Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan kezeljem a kialakult...

Hogyan kezeljem a kialakult családi helyzetet?

Figyelt kérdés
Édesanyám születésem óta egyedül nevel, édesapámmal még születésem előtt elváltak. Nagyon rossz volt a házasságuk, édesapám időközben elzüllött, alkohol problémái lettek, majd később bűnöző lett, így börtönbe került. Édesanyám -persze joggal- egy idő után már nem tartott ki mellette, így még a születésem előtt megszakította vele a kapcsolatot. A szüleihez költözött, és gyerekkorom első szakaszát ott töltöttük 4-en, teljes harmóniában és szeretetben. közben megismerkedett a nevelőapámmal, és 4 éves koromban hozzá költöztünk. A mai napig vele élünk, apának szólítom, ő nevelt fel, és abszolút édesapámként tekintek rá. Pár év múlva megérkezett a kisöcsém, és boldogan éltünk a családunkban. Már az általános iskola felsőbb osztályaiba jártam, amikor édesanyám új állást szerzett egy postán, elég komoly pozícióban. Az anyagi helyzetünk persze jobb lett, a munkával járó stressz viszont szépen lassan elkezdte felemészteni a családunkat. Kezdetben kisebb viták, konfliktusok léptek fel, aztán az évek múlásával szépen lassan mindennapi veszekedések szőtték át a hétköznapjainkat és keserítették meg a családunk életét. Édesanyám időközben még magasabb pozícióban foglalt állást, így a stressz csak fokozódott, és persze ezzel a veszekedések is megsokszorozódtak. A helyzet már odáig fajult, hogy a nevelőapámmal teljesen elhidegültek egymástól, és míg kezdetben legalább a testvéremmel nem éreztette a frusztráltságát, mostanra már vele sem foglalkozik. A velem való kapcsolata annyira megromlott, hogy alig váltunk szót egymással. Bár régebben azt hittem, ez csak afféle tini-szülő konfliktus korszak, közben 19 éves lettem, és rájöttem, hogy itt többről van szó. Tényleg nagyon sokat dolgozik, és nyilván nagyon fáradt és túlhajszolt, mégis úgy gondolom, hogy nem a családi életünknek kéne ezt megszenvednie. Korán megy el itthonról, és későn ér haza, így igyekszem minél többet segíteni neki, viszont sajnos soha nem méltányolja. Például, ha berakom a mosást, és kiteregetek, vagy úgy reagál rá, hogy elkezd szapulni, hogy rossz adagot raktam be, esetleg megvádol azzal, hogy csak azért raktam be, mert szükségem volt valamelyik ruhámra, amit már korábban összekoszoltam. Ha bepakolom a mosogatógépet, szárítás után képes egyesével átnézni az összes edényt, evőeszközt, stb, és ha esetleg valamelyik piszkos marad, a fejemhez vágja, hogy én még ezt sem tudom jól megcsinálni, és inkább ne is nyúljak semmihez. Mindenért kiabál velük, de főleg velem, soha nem látja a jó szándékot semmiben. A nevelőapám kezdetben még vitázott vele, mára azonban már jobbnak látja, ha kimarad a dologból, így akkor sem áll mellém, ha látja, hogy bizony nekem van igazam. Pedig én mindig meghallgatom, ha elmondja a problémáit, vagy a rossz érzéseit ezzel a családi helyzettel kapcsolatban, sőt, mindig kiállok mellette. Édesanyám mostanában már azt vágja a fejemhez veszekedés közben, hogy olyan vagyok, mint a biológiai apám, úgy fogok végezni, nem vagyok jó semmire, nincsen bennem semmi szeretni való. Akárki, aki tud erről a helyzetről, mind úgy látja, hogy az édesapámmal való kapcsolatban szerzett sérelmeket vezeti le rajtam, és én is így érzem.. Soha nem mondta nekem, hogy szeret, soha nem ölelt meg, nem mutatott felém semmiféle érzelmet, és egy idő után már szinte "ciki és kellemetlen" lett volna úgy viszonyulni felé. Mindig a rosszat látja bennem, és képes valótlant állítani azért, hogy igaz legyen, amit rólam állít (ezt a nevelőapám és a nagyszüleim is észrevették már). Pedig idén érettségizem, két tannyelvű angol gimnáziumba járok, jól tanulok, jövőre egyetemre megyek. Nincsenek velem különösebb gondok, nem dohányzom, nyilván bulizom, mint minden korombeli, de normális kereteken belül. Nem vagyok könnyűvérű, volt már 2 komolyabb barátom, és most alakul egy új kapcsolatom, viszont nagyon félek, hogy a családi hátterem miatt meghiúsul az egész. Félek attól, hogy ha a fiú megismerkedik a családommal, és szépen lassan beilleszkedik, előbb-utóbb elfelejtik, hogy ő nem közénk tartozik, aztán már előtte is mindenféle szégyenérzet nélkül veszekedni kezdenek. Kívülről mindenki azt látja, hogy harmonikus, boldog családi életet élünk, jó az anyagi helyzetünk, és mindent megkapok, amire szükségem van. Senki nem tudja (illetve nagyon kevesen), hogy a testvéremmel kapcsolatos teendők -mint az úszóedzései, szülői értekezletei, tanulás, stb- szinte mind rám szakadnak, hogy nem tudok itthon tanulni, csak éjjelente, mert mindig zűrzavar és kiabálás vesz körül, és hogy hiába kapok meg mindent, hiába rendezhetek bulikat itthon a barátaimmal, hiába járok szép ruhákban, hiába támogatnak anyagilag, ha igazából csak egy kis szeretetre és törődésre van szükségem.. Édesanyám szüleivel rendkívülien jó a viszonyom, ők a legfontosabbak az életemben, tőlük kapom meg az érzelmi támogatást, ami miatt tudom tartani magam, és tudom leplezni az itthoni helyzetet. Próbálom palástolni mindenki előtt, viszont az utóbbi fél évben annyira összejöttek a dolgok, hogy lassacskán már nem tudom tartani magam.. A nagypapám kórházba került, és súlyos az állapota, az érettségi és a továbbtanulás miatt hatalmas nyomás van rajtam, novemberben szakítottam a barátommal (amiatt teljesen összeomlottam, majd hetekig pszichiátriai kezelésre szorultam), és teljesen magányosnak érzem magam. Sajnos van egy elég komoly nőgyógyászati problémám, ami miatt egyébként is gyakran fáradt, elcsigázott, szomorú vagyok, és nagyon bánt, hogy minden gondommal egyedül kell megbirkóznom. Igyekszem a barátaimra és a nagyszüleimre támaszkodni, viszont tudom, hogy nem oldhatja meg más helyettem a problémáimat, a nagymamámat pedig egyébként sem terhelném, hisz nagyon bántja, hogy így alakult édesanyámmal a viszonyunk, és a nagypapám betegsége is éppen elég nagy gond a számára. Régebben a volt barátom édesanyjával volt nagyon szoros a viszonyom, viszont a szakítással azt a "családomat" is elveszítettem. A sikeres továbbtanulás talán új kaput nyithatna előttem, több egyetemet is tervbe vettem, viszont kicsit hibásnak érzem magam, és lelkiismeret-furdalásom van amiatt, hogy itt hagyom a testvéremet és a nagyszüleimet, akiknek szüksége van rám, és a segítségemre. Rendszeresen próbálok beszélni édesanyámmal, de abszolút nem hajlik rá, hogy közös megoldást találjunk, pedig én nyitott volnék mindenre. Hiányzik az életemből az igazi anya-lánya kapcsolat, amit soha nem kaphattam meg, és nagyon rossz látni azt, ahogyan a barátnőim az édesanyjukkal megbeszélnek mindet, sőt, nagyon rossz ráébredni, hogy gyakran a barátnőim édesanyja többet tud rólam, mint a saját édesanyám, és nem azért, mert titkolózom előtte, vagy nem szeretném beavatni a dolgaimba. A testvéremet is féltem, 13 lesz, most kezd kamaszodni, és látom rajta, hogy elkezdett bezárkózni, és őt is bántják a kialakult helyzetek. A nevelőapám maszek munkákba és vadászásba, horgászatba menekül, igyekszik minél kevesebb időt itthon tölteni. Úgy érzem, a többi gondom eltörpülne, ha a családi helyzetünk legalább kicsit normalizálódna, de nem tudom, mégis hogyan oldhatnám meg, ha egyedül én igyekszem, a többieknek pedig látszólag nincsen igényük a változásra. Nem szeretném, ha bárki rosszat mondana az édesanyámra, szeretem őt, sokat tett értem, és kiskoromban is mindent megadott nekem, amikor alig volt valami, amiből adhatott. Vállalta, hogy egyedül felnevel, nem dobott el magától, és tudom, hogy nagyon nehéz neki, amiért ennyit dolgozik azért, hogy mindenünk meglegyen. Nem akarom utálni, vagy negatívabb helyzetet kialakítani, egyszerűen csak azt akarom, hogy megoldódjon a problémánk, és a sok gond közül ne pont azon kelljen gondolkoznom, miért hullott szét a családom..
2014. febr. 10. 22:03
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
35%
Csak egy jó tanács: este 10 után ne várd el senkitől, hogy a regényegedet elolvassa. Ha több véleményt szeretnél olvasni, mindenképp tömörebben fogalmazz. Az egy dolog, hogy ki akarod írni magadból a problémádat, de akkor írjál könyvet, mert ez nem a Gyakorikérdésekre való méret.
2014. febr. 10. 22:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:

Megint èn,szeintem ne ezt mutasd meg neki,mert lehet azèrt fog veazekedni,hogy "ide ilyeneket"irsz!

Irj neki egy levelet!Èn nem hinnèm azt hogy ne gondolkozna el,ès ne törne meg,ha ilyen formàban megirsz mindent! Mèg èn is meghatódtam! :)

2014. febr. 10. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 A kérdező kommentje:
Megpróbálom leírni neki, mert mást valószínűleg én sem tudnék már tenni, csak attól tartok, hogy -mint eddig mindig- most is csak engem kezd el szapulni, aztán vita lesz belőle, abból veszekedés, és rosszabb lesz minden, mint előtte. Arra is gondoltam már, hogy ez nála valamiféle depresszió, és orvosi segítségre lenne szüksége..
2014. febr. 10. 22:43
 14/23 anonim ***** válasza:

Elolvastam, és sajnos nagyon is elképzelhető, hogy anyukádnál ez már nem szimpla stresszhatás, hanem betegség. Egyedül valószínűleg nem is fog tudni megbirkózni vele, és baráti/családi segítséggel sem nagyon... a probléma az, hogy nem igazán akar majd magától elmenni semmilyen szakemberhez, hiszen még a kapcsolatotok javításától is elzárkózik. De valahogy még is meg kell győzni, vagy legalább megpróbálni. Nehéz lesz, de ez a legtöbb, amit érte tehetsz. Hogy rábeszéled a segítség kérésre. Azzal pedig ne foglalkozz, amit rád mond. Te is pontosan tudod, hogy nem leszel olyan, mint a vérszerinti apád...

egyébként melyik két tannyelvűbe jársz? Lehet, hogy nemsokára megyek hozzátok angolórákra kutatni az egyetemről :) persze lehet, hogy az ország másik végében laksz..

2014. febr. 10. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 A kérdező kommentje:
Én is úgy gondolom, hogy ez nála már betegséggé fajult, és korábban egy alkalommal említettem is neki, hogy jót tenne, ha szakemberhez fordulna. Annyi volt a reakciója, hogy neki semmi gondja nincsen, halál nyugodt egész nap, csak akkor lesz ideges, amikor hazaér, és mi felidegesítjük.. Pedig nagyon igyekszünk, hogy ne kifogásolhasson semmit se a renddel, se velünk kapcsolatban. Baranyában tanulok, bővebben nem szeretném leírni:)
2014. febr. 10. 23:13
 16/23 anonim ***** válasza:
Menj el egy az iskola pszichológushoz. Mondd el neki őszintén, mi bánt. Ő pedig nyilván akar majd beszélni az édesanyáddal - a te érdekedben - és valószínűleg lesz egy anya-lánya-pszichológus beszélgetés is. Ha rá tudnád venni, hogy miattad menjen el a pszichológushoz, akkor egy lépéssel előrébb lennél. Egyedül nem fogod tudni ezt megoldani, mert igaziból ez nem a te problémád, hanem anyukádé. Bízz abban, hogy anyukád értelmes ember!
2014. febr. 11. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 A kérdező kommentje:
Attól félek, ha bevonnék mást is a problémánkba, azzal úgy érezné, hogy "kiteregettem a családi szennyest".. Ebben biztos vagyok. Igazából lassacskán már beletörődöm, hogy ezzel sajna együtt kell tudnom élni.. Köszönöm szépen a válaszokat!:)
2014. febr. 11. 00:51
 18/23 anonim ***** válasza:

Nagyon megható az őszinteséged a családodról. Szerintem is segítségre van szüksége, mégpedig azért, mert az hogy új munkahelye lett, és egyre magasabb pozíciókat ért el, ezzel egyfajta uralkodási vágy, egyfajta "otthon is én vagyok a főnök"" betegséget kapott. neki semmi sem jó. Igazi főnök, aki ha akar mindenbe bele tud kötni. ezért nem jó neki semmi. Munkahelyi ártalom szerintem. Amíg nem volt felelős beosztásba addig nem csinált ilyet, ha jól olvasom ki soraidból. Egyszerűen nem tud kivetkőzni a munka után. Atya ég...milyen lehet a beosztottjának lenni??A nagymamád meg fog birkózni a dolgokkal ha te egyetemre mész, efelől ne legyen kétséged. A legnagyobb gond a kisöcséd és a nevelőapád. De szerintem ha te elmész egyetemre, akkor ő is inkább egy albérletet fog keresni magának és a fiának, mint hogy tönkretegye a fia életet. A mamáddal beszéld meg hogy hogy tudnátok az öcséden segíteni.

Szerintem nem fogsz elérni semmit, ha ezt az írást kinyomtatva megmutatod az anyukádnak. orvos kell neki!!

2014. febr. 11. 01:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 A kérdező kommentje:
A munkahelyén teljesen normális, kedves, a beosztottjai nagyon szeretik, az ügyfelek is, mindenkivel nagyon jól kijön, maximálisan teljesít, teljesen meg vannak elégedve vele.. Itthon jön ki rajta az egész.
2014. febr. 11. 01:49
 20/23 anonim ***** válasza:

több ponton magamra ismertem. Egyrészt, családi helyzet nálunk is ugyan ez, annyi különbséggel hogy nekem több nevelőapám volt, és egyik sem bánt jól velem.


Ebbe, hogy magas beosztásba kerülök, és ideges, dilis vagyok, sajnos én is beleestem. (most vagyok 26éves)

A munkahelyemen "elszínészkedtem" a minden oké és happy dolgot, ami belülről folyamatosan őrölt. Úgy éreztem meg kell felelnem egy képnek, amit a fejemben alakítottam ki magamról, illetve arról, minek hogyan kellene történnie.

A páromat folyton szapultam, mindenben csak a rosszat láttam én is. Csoda, hogy nem szakított velem, tényleg iszonyat bolond voltam, és vagyok sajnos még mindíg.


Hogy ez miért van, kb annyit tudnék mondani rá, hogy azért volt, mert egyre inkább távolodtam magamtól. Tényleg pocsékul éreztem magam, és rosszul bántam azzal az egy emberrel, aki feltétel nélkül szeret.


Aztán egyszercsak leesett, hogy igazából azzal van gondom, hogy hazudok magamak. Jólétben akartam tartani a kis családom, ezért folyton olyan dolgokat csináltam, amiket nem akartam, igyekeztem egyre többet vállalni, majd úgy forgattam ki az egészet, hogy végülis nincs más választásom --> kényszeredettség --> kiégés --> depresszió --> a családom miatt van az egész --> a páromra haragudtam --> elhidegülés...

mindenesetre van az embereknek lelkiismeretük, és miközben csinálják ezt a dilit, érzik azért belül , hogy valójában "ők hibáznak valamit", ami plussz feszültség, és baromira nehéz beismerni... ezért nehéz kilépni ebből. Ördögi kör.


Remélem sikerült felvázolnom nagyjából.

Segíteni nem tudsz, és sajnos ezt kell mondanom, de ilyenkor két dolgot tehet az ember: vagy elmenekül, vagy mint nevelőapád teszi: vár -->és ez a nehezebb megoldás.


Sajnos ezzel te nem tudsz mit tenni, nem tudsz segíteni ezen az állapoton. Az ember vagy beismeri maga, hogy mélypontra jutott, felismeri magát az egész szituációban, és próbál korrigálni, máshogy gondolkozni a dolgokról... hogy enyhüljön a feszültsége, vagy sem.


Ha erre sor kerül, egy bocsánatkérés a legkevesebb amit hallani fogtok. Ha erre sor kerül, fellélegezhetsz, addig viszont nehéz lesz a helyzet sajnos.

2014. febr. 11. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!