Miért baj, hogy számít a pénz és nem törődtem bele a szegénységbe? Hogy viselkedhet így az apám? Felpofozott és lek-*zott

Régen is imádtam a drága, márkás dolgokat, de csak azt hallgattam, hogy teremtsem meg rá a pénzt én, minek ilyen drága holmi, ugyanolyan jó az olcsó is, stb.

Nem is akartak jobb életszínvonalon élni, nekik jó volt az, hogy hónapról hónapra élünk.

Aztán mikor esélyem volt rá, léptem és cselekedtem, sikerült elérnem azt a színvonalat, amit akartam.

Viszont apáék megtudták, hogy milyen áron sikerült ez és azóta nem beszélünk.

Apa felpofozott, mintha egy kisgyerek lennék, aki valami szörnyűséget követett el.

Anya pedig látszólag neki ad igazat, de titokban folyamatosan hívogat, hogy menjek haza és megígéri, hogy segít, ha bocsánatot kérek és hogy minden rendben lesz majd, apa is megbékél.

De elég kevés esélyt látok arra, hogy én visszamenjek oda és ezt anya nem tudja elfogadni. Azt hiszi, ez is csak egy kis vita, ami magától megoldódik és holnap már ott ebédelek én is velük, együtt.

Nem értem, hogy viselkedhetett így az apám, hiszen a lánya vagyok.

Olyan, mintha az zavarná, hogy én nem törődtem bele abba, hogy nincs sok pénzünk és nem dolgoztam 0-24 a semmiért szinte, ahogyan ők.

Hogy beszéljek erről anyával, ha ő nem akar elveszíteni, de közben apának nem mondja el, hogy keres?

Hogy értessem meg vele, hogy semmi nem lesz ugyanolyan, mint régen?