Nagymamám is közre játszott, hogy tönkrementem? Hogyan kezeljem a már kialakult helyzetet?

Nagyon fiatal, 5 éves voltam mikor édesanyám kórházba került majd meghalt. Édesapám bár velünk "lakott", szinte soha nem láttuk. Nagymamám "nevelt" fel, ami annyiból állt, hogy enni adott, de soha semmire nem tanított. A ház amiben laktunk és lakunk most is, az nagymamámé és papámé volt, de ahogy papám meghalt, így a fele az enyém, a másik fele nagymamámé. Így nem nagyon tudtam és tudom elkerülni.

Mindent az utcáról tanultam meg a környező gyerekektől.

Mivel nem volt aki megmondja, hogy öltözzek, hogy tanuljak, mit csináljak, stb. Nagyon gyorsan elindultam lefelé a lejtőn. Száraz ételeket ettem, koszos, elavult ruhákba jártam. Emlékszem 13-14 évesen is a 8-10 évesen hordott ruhákba jártam, volt olyan nadrágom ami már rövid volt, de én felvettem, mert nem tudtam az öltözködési normákról semmit. Sajnos ez azzal járt, hogy a társaim kinevettek, még a tanáraim is bántottak, többen szóval, de többen megütöttek is. Én pedig nem szóltam senkinek, hisz kinek szólhattam volna, csak sírtam.

Majd 15 évesen találkoztam egy lánnyal, aki a barátságába fogadott és rádöbbentett, hogy hogyan öltözködök. Őszintén, de barátságosan segített nekem, elmondta az alap dolgokat is, amiket én nem tudtam pl, hogy mindig figyeljek arra, hogy kihúzzam magam, hogy szép legyen a tartásom. Segített új ruhákat venni, sminkelni, az arcomat is kezelésbe vette (nagyon pattanásos voltam). Szóval mindenben.

Majd 16 évesen megismerkedtem egy fiúval, akivel 3 évig tartó kapcsolatom volt. És innen kezdődött a pokol. Már nem jártam haza, mert nagymamám mindig bántott. Minden féle k.nak elmondott. Azt mondta rosszabb vagyok mint egy útszéli, mert ők pénzt is kapnak érte én meg ingyen csinálom. Szörnyű dolgokat vágott a fejemhez. Már nem volt kedvem a fiútól haza se jönni. Majd 3 év után kaptam az újabb hideg zuhanyt, kiderült, hogy a fiú 3 éven át csak hazudott nekem, mindenben amiben lehetett. Szakítottunk.

Majd megismerkedtem egy sráccal aki azóta a férjem és már gyermekünk is van. De nagymamám még mindig megkeseríti az életemet. Most már nem csak k. vagyok, hanem egy szívtelen, gonosz anya is és egy idióta, mert olyan vagyok amilyen (pl megengedem, hogy a férjem hetente 1-2 alkalommal 1-2 órára a hobbijának éljen, nagymamám ilyenkor szinte kifordul magából, "Hogy képzeli, hisz családja van.", de a kozmetikushoz sem mehetek el, hogy a szinte fehér szempilláim befestessem, mert ezt is csak a k.vák csinálják.).

Eddig tudtam kezelni a dolgokat, általában sok sírással, szorongással, falási rohamokkal. De már nem bírom. Rettegek nagymamámtól, ugyanakkor nagyon szeretem. Már nem tudom hogyan kezeljem. Érzelmileg teljesen labilissá váltam.