Két órára "felügyelet nélkül" hagyni egy 4-5 éves gyereket felelőtlenség?
Figyelt kérdés
Adott egy hajnalban munkába induló apa,és egy 5 éves speciális nevelési igényű gyerek.(pontos diagnózist ennyi idősen még nem állítanak fel,de autisztikus) Nagyon jámbor,kedves gyerek. A kislány ha felébred,nem szól a még alvó anyjának,hanem bekapcsolja a tévét,keres magának ennivalót,elfoglalja magát.Az anya 8-9 körül kel,addig a gyerek már két órája ébren van. (biztos,hogy ennyi ideig,erre már rájöttek). Kárt nem tesz semmiben,nem nyúl veszélyes dolgokhoz. Ez így felelőtlenség? Szándékosan nem írom le,ki vagyok a történetben,de ebből már több vita is volt családon belül,illetve kívülállóknak is megoszlik a véleménye.2014. júl. 9. 07:29
41/46 anonim válasza:
Öcsém csinálta ezt kb 3-5 éves koráig, hogy minden hajnalban felkelt már 5-kor, kiült a nappaliba a fotelbe a pelenkájával, és addig ült ott, ameddig anyukámék fel nem keltek (6-7 között). Én akkor gimnazista voltam, fél 6-kor keltem, hogy kiérjek a vonathoz, és mindig megijedtem, amikor félkómásan lekászálódtam, és ő ott ült a lépcsővel szemben a fotelban és isten tudja mit csinált :D Neki kellett ez a másfél-két óra egyedüllét, anyukámék kitapasztalták, hogy nem csinál semmit, csak ül/relaxál, így nyugodtan aludtak tovább (egy fal választotta csak el őket). Én teljesen az ellentéte voltam, már óvodásan is 10-11-ig fenn voltam, cserében szerettem sokáig aludni, ha lehetett. Szerintem ezt az adott szülők tudják kitapasztalni, hogy az adott gyerek alkalmas-e arra, hogy "egyedül" legyen reggelente, ameddig az anyukája még alszik (szól-e, ha baj van, nem keveri magát veszélybe stb).
42/46 anonim válasza:
Most egy olyan gyerekről van szó, aki ha felkel MINDIG beül a tv elé és gondolom nem a késsel hadonászik, miközben reggelizik amíg az anyja alszik, kitapasztalták, hogy nála ez rutin. Ennyi idős koromban engem is hagytak magamra kis időkre, mert éppen úgy lehetett megoldani, vagy a konyhában főztek - mert én is elvoltam magamban, nem történt baj. Én is képes voltam mondjuk tejet önteni egy tálba és szórni bele gabonapelyhet 4-5-6 éves koromban. ( Valahogy mégse érzem, hogy elhanyagoltak volna ) Igazából nekem pont az a furcsa, ha egy anya állandóan gyerek mellett csüng, és 10 éves korára is az anyja viszi neki az ölbereggelit, aztán szemezgeti ki a túrósbuktából a mazsolát, mert a gyerek különben sírógörcsöt kap - ezt láttam a minap. Ha dél körül kelne a kérdésben említett anya, akkor nyilván azt mondanám, hogy lustaság, de a reggel 8-9 az nem vészes - szerintem.
43/46 anonim válasza:
Hát én emlékszem, hogy hétvégén a húgommal rendszeresen 5-6-kor keltünk, szüleink meg 8-9 körül. Kivettük a hűtőből a kakaót, bementünk a nappaliba, és tízig nyomtuk a meséket. Soha semmi baj nem történt.
44/46 anonim válasza:
baromira nem felelőtlenség. aki azt mondja, igen, legyen benn az adott helyzetben, és csinálja ügyesebben. pláne nem autista gyermekkel nem az, aki ismeri őket tudja.
45/46 anonim válasza:
esetleg annyit lehet csinálni, hogy be lehet este késziteni neki a reggelit, hoyg ne találjnmagának valamit, hanem kész legyen, és csak meg kelljen ennie. még tetszeni is fog neki.
46/46 anonim válasza:
Én csak azt szeretném kérdezni, hogy a kérdés feltevőjének ez miért volt olyan fontos? Miért érzi azt, /ha azt érzi/ hogy neki felelőssége van az ügyben? Én igen megterhelőnek, sőt, akár a családomra nézve még károsnak is érezném, ha /bármelyik/ idősebb testvérem ilyen szinten foglalkozna a családi ügyeimmel. Ez az adott család, az anyuka, apuka felelőssége. Ha valami történik, a nagynéni, nagybácsi egyszerűen nem vonható felelősségre. Az emberek felnőnek. Ha hagyják őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!