Mit lehet kezdeni az olyan szülőkkel, akiknek soha nem lehet megfelelni? 22L

Mindegy, hogy mit csinálok, mekkora erőbefektetéssel, mindig van egy "Kis Mariska" az utca végén, aki BEZZEG sokkal jobban csinálja... Vagy ha valami tényleg összejön, akkor szinte 0 az elismerés. Egy "jól van"-t talán kinyögnek, ha jobb napjuk van. Ha rosszabb, akkor még azt se, mert hát az az alap, hogy mindig mindent tökéletesen/ az elvárásaiknak megfelelően teljesítsek.

Mondok egy példát, hogy érthetőbb legyen picit. Nemrég összeköltöztem a párommal és egyelőre az ő szüleinél lakunk. (Igen, tudom, hogy nem előnyös hosszú távon, de nem is akarunk sokáig ott maradni és eddig semmi gond nem volt még mióta egy háztartásban élünk.) Azóta minden egyes lány ismerősöm példaértékű hozzám képest, mert ők legalább külön laknak a szülőktől. Igen ám, csakhogy azt nem veszik figyelembe, hogy ezeknek a pároknak, akikre hivatkozni szoktak, kivétel nélkül anyuci-apuci fizeti az albérletet, vagy vette meg a saját lakást, hogy abba a fiatalok beköltözhessenek. Nekik úgymond nincs benne semmi érdemük, hogy külön tudnak élni a szüleiktől. Mi mindketten dolgozunk, beszállunk a rezsibe, a kiadásokba és igyekszünk spórolni, hogy később saját otthonunk lehessen, amiért mi dolgoztunk meg. Mégis úgy állítják be, mintha mi lennénk a semmirekellőek. Pedig mi kerülünk a legkevesebbe a szülőknek.

Egy másik lány azért áll példaként előttem, mert őt már eljegyezték, náluk a "sorján megy", nem úgy, mint nálunk. Az nem gond, hogy alig ismeri a "vőlegényét". Olyan "régi" a kapcsolat, hogy mi az eljegyzés előtt azt sem tudtuk, hogy van barátja egyáltalán. Pedig közel lakunk egymáshoz ráadásul.

De lehet nekünk is 2 hónap után kellett volna eljegyzést tartanunk, aztán beköltözhettünk volna munka nélkül a szüleink által fizetett albérletbe... akkor biztos jobban megbecsülnének...