagyon, de lényeges költségcsökkentés volt részemről. A teljes önellátástól tehát messze voltam de mégis. Közben állandóan csesztettek, hogy miért nem kell pénz, miért nem veszek magamnak ezt azt, amire éppen vágytam. De pl szerettem volna egy playstationt, aztán rájöttem hogy állandóan vagy suliban vagyok vagy dolgozom, használni nem nagyon használnám. Én amúgy ilyen vagyok, vannak fellángolásaim, amikről ledumálom magam általában. De ez sokszor nem is baj. Mert utólag rájövök hogy hülyeség lett volna. Anyu szokta mondani, hogy néha nem azt kell nézni hogy mennyire hozza be az árát, hanem csak megvenni ha vágyunk rá. De pl egy 2. télikabát csak azért mert tetszik nekem nem annyira fontos hogy megvegyem, ha a meglévő még jó, és emiatt hónap végén kérhetek anyuéktól lakbérre. Adnak, mert simán adnak. De nekem rossz érzés hogy nem vagyok önálló és kérnem kell. A másik dolog ami miatt ez az önlebeszélés van az apa. Rengetegszer volt hogy lefikázta amit vettem, vagy amit akartam venni. Minek az nekem, hülyeség, kár rá költeni. Pl volt hogy kaptam egy ajándékot anyutól. Bementünk egy játékboltba és választhattam valamit. Olyan 10 éves lehettem és kiválasztottam valamit, ami talán kicsit fiatalabbaknak célzott játék volt, de nekem nagyon megtetszett. Elfogott a "kell" érzés. Nagyon boldog voltam hogy megvette nekem anyu. Hazamentünk, játszottam vele egész délután, aztán hazaért apa és lehordott h minek kellett nekem ez, ez ovisoknak való, meg hogy lehetek ilyen bugyuta hogy ez kellett, meg milyen dárga volt ebből mennyi "értelmes" dolgot választhattam volna. Soha nem játszottam vele többet. Elcsomagoltam, néha ha nem volt otthon senki elővettem, de sose játszottam vele többet. Ezután megmaradt bennem egyfajta félsz hogy hülyeséget veszek, inkább tartogattam. Amit kaptam szülinapomra, karácsonyra pénzt azt mindig elraktam és abból vettem ajándékot a családtagoknak ha valami alkalom volt. Nekik sose voltam sóher csak magamra nem költök annyit. Sajnos pár hónapja betegeskedem, olyannyira hogy nem tudok dolgozni, a suli is több időmet elveszi amiatt se tudok és így mindenre tőlük kell kérnem pénzt. Ettől szinte lelkibeteg vagyok már. Inkább nem veszek semmit csak ne kelljen kérni mert úgy érzem mintha valami ingyenélő lennék. Főleg hogy megszoktam, hogy tudtam venni ezt azt saját magamtól, a magam keresetéből. A párom is főállásban dolgozik, tök hülyén érzem magam hogy mindent ő fizet, de nincs miből, ha meg én fizetek valamit mert nagy ritkán hagyja akkor anyáéktól kérek rá. Szóval olyan hülye érzés és utálom ezt az egész helyzetet.

A te helyzetedre azt mondanám ne mond meg, hogy kuporgatod a pénzed. Tégy úgy mintha elköltenéd erre arra, csoki, újság, felesleges apróságokra amiket ők vennének meg amúgy. Olyasmikre amik fel se tűnnek hogy valójában nem vetted meg és nem vitted haza. Rakd el továbbra is. Aztán néha vedd meg amit akarsz de ne villogj vele. Vagy add vissza, mond meg hogy neked fényképezőgép kell, megvan rá a pénzed, de ha azt nem vehetsz akkor tessék itt van, vegyenek kaját a családnak belőle, de neked más nem kell, hülyeségre meg nem költöd.

23/L

2014. júl. 28. 02:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat!

Nem, még nem múltam el 18, ezt elfelejtettem leírni, még csak 8. osztály után ballagtam nem gimiből. Nem rendszeres, havi vagy heti zsebpénzről van szó, ami egy fix összeg, hanem ajándéknak szánják névnapra, szülinapra, karácsonyra. Végülis rendszeres mert ezekből évente 1 van, de nem az a normál értelembe vett zsebpénz. Megpróbálok velük még beszélni, de általában csak a saját igazukban hisznek. Átveri nem szeretném őket, ha nem sikerül akkor legközelebb tényleg visszaadom mert ennek így tényleg nincs értelme és ebből már elegem van.

Köszönöm!

2014. júl. 28. 02:18
 7/9 anonim ***** válasza:

"ha úgy éltek, hogy rendszeresen kapod a zsebpénzt, akkor teljesen igazuk van abban, hogy költsed el, és ne gyűjtögesd"

Ne haragudj, de ez elég nagy baromság. Én pl rendszeresen (hetente) kapok zsebpénzt, fix összeget, a szüleimtől. De persze én is kapok alkalmakkor ajándékba, meg van nyári munkából is. A nagyrészét mindig beteszem a számlámra, és ott gyűlik. Ebből tudtam venni magamnak telefont, laptopot, fényképezőt, stb. Ha mindig elcsesztem volna, mikor megkaptam, akkor most nem lenne egyik sem.

Kérdező, szerintem egyszerűen mond meg, hogy a te pénzed, arra költöd amire akarod. Meg azt is, hogy fölöslegesen nem akarod elszórni, ha éppen nincs szükséged semmire, az egyszerűen felelőtlenség.

2014. júl. 28. 03:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Hogy igazuk van e? Ha szegények és sikertelenek, akkor valószínűleg nincs, viszont ha sikeresek és van mit a levesbe aprítani, akkor lehet hogy tudják mit beszélnek. Tanácsot a hülye is tud osztogatni, és magyarországon mindenki megmondja neked mit kellene tenned. Ha végképp nem tudod mi legyen, akkor talán folytasd amit eddig csináltál és ha elmúltál 18, akkor talán nem leszel olyan csóró kis tarháló, mint azok akik sóhernak tituláltak.
2014. júl. 28. 03:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

2., 3. vagyok

#7 nem úgy értettem, hogy költse el rögtön, hanem pont úgy ahogy Te is, nyugodtan vköltse el arra, amiket felsorolt (könyv, hobbi, szakkör, fényképező)

és ne gyűjtögesse céltalanul, hogy "jó ha van", "később majd jó lesz", vagy csak kamatozni (persze ha nincs semmi amit venne, akkor tegye ezt)


hülyeség is lenne elverni egyből édességre

2014. júl. 28. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!