Hogy értessem meg anyával, hogy szükségem van az egyedüllétre és néha már teher amiért ennyi időt akar velem tölteni?

Már jó ideje 'csatázunk' emiatt. Neki nem elég az az idő amit velem tölt, nekem pedig túl sok. Igazság szerint valóban nem töltök vele sok időt, naponta 2 max 3 órát estefelé, napközben inkább a szobámban vagyok, csak wc-re, enni járok ki. Eddig még csak-csak elviseltem a helyzetet, mert úgy dolgozott, hogy reggeltől estig, de most átkerült egy másik helyre és van amikor velem jön haza vagy egy órával később mint én és így már az a pár óra magány sincs meg ami eddig volt. Nagyon sokat veszekszünk emiatt, gyakran elveszi a számítógépemet is, de nem érti meg, hogy nem a gép miatt nem megyek ki, hanem mert nem akarok vele, de senki mással sem beszélni/együtt lenni. Ilyenkor hétvégén még rosszabb, 5 perceként beszól a szobába hogy menjek ki. Régebben általában hétvégente sem szokott itthon lenni, csak minden 2. hétvégén. Nekem megvan a rutinom, hogy egy ideig elfoglalom magam, gépezek, rajzolok, olvasok, utána pedig tanulok. Miért nem érti meg hogy nekem hatalmas megerőltetés naponta több órát eltölteni vele, vagy más rokonommal. Félreértés ne essék, nagyon szeretem az anyukámat, egyszerűen csak egyedüllétre van szükségem. Talán 2 éve megy ez az egész. Hogy értessem meg vele, hogy elégedjen meg azzal, ha este/késő délután töltök vele 2-3 órát?