Szeretnék jó szülő lenni. Mindent megtennék ennek érdekében. Szerintetek?

A kisfiam másfél éves. Nem akartuk elkényeztetni, de rákosan született így a kezdeti odafigyelésen kívül is sok figyelmet szenteltünk neki. Most már jól van, megy, beszél és nemhogy a betegsége mellett, de az átlag gyermekek mellett is úgy gondoljuk, a család és barátok, hogy átlagon felüli teljesitményeket visz véghez. Természetesen mindenkinek a sajátja a legszebb és legokosabb, de ő elfogultság nélkül is büszkeséggel tölt el.

Tehát nem szeretném elkényeztetni, mert nekem nem volt édesapám, édesanyám is hamar meghalt. Mindenért küzdenem kellett, de nem bántam meg, és valamilyen úton módon ezt meg akarom tanítani neki. Kompromisszumokat kötünk, megérti hogy ha mondom neki hogy pakolja össze a játékait.

Ha nem csinálja akkor én sem teljesítem a kéréseit. Ezt szépen kezdi is felfogni, viszont egyre makacsabb, nekem pedig egyre többször kell felemelni a hangom. Nem ordibálásról beszélek, inkább csak a mondatok sújáról. Nem akarom, hogy féljen tőlem inkább tiszteljen. A nejemmel volt hogy összekülönböztünk emiatt mert szerinte korai, de már most látszik, mennyire hallgat rám a fiú és mennyire nem Őrá. Úgy gondolom, most kellett elkezdenem a nevelését és tanítását, mert később nem biztos hogy fog használni. Esetleg korai lépés volt?