Szülők, ti engednétek a nagykorú gyermeketeknek, hogy minden hétvégét a párjánál töltsön, sőt az egész nyarat is, mert évközben tanul, otthon van veletek? 200 km-re lakik a párja.

Párom így, párom úgy, párom azt mondta, párom azt akarja....

Szuper dolog a szerelem, de ettől a szülők is szülők maradnak örökké és úgy hiszem, hogy tisztességgel neveltek, szerettek.

A kedves párodnak sem esne le a nemlétező karikagyűrű az ujjáról, ha a nyári 2-3 hónap alatt kétszer-háromszor beülne melléd az autóba és meglátogatnátok a szüleidet legalább egy-egy napra, egy vasárnapi ebédre vagy ahogy nálatok szokás.

Így mindenki jól jár és a szüleidnek talán tartozol ennyivel.

Na nem anyagilag gondoltam (látom, van, aki eltartson :), hanem erkölcsileg- hiszen ha szeretünk, tisztelünk, becsülünk valakit, azzal jó együtt lenni és jó érzés adni egy szál virágot vagy együtt ebédelni, beszélgetni egy jót.

...és azért legyél már annyira önálló, hogy arra is van egy vészforgatókönyv a fejecskédbe, ha a kicsike "párom" egyszercsak már nem akar tovább szponzorálni :)

Üdv: egy anyuka

Őszintén kívánom, hogy tényleg ne legyen köztetek gond.

Aztán ha gyereketek lesz, ugyanezt visszakapjátok.

...megint az anyuka vagyok.

Van kocsid és 200 km sok?

Ne nevettess már- gondolom országúton mentek, átlag 80 km/órával számolva is 2,5-3 óra út- erre nincs időd "elfoglalt" nőként havonta 1* mondjuk?

Ez több, mint vicces- nem is, inkább szomorú.

Elhiszem, hogy dúl a love, nincs is ezzel baj, de nem látod, hogy milyen tragikomikus élethelyzet?

"párocskám nélkül soha" :)

Legyél már egyszer VALÓBAN önálló (egyébként mi az oka annak, hogy egyedül nem látogathatod meg őket? ne gyere a 200 km-rel, mert még vonattal sem kivitelezhetetlen ebben a kis országban :)

Kicsit sem érzed, hogy tartozol ennyivel a szüleidnek? Ők nagy valószínűséggel akkor is melletted állnak majd, ha párkapcsolati gondok emésztenek (nyugi, ha felszáll a köd, lesz ilyen is, de ez nem baj), hozzájuk mindig mehetsz, mindig a lányuk maradsz.

Tudod nagyon összeszorulna a szívem, ha az én gyermekem tojna ennyire a fejemre- pedig fiús anyuka vagyok és persze, hogy az az élet rendje, hogy menjen a gyerek a saját boldogulása után- de amit te csinálsz (kifogások 200 km-es hatalmas távokról, miközben ott lebzselsz egész nyáron egy pasinál), az inkább egyfajta nemtörődömség, hányavetiség-- engem rosszul érintene, ha nem lennél rám kíváncsi ennyire sem.