Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért basáskodik anyám?

Miért basáskodik anyám?

Figyelt kérdés

Tavaj februárban összejöttem a jelenlegi barátommal, és azóta az anyám mintha megzakkant volna.

A barátomat nem fogadja el, pedig egyetemre jár, kiváló eredményei vannak, segített felkészülnimaznérettségimre, rengeteget kirándulunk, meg minden.

Anyukám viszont épp most akar anya lenni. Értsétek úgy, hogy 13 éve édesapám meghalt, és azóta nem gondoskodott rólunk normálisan.(van egy öcsém és egy nővérem is) Előtte se volt munkája, de azóta sincs, és nem is keres. Kapja utánunk a csp-t az árvaellátást meg az özvegyit és ebből alig láttunk valamicskét. A nagyszüleim segítettek ki folyton. (élelem, iskolaszerek, számlák stb.) Nem tudta, mikor hol vagyunk, nem is érdekelte, sem az, hogy hogy tanulunk, vagy hogy a nővérem középiskolában teljesen elkanászodott.

Most, hogy önállósodnék, ez annyit tesz, hogy egy új szobát alakítok ki a házban, mert allergiás vagyok a macskaszőrre, és a nővérem két macskát tart abban a (kb 20nm) szobában ahol eddig is hárman voltunk, egyszerűen beleszól mindenbe. Azt sem akarta, hogy elkezdjem, pedig a barátom is támogat anyagilag is és kivitelezésben is, ahogy ideje engedi.

Folyton piszkál mindenért, pedig egy fillért sem kértem tőle, egyrészt mert nem is adna, másrészt mert minden hülyeségre elkölti amit kap.

De akkor miért akar uralkodni rajtam? Ennyire zavarja, hogy nem ragaszkodom hozzá? Mert igenis nem ragaszkodom. Inkább tekintem a nagyanyámat az anyámnak mint őt. És lehet, hogy most sok anyuka kiakad azon, hogy hálátlan vagyok, de azt hiszem ők eltartják a gyermekeiket és foglalkoznak is velük.

Miért akar visszakapni 20 évesen? Önálló szetetnék lenni, ha már eddig nem tudott anyaként viselkedni, most miért akar? Jogosan fél attól hogy elveszít? Bár én úgy érzem már nagyon rég elveszített, és hiába próbálnék nem tudok javítani a kapcsolaton, mert szinte semmit nem tud rólam. Lovas dolgokat vesz ajándékba folyton, pedig már vagy tíz éve nem rajongok értük. Utoljára akkpr beszélgettem vele hosszasan, amikor második osztályból haza jöttem a zánkai kirándulásból de akkor is csak hümmögött.

Miért most kellek neki, ha eddig nem kellettem?



2014. máj. 11. 19:33
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
Az anyukának tudomásul kellene vennie, hogy a lánya is tulajdonos és ott élhet, és ha ezen tultette magát, miért baj az ha kialakitja magának a külön lakrészt.. inkább örüljön neki, hogy igényes a lánya. Valahogy nyugodjon le a család, és viselje el egymást kulturált ember módjára.
2014. máj. 11. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
Ha van erre ennyi pénzetek, költözz külön. A tulajdonjog miatt értem, hogy maradnál birtokon belül, de azt semmiképp nem tudják elvenni tőled.
2014. máj. 11. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 anonim ***** válasza:
Ha tesók is ölik egymást, akkor az 500 000 befektetés is meggondolást igényel. Lehet, bogy azt a pénzt egy saját ingatlanra kéne félretenni.
2014. máj. 11. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:

Összeállt a történet a kérdező és egy hozzászóló soraiból.

Ha az anyának 100%-os hasznonélvezete van a házra, és a viszony nem felhőtlen vele, akkor ott én nem invesztálnék. Ha az új házikót valamennyire körül lehetne kerítésezni, tehát külön bejáratúvá tenni, akkor talán működne az együttélés a közös telken, és valamennyi magánéletetek is lenne.

Anyukád most döbbent rá, hogy felnőttél, és nélküle is prímán mennek a dolgok, a dolgaid. Ezt nem minden szülőanya viseli egyformán. Jó adag (későn jött) lelkiismeretfurdalása is lehet, és most próbálja az elveszett éveket behozni. Nekem van hasonló "élményem" a családunkban, a tanácsom: ha mód van rá, költözz el, csak akkor lehetsz igazán önálló. Ha sokat fektetsz be, és mégse lenne nyugodt életetek az új házikóban, és mégis el kell, hogy menjetek más lakóhelyre, akkor hiába invesztáltál olyan sokat a barátoddal. (Egyébként macskaallergia esetén létezik már oltás a macska számára. Az allergiát a macska szervezetében lévő fehérje váltja ki az embereknél. Most olvastam, hogy 2016-tól már alkalmazható lesz, most még a teszteléses, engedélyezéses fázis folyik.)

2014. máj. 11. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
43%
Barátja vagyok. A macskákkal (és az egész házrésszel) hiigéniai problémák vannak, macskaszar az ágy mellett, büdös, nem porszívóznak. Nem szeretném részletezni.
2014. máj. 11. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 A kérdező kommentje:
13-as: nem öljük mindanyjian egymást azért. Az öcsém pl mellettem áll. :)
2014. máj. 11. 22:01
 17/20 A kérdező kommentje:
14-es: külön bejáratú a dolog. A csatornázásra várok, és utána anyukámék házába be se mennék már. Mivel a higéniai szükségleteimet egyelőrencsak ott tudom kielégíteni.
2014. máj. 11. 22:04
 18/20 anonim ***** válasza:

Kérdező, most mit szeretnél? Mi elemezhetjük anyukád viselkedését, de ezzel te nem leszel előrébb.


Mi nem tudjuk a másik oldal véleményét, csak a te szemszögedből olvassuk. Ezért nem látunk teljes képet.


Úgyhogy kiindulva a te leírásodból, mégis pontosan mit szeretnél? Hogy hagyjon békén? Nem fog, amíg ott laksz.

Még egyszer leírom, jobban jársz, ha elköltözöl, és nem költesz pénzt arra a házra.


A tulajdonjogod nem fogják elvenni, csak a 15 éves elbirtoklási határidőt tartsd be, időnként jelenj meg ott, ennyi.

2014. máj. 11. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 A kérdező kommentje:
Nem azt akarom, hogy békén hagyjon, hanem, hogy magyarázza meg, hogy mit, miért tesz vagy mond, amiről a saját anyja is azt mondja hogy hülyeség. Azért kérdőjelezem meg a tetteit és a szavait, mert nem indokolja meg őket.
2014. máj. 12. 00:19
 20/20 anonim ***** válasza:
Javaslom vedd ki a könyvtárból a Játszmák könyve című könyvet rágd át magad rajta, majd ülj le Édesanyáddal beszélgetni. A könyv borzasztó nehéz olvasmàny, de ilyen esetekre jó tanácsokat ad
2014. máj. 12. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!