Szerintetek jogosan hisztizik az anyám azon, hogy menjek-e a külön matektanáromhoz vagy ne?
Iskolában nem megy túl jól a matek, ezért külön matektanárhoz járok.
Pár alkalommal le lett már mondva, de szoktam járni, ott valamivel jobban meg is értem a dolgokat, mint az iskolában az órán.
Viszont pl. ma le akartam volna mondani, mert tanulnom kell két tantárgyból is témazáróra jövőhétre, egyikből javítanom kéne mert az előzőt elrontottam, mondtam az anyámnak ma le kéne mondani azt, had tanuljak, erre elkezdett ordibálni meg veszekedni. Lehordott már a nem tudom hova, hogy nem tanulok semmit, nem fogok tudni továbbtanulni sehova, meg hogy nem hajlandó lemondani a külön matekot csak úgy hogy véglegesen.
Nekem ez nagyon rosszul esik, hogy tanulni szeretnék két rohadt témazáróra, aztán az anyám ezeket a fejemhez vágja, hogy nem tanulok, amikor éppen azt akarnám tenni.
Nem bírom már amit az anyám csinál, a folytonos ordibálását, szerintetek jogos amit csinált?
18/F
Igen, jogosan "hisztizik" anyád.
Vasárnap reggel tudtad meg, hogy jövőhéten lesz 2 témazáró?
Nem a mai matek óra fog a felkészülésben megakadályozni.
Inkább tanulj, ne ide írogass.
igaza van anyukádnak...
én is jártam matektanárhoz végzős koromban, hetente 2x. én is utáltam, sokszor le akartam mondani, de nem tettem... egyrészt a tanár idejével/'pénzével' sem illik szórakozni, másrészt meg ha mindig kifogásokat keresel és nem bírsz ki egy 60/90 perces órát amihez nincs kedved heti 1-2x akkor hát.. az elég nevetséges. :D
ha eddig se tanultál a témazáróra így jártál... nem előtte 1 nappal jelentik be, hanem minimum 1 héttel előtte. nem a külön órán fog múlni, hogy lesz-e időd rá, szóval inkább ne nyafogj, mert ez egy 18 éves fiútól igencsak 'gáz' :)
1. Neked fogalmad sincs a hiszti fogalmáról...
2. A magántanár nem szereti, ha az utolsó pillanatban szólnak neki, hogy mégsem jön a tanítványa. A magántanárnak valószínűleg drága az ideje 8tudom, hogy ez neked új), úgy készül, hogy jössz hozzá, feladatokkal stb, ráadásul a napirendjét is ugye szabaddá tette. Persze néha lehet betegség vagy rendkívüli dolog, de ha valaki rendszert csinál belőle, hogy aznap találja ki, hogy mégsem megy, az gáz.
Egyébként meg a pofátlanság teteje, hogy ilyen kifejezéseket használsz, mint "hisztizik anyám"...
Különben nem mondom azt, hogy állandóan tanulj, de azért foglalkozz a dolgokkal. Azt sem, hogy minden héten ott kell lenni a magántanárnál (bár sztem esetedben egy hét kihagyás már meglátszik), de ha nem mennél, azt akkor jó előre beszéld meg!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!