Szerintetek rossz szülő vagyok, hogy az egyik gyerekemet kevésbé szeretem, mint a másikat?

Szia!

Ha nyitott vagy bármilyen, "valóságtól elrugaszkodott" megoldásra, akkor szerintem érdemes lenne családállítással próbálkoznod. Egyszer részt vettem egy csoportos állításon (megfigyelőként), és - meglepő módon - úgy tűnt, működik a dolog... Pedig hidd el, szkeptikusan mentem oda... Nekem olyan jellegű problémáim vannak, amiket nem szívesen osztanék meg egy egész csoporttal, ezért most azt tervezem, hogy nyáron részt veszek egy egyéni állításon (ilyenre is van lehetőség). Saját tapasztalatom tehát még nincsen, de amit láttam, az felkeltette az érdeklődésemet.

Ha érdekel a módszer, olvasd el VÉGIG ezt a cikket: [link]

Az előző hozzászóló vagyok. Ajánlom figyelmedbe ezt a bekezdést:

"A szeretet rendjének értelmében mindenkinek joga van az odatartozáshoz, aki a rendszer tagja. Ez annyira magától értetődőnek tűnik, hogy sokszor bele sem gondolunk, hogy ha egy családtaggal mindenki megszakítja a kapcsolatot, például annak a viselkedése miatt, és soha többé nem beszélnek róla, akkor gyakorlatilag kitagadták a rendszerből. Ekkor fordulhat elő a tapasztalatok szerint, hogy egy-két generációval később születik valaki, aki a saját viselkedésével újfent "kiprovokálja" a kitagadást, jóllehet, sokszor maga sem érti, miért is teszi azt, amit (például kábítószerezés). Ekkor a saját sorával tudattalanul próbálja "emlékeztetni" a rendszert, és annak tagjait a korábbi kitagadásra."

Van jó néhány érdekes könyv és tanulmány a témában. :) Ha esetleg érdekel a dolog, és elmész családállítóhoz, jól válaszd meg, kihez mész, mert állítólag sok a képzetlen...

31-32 nek igaza van A családállítás fantasztikusan működik. Szerintem az iránt a gyűlölt személy iránt is megenyhülnél.. - és egyben "elengednéd" magadban ezt a torzító görcsöt, hogy "hasonlít" a gyermeked valakire-

És mi van, ha külsőleg hasonlít? Semmi. Viszont ezzel a torz szemlélettel ÁRTASZ neki - ő nem az, ne láss bele senkit, ő egy másik ember. Ezért mondtam a 2-ben : a megismerés, az odaadó figyelem segít: lásd meg benne a megismételhetetlen csodát! És adj hálát az Égnek, hogy ő van, hogy egészséges, hogy megölelheted és nevelgetheted- hogy majd felnőve boldog emberként a saját útjára térjen. Ne hasonlítgass! a két gyermekedhez való szereteted sem.

[link]

"Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él,

s mint fán se nő egyforma két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló."

Egy tudós megvizsgált sok ezer hópelyhet: nem talált két egyformát. Még a hópelyhekből sincs két egyforma.

Szerintem legalábbis nem értél meg érzelmileg, amikor gyereket vállaltál.

Nagyon sok emberrel tett rosszabbat is az apja. Vagy pl. az én apám verte anyukámat, és soha nem éreztem, hogy kevésbé szeretne engem vagy a tesóm, pedig biztos hasonlítunk rá.

Elhiszem, hogy zavar, de feltehetőleg lehetne ezen az érzésen változtatni.

Az, hogy valaki hasonlít valakire, abszolút nem szándékolt dolog. És szerintem nem nehéz belátni, hogy a gyermeked nem tehet arról, hogy a nagyapját mintázza. Olyan dologért pedig, amiben valaki teljesen vétlen, nem járhat sem szeretetmegvonás, sem pedig más büntetés. Ő nem az apád, hanem a gyermeked. Aki a maga útját járja. Ha tiszta a lelkiismereted, hogy mindent, amit át szerettél volna adni neki, átadtad, akkor most már "csak" annyi a dolgod, hogy biztonságos távolból figyeld és mögötte légy, ha szükséged van rá.

Ő ugyanúgy vér a véredből, mint a testvére, őt is te vártad, te szülted, te tápláltad, engedd meg magadnak, hogy érezd, hogy őt is szereted.

Nem hiszem, hogy nem szereted, inkább azt gondolom, hogy félsz kimutatott, megélt érzelmekkel szeretni őt.

Először a fejedben tegyél rendet, és gondold végig újra, ilyen utat jártatok be eddig együtt.

"hanem már a személyisége is hasonlóvá kezd alakulni. Én próbáltam őt más irányba terelni, de egyszerűen lehetetlen, már nagykorú."

Bocs, te az apa vagy, vagy az anya? És "nagykorú " hány éves? Egyébként csak belelátod az apád - és sajnos a személyiségét ez befolyásolja. Miért nem reagálsz a segítő szándékú válaszokra?

Ajánlom Neked Lionel Shriver Beszélnünk kell Kevinről című könyvét

(ha szeretnéd, át tudom küldeni).

Film is készült belőle:

[link]