Mit tehet az anya, ha a gyerek hazudik (füllent? ) az apjáról és az apás hétvégéről?
Békében váltunk el, nagyon jó a kapcsolatunk az exemmel és az új párjával is. Tudom, hogy azok amiket a gyerek mond, nem igaz.
Csütörtökön este már nagyon izgatott, hogy másnap az apja és a párja mennek érte a suliba, és megint lesz egy szuper hétvégéje. Vasárnap mikor hazaér, nem győz panaszkodni.
Romlott étellel kínálták, koszos vízben akarták hogy fürödjön, egész hétvégére bezárták a szobájába (holott fényképeket csináltak, merre kirándultak), a koszos ruháit nem mossák ki (mindene jó illatú mikor hazaér).
Mikor fogorvoshoz kellett mennie és az exem vitte el, azt is letagadta, hogy nem voltak, pedig hozott igazolást (iskola helyett voltak orvosnál).
Ha ott megbetegszik, azt állítja nem kap gyógyszert, csak hagyják szenvedni.
100%ig biztos vagyok benne, hogy ezek hamis vádak, csak nem értem a gyerek miért csinálja ezt.
De én nem vagyok szomorú, amikor ő az apjánál van! Pihenek, takarítok, elmegyek a barátnőimmel valahová.
Attól félek, hogy az iskolában is elkezdi majd ezeket mondani, és abból probléma lesz.
Beszéltél az exeddel erről? Szerintem nem ártana ha tudna róla. A gyerekkel meg szerintem búj össze egyik este, egy ilyen hétvége után és kérdezgesd, megkérdezheted, hogy hol készült ez meg ez a kép, akkor tehát csak nem volt végig bezárva. Esetleg el is mondhatod neki, hogy örülsz hogy ilyen jól elvan az apukájával, hogy továbbra is szeretik egymást.
Hosszútávon lehet hogy gyerekpszichológushoz fordulnék. Ha ez hónapokig megy, és nem tudod feloldani, szerintem nem ártana.
Persze az ex is tud róla. Legelső alkalommal felhívtam, hogy ezt és ezt mondta a gyerek, és beszéljünk róla.
Arra gondoltam, hogy a következő vasárnap amikor hazajön a gyerek, és panaszkodik, ráijesztenék azzal, hogy akkor többet nem láthatja az apukáját... Vagy ez nagyon durva lenne?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!