Elegem van anyámból! Mit tegyek? Folyton kritizál.
Sziasztok. Anyukám alapból türelmetlen típus, sokszor megütött, nála ez a megoldás .. ezért sem tisztelem már annyira, az ütéseket sem érzem már. Nagyon sokszor veszekszünk, aminek az a legnagyobb oka hogy nagyon különbözőek vagyunk. Ő ordibál, és mindenért kritizál - hogyan nézel rám, hogyan öltözködsz, miért akkor nyitod meg a vizet fürdéskor amikor beszállsz a kádba, miért nem még azelőtt. Tehát tényleg, mindenbe amibe tud beleköt. Egy ideig bírtam , tűrtem de már nem bírom elviselni a folytonos lecseszést a semmiért, és sokszor csak forgatom a szemem, meg jólvan-ozok amiből persze csak veszekedés lesz. Közben megkapom hogy én mennyire nem bírom a kritikát, ezen is változtatnom kéne. De komolyan, olyanokat állít rólam, hogy én mekkora egy nagyképű vagyok, fennhordom az orrom..... amikor egyáltalán nem igaz rám. Amikor veszekedünk - tök mindegy hogy mi miatt - de egyből támad, elkezd mindennek elhordani (idióta vagy, néztél már tükörbe hogy nézel ki? , dagadt vagy én ennyi idősen sovány voltam (162cm,58kg), retardált vagy, nem értem hogy vettek fel a gimnáziumba, nem is vagy oda való... és még hasonlók) Már 10-11 éves korom óta romlik a kapcsolatunk, azóta ilyen elviselhetetlen. Az elmúlt 1 évben lett a legrosszabb, utálok hazajönni, amikor csak tudok eljárok itthonról... Ő is érzi van egy hatttalmas fal köztük. Egyre inkább rám erőszakolja magát, mindig jön hogy osszam meg vele a dolgait, de egyszerűen nem bízok benne.. (eddig bármikor bármit elmondtam neki azt veszekedésekkor ellenem fordította: pl elárult egy jó barátom, elmeséltem neki, amikor összevesztünk meg olyanokkal dobálózott hogy az a jó barátom se tudott elviselni akkora egy idióta vagyok, mindenkivel csak összeveszek.....) Tudja hogy mit csinálok, és kivel, hol vagyok. az ilyen alap dolgokat elmondom neki de ha másról nem beszélek neki amiről nem feltétlen kell tudnia akkor hisztizik gyakorlatilag nekem, hogy Ő az anyám, és el KELL neki mondanom.. A folytonos kritizálások miatt egyre inkább érzem magam egy nagy 0-nak, jót szinte nem is kapok, ha igen akkor az túl van dramatizálva...
16,5/L
válasza:Teljesen érthető, amit írtál.
Nem sok jótanács van a helyzetedre, az én anyám is hasonló volt, főleg az általad is említett "kiforgatom a szavaidat és ellened fordítom" című játékot űzte magas szinten. Nálunk egészen addig mérgesedett a helyzet, amíg el nem költöztem. Akkor volt pár év, amíg hallani sem akartam róla, majd végül sikerült egy látszólagosan tűrhető kapcsolatot kialakítanunk, néha felhívom, ha hazamegyek (külföldön élek) meglátogatom, időnként küldök neki pénzt és továbbra sem érzek iránta szeretetfélét, pedig már 30 is elmúltam... Nem tudsz olyat mondani, vagy tenni, amitől anyukád észbekapna és megváltozna, mert ez az ő játszmája, nem a tiéd, ezért változtatni is csak ő tudna. Sajnálom. :(
válasza:Nálam is ez a helyzet.. :( nálunk az a legnagyobb probléma, hogy ha leülök beszélni vele akkor is veszekedés lesz belole... Hiába beszélek szépen, o támd.. :/
Próbáld meg elviselni valahogy. Tudom, hogy nehéz. Sok sikert.
18L
Párszor már leültünk beszélni, meg is mondtam neki hogy miatta érzem magam egy nullának, erre elkezdett sírni hogy akkor Ő most biztos rossz anya.. mert hogy én mennyire egy szarnak látom Őt.. akkor sok mindent nem éreztem, szinte csak kötelezettségből mondtam, hogy dehogy is, nem vagy rossz..
Most is, itt segítek neki skype-ot feltelepíteni hogy tudjon trécselni barátnőjével, bejöttem szobámba, kérdezett valamit kiabálva (a szobájából) visszakiabáltam a választ (nemvolt kedvem visszamenni, már 5x-re mentem át szobájába emiatt 2 percen belül). nem válaszol, megint kiabálok kicsit hangosabban és talán ingerültebben is. Kábé csicskának éreztem magam... erre idejött megtépte a hajam és felpofozott, hogy Ő nem kérhet tőlem semmit se, akkora egy önző dög vagyok, hülye lány vagyok... Én sohase kérjek tőle semmit.. most be vagyok zárkózva a szobámba, és szerintem ma már ki se megyek...
válasza:Teljesen átérzem a helyzeted, nagyon hasonló, mint az én anyám.
Állandóan kritizal, mindenbe beleköt, semmi sem jó neki amit megcsinálok, tényleg ugazából mindenbe a hibámat látja már rájöttem.....
Tökmindegy hogy csinálom, sehogy sem jó..... Lehetetlen egy ilyen szülőnek megfelelni. Elgondolkoztam, és rájöttem , az ilyen szülők, saját életükkel nincsenek megelégedve. Ezért benned keresik, bármit amivel több lehet, mint te.
Szomorú, de így van, nekem is pár év kellett mire rájöttem.
Aki hamoniában van önmagával, nem kritizal ennyire mást, főleg nem állandóan csak a hibát látja benned. Évek alatt egyetlen egy kezemen megtudom számolni, hányszor hallottam azt a szót tőle hogy köszönöm. Mindig aztmondta " Ez természetes hogy megcsinálod, hát a lányom vagy, ne várd azt hogy meglöszönjem, ameddig itt laksz ez a kötelességed."
Ha bármi betegségem volt, vagy bármim fájt, mindig azt kaptam "Biztos nem fáj annyira, csak túlzol, nekem sokkal nagyobb problémáim vannak mint Neked!"
Ha lefeküdtem mert beteg lettem, tényleg nagyon rosszul voltam " Én minek fekszem le, hát fiatal vagyok, mozognom kellene és nem leszek rosszul, mi lesz belőlem ha majd dolgoznom kell már látja előre....."
Nagyon kevéa pozitív dolgot tudok felsorolni vele kapcsolatban, apám ennél még rosszabb....
Így felnőttként azt tartom helyesnek, megszakítottam teljesmértékben velük a kapcsolatot, sokkal jobb az életem, kiegyensúlyozotabb lettem.....
Szerintük én hálátlan vagyok, mert ők nagyon jó szülők voltak,
Én sajnos nem így éltem meg.
Más emberektől tudtam meg mi az a feltétel nélküli szeretet, ők talán csak akkor szerettek ha megcsináltam nekik valamit, amúgy pedig egy semmitérő ember voltam.
Neked hogy alakult azóta az életed?:)
23/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!