Milyen a helyzetetek a családdal?
Otthon laktok még?
Támogatnak lelkileg a költözésben?
Vagy gyerekként kezelnek?
Korotok?
Otthon.
Anyagilag is anya és párja, apám nem, fél minden újtól.
Nem kezelnek gyerekként, mert nem vagyok az.
Te gndolom igen, és veled egykorú tinikre vagy kíváncsi.
Igen
Költözni akarnék biztos.
Néha igen, de ez szerintem normális. Szóval túlzásba nem esnek.
27N
otthon
néha igen
a feleségem mindenképpen
60
Elköltöztem már évekkel ezelőtt.
Nagy balhé volt a költözéskor, mert szerintük 23 évesen még nem voltam elég érett, pedig akkor már fél éve dolgoztam.
Néha még mindig gyerekként kezelnek, főleg ha valami nem úgy történik, ahogy ők akarják, de szép lassan elfogadták, hogy felnőttem.
Azóta sokkal jobb a kapcsolatunk.
Már elköltöztem 5 éve.
Nem támogattak. Azt szerették volna, ha otthon maradok nekik, a kisgyereküknek.
Ha megyek hozzájuk, most is úgy kezelnek, mint egy gyereket. Persze inkább jó értelemben, tehát nem szólnak bele a dolgaimba, de kényeztetni akarnak, mint egy kisgyereket.
30
Nem élek otthon 8 éve (egyetem miatt elköltöztem 100km-nyire), 3 éve van az, hogy csak 3 hetente látogatok már haza.
Támogatták az elköltözésemet (Bsc alatt fizették is a dolgaimat), mert érezték, hogy el kell menni Kelet-Mo-ról, és büszkék voltak rá, hogy lesz belőlem valami.:)
Nagyon jó a kapcsolatunk, csak mivel 100 km-re vannak, így ott kell aludnom, és nem vagyok már hozzászokva a vendégségben alváshoz.
Nem kezelnek már gyerekként egy jóideje, inkább csak jobb lett a kapcsolatunk, a felnőtt lányuk vagyok. Akit támogatnak lelkileg, néha anyagilag is.
27L
14 évesen elköltöztem a nagyszüleimhez, illetve elköltöztünk anyuval, de nem mentem haza, mikor ők kibékültek és visszaköltözött. Sokkal jobban éreztem magam a mamáméknál.
Aztán 19 évesen férjhez mentem, albérletbe költöztem, azután sajátba. Nem kezeltek akkor sem, most sem gyerekként, bár soha nem igazán hagytam beleszólást a dolgaimba. Viszont anyukám mindig ott van, ha szükségem lenne bármire, ami nagyon jól esik.
33N
7 éve költöztem el egyetem miatt 200 km-re.
Ma már önálló vagyok saját keresettel.
Költözésnek nem örültek, mert olcsóbb lett volna, ha otthon maradok, de én máshol akartam tanulni.
Igen gyerekként kezelnek, mert hiába telt el 7 év, én még nekik mindig ugyan az a 18 éves lány vagyok a szemükben, aki utoljára velük lakott.
Példa: Anyuéknál voltam és húgommal kitaláltuk, hogy sütünk palacsintát. Minden nap főzök, ezért egy palacsinta sütés nem nagy kihívás. Erre anyum és mamám összerohantak, hogy majd ők megcsinálják, nehogy odaégessem. (Míg otthon voltam soha nem főztem)
25/L
Köszi a válaszokat!
Nem tini vagyok! 21 vagyok és dolgozom
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!