Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szerintetek is benmem volt a...

Szerintetek is benmem volt a hiba?

Figyelt kérdés
Próbálom röviden leírni. Ma ebéd közben apa elkezdett velem veszekedni. Először azért üvöltözött velem, mert nem vettem ki annyi húst. Nem értette meg hogy nem voltam annyira éhes. Utána folytattuk az ebèdet, én már el is felejtettem, mikor ő újra rázendített hogy milyen bunkó vagyok, majd megkapom úgyis az élettől....(mikor én csendben nyugodtan ebédeltem). Megelégeltem a folyamatos szidást és megalázást, ezért megkérdeztem hogy miért kötődik velem. Visszakérdezett hogy mégis hogy kötődne velem. Erre azt feleltem hogy most is ő szólt hozzám, én csendben voltam. Erre nagyon ideges lett, teljesen átmásította a váladzomat, mondta hogy ha ő nem szól hozzám, akkor szóljon a lélekharang, és amint elvégeztem a sulikat, menjek el onnan és vége a kapcsolatunknak. Ezekre se szóltam semmit, inkább elvonultam. Pedig elmondhattam volna neki, hogy nyolcadikba fél évig lenéztek és megaláztak miatta az osztálytársaim mivel tudták hogy apa alkoholista. Vagy azt is tudhatná, hogy hányszor sírtam miatta, mikor utána kellett mennem a kocsmába, vagy azt mondta hogy öngyilkos lesz és elment itthonról. Utána anyának kellett utánamenni a vasútra, mivel onnan telefonálgatott nekünk hogy most jön a vonat és odaugrik. De arra sem emlékstik, hogy az akkor 10 éves húgom hányszor állt elé az ajtóba éjfélkor hogy ne menjen el. Vagy amikor anyával elkezdték ütni egymást és mi álltunk közéjük. Mindez 3 éve volt, és több mint 1 évig ez ment. Azt hiszi hogy elfelejtettem, mikor a hajamtól fogva emelt fel, mert megakartam védeni anyát. Akkor 13 voltam, most vagyok 16, és csodálkozik hogy itthon sokszor rosdzkedvem van és beszólogatok. Kistesóm még gyerek volt, nagytesóm pedig 18 mikor ezek történtek, ők már elfelejtették, ahogy apa is és anya is. Apa azóta is ha itthon van, 3 dl házipálinkát simán legurít. Haragszom rá azért is, mert elissza az eszét és arra amire jönne nekem vagy kistesómnak az egyetem, arra ő már nem lesz így elissza az egyetemet előlünk. Még annyi mindent feltudnék sorolni, de nem szeretnélek titeket ubtatni, köszönöm azoknak akik végigolvasták.
2014. júl. 27. 12:19
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Egyedül az anya tudna lépni az ügyben, el kell válni és otthagyni az ilyen embert. Egy alkoholista sosem fog meggyógyulni teljesen, akármit ígér. Tapasztaltam sajnos én is.
2014. júl. 27. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Apad nem szereti, ha odamondjak neki az igazat, foleg nem a "csitri" gyereke.

Szegyenli magat es nem erzi, hogy o kontrolal mindenkit, mendent. Szeret a csalad felett uralkodni. Szazszor elmondhatod neki, hogy alkoholista, nem fogja bevallani. Csak azt tudod csinalni, hogy tanulj, legyen jo szakmad, aztan elkoltozol, megalapitod a sajat eleted. Tanulj mindebbol amit gyerekkent vegig kellett nezned. Viszont neked se kellene beszologatni, csak megrezed a levegot. Gondolj a jovore, hogy mennyire jobb is lehet. HIdd el, senki a csaladban nem felejtette el mik tortentek, inkabb tul akarnak lepni rajta, azert nem emlitik hangosan. VErekedest, veszekedest nem lehet elfelejteni. Szerencsedre vagy szerencsetlensegedre, apadat nem biztos, hogy elviszi a palinka 10 even belul, sszoval tervezd a jovot es tegyel is erte.

2014. júl. 27. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Apám is alkoholista volt. Engem is piszkáltak ezzel az osztálytársaim. Én is rendszeresen közéjük álltam. Akkor vett vissza, amikor rájött, hogy nem félek tőle és hogy nagyobb lettem. Ma is elborozgat néha vagy fröccsözik finoman, de már nem rúg be és nem verekednek. Ahogy elmaradtak/meghaltak az ivócimborák, normális lett. Az tény, hogy sosem itta el a szánktól a ételt. Muszály lépned. Volt, hogy belém kötött, akkor cirkuszoltam vele, ha nem használt, otthagytam. Volt, hogy nekem akart jönni, akkor közöltem vele, hogy nem vagyok a muter és én sem fogom visszafogni magam. Sosem mert nekem jönni. Hangsúlyozom, ez régen volt.
2014. júl. 27. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim válasza:
Nem.
2014. júl. 27. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Az alkoholistak ilyenek kijott rajta az elvonasi tunet. Az egesz csaladod egy jatszmaban van benne. Jart mar orvosnal? Anyud miert nem valt el tole?
2014. júl. 27. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
anyud tudna valamit tenni, mégse teszi...
2014. júl. 27. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Amit most tapasztalsz, az a dinoszaurusz a nappaliban effektus.

Miután a dínót (alkoholismust) nem tudja a család eltávolítani, úgy tesznek mintha nem is létezne.

Te látod a dínót és idegesít hogy mindenki más úgy tesz, mindha nem is létezne.

Ami segíthet abban hogy túléld: maradj passzív.

Hiába beszélsz a családodnak ők nem akarják tudomásul venni.

Rázd le magadról. Ha beléd köt ne támadj vissza, de ne is védekezz.

Tereld el a témát, pl a húsnál: a bátyám úgyis többet eszik, legalább több marad, stb. És rögtön kezdj el másról beszélni, vagy szolj hozzá másik családtaghoz, menj vécére, kezet mosni, vidd le a szemetet

2014. júl. 27. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos minden "családban élő alkoholista" mellett áll egy társfüggő családtag. Ez esetben az Ő az anyukád. Anyud valami miatt tűr, valószínűleg gyermekkori élményei okozhatják (ezt látta az anyjától).

A legtöbb többgyerekes családban, ahol az apa a pénzkereső, anyagi okokból a felesége lenyeli az ivászatot. Mindaddig tudja ezt tolerálni, amíg a gyermekeket is verni kezdi az apa. Beszélgess el édesanyáddal, kérdezd meg tőle neki és nektek mi a jó ebben az életformában, miért nem válik el? Úgy tudsz kitörni ebből a mókuskerékből, ha továbbtanuláskor elköltözöl jó messzire.

2014. júl. 27. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!