A mostohaapám folyton megaláz, beleragad a hajambaés megcibál, vagy megkerket esetleg megüt. Mit tegyek?
15 éves lány vagyok, az anyám úgy hét éve ismerkedett meg a pasassal, akkor 2.-os voltam. Eleinte nagyokedves volt, apámként szerettem, de aztán kezdődtek a gondok. Eleinte csak szóban alázott, később egyre gyakrabban megindult felém, és már 1 éve hogy fizikai fájdalmat is okoz nekem. Van egy közös gyerekük aki most három éves, vele nem olyan durva mert hát az ő gyereke én a szemében meg csak egy kis degenerált hülyegyerek vagyok (ahogy ő szokta ismételgetni) Az igazi apám megszakította velem a kapcsolatot amikor 6-os voltam, rá nem számíthatok. Amikor a mostohám rajtam tölti ki a dühét az anyám mindig végignézi és eggyáltalán nem érdekli. Általában azért szokott nekemesni mert visszafeleselek vagy flegmán beszélek. Megértem hogy nem kéne ígyviselkednem de szerintem részéről nem így kéne megoldani. Márt többször is előfordult hogy megcibált majd megkergetett és nem mertem hazamenni. Ő meg másnap vagy esetleg még aznap ugy tesz mintha semmi nem történt volna, és kedvesen beszél velem. Amikor kiborultam és elkezdte ordibálni vele hogy ehez semmi joga, úgy tett hogy ha egyszer is kimondom azt hogy "te nem vagy az apám'' akkor mehetek amerre látok, mert nem lesz hajlandó vele egy fedél alatt élni. Az anyám mindig mindenben igazat ad neki.
Nem akarok a redőrségre menni ésmfeljelenteni mert így is nehezen élünk meg, nem hogy úgy ha nem kapnák értem a gyerektartást meg a többit, meg azért sem mert félek tőle.
SEGÍTSETEK KÉRLEK!!!!
1 Az értelmes részt kifelejtetted a válaszodból. Empátia nuku.
Nem tudsz valami más rokonodhoz elköltözni? Próbáld meg felvenni velük a kapcsolatot és kérj tőlük segítséget! Ha esetleg úgy alakul, hogy el tudsz költözni, akkor jelentsétek fel a szüleidet, anyukádat elhanyagolásért, ezt a majmot pedig bántalmazásért. Remélem, le fogják ültetni. És próbálj lehetőleg mindent a szüleid háta mögött csinálni.
Tessék feljelentést tenni a rendőrségen a folymatos bántalmazások miatt és külöjn megemlíteni, hogy anyukád nem véd meg soha.
Ha nem akarsz a rendőrségre menni, akkor ne panaszkodj, mert nem tudunk segíteni. A gyámapád eleinte csak jól megver, aztán - ha nem kérsz segítséget - egy nap arra ébredsz, hogy rajtad térdel és éppen erőszakol. El kell eddig jutni? Jó ez neked? Ha nem, akkor magadat védd, és ne foglalkozz senki mással. SEm anyád,s em a nevelőapád nem érdemli meg, hogy törődj velük egy cseppet is.
Elmenetsz a gyámhatósághoz is, segítséget kérni. De mindenképpen KELL az, hogy szembe merj velük fordulni.
Engem a brutális anyám 15 éves koromig ütött-vert, tépte a hajamat, csomószám. Elkeseredésemben visszaütöttem egy akkorát, hogy a fal adta a másikat. (Fele olyan súlyú voltam, mint ő.) Soha többé nem mert kezet emelni rám, "csak" verbálisan bántalmazott.
Évekig bűntudatom volt (mert anyám országnak-világnak elpanaszkodta, hogy én micsoda istenverése vagyok stb.stb., DE egy szót sem szólt arról, hogy ő maga mit művelt velem a négy fal között!). Pszichiáter is kezelt, sikerrel.
Ma már csak azt sajnálom, hogy nem ütöttem korábban.
Szóval: védd meg magad, mert senki sem fog megvédeni abban a családban! Fordulj a rendőrséghez!
Attól félek a legjobban ha a rendőrsegre megyk, megteszem a feljelentést és nem tusok bizonyítékot felmutatni és akkor minden csak rosszabb leyz
Ismerem az anyámat elkezdené magyarázni hogy lelkibetegvagyok, meghogy fel akarom hívni magamra a figyelmet meg ilyenek
És ha sikertelenül megyek a bíróságra és ujra itthon kell laknom.. bele se merek gondolni...
engem a drága jó apám vert naponta többször is akár ha úgy gondolta, sőt még a kis öcsémre is kezét emelt addig amíg egyik nap fogtam magam és vissza ütöttem neki, úgy ahogy az egyik hozzá szóló írta. igaz hogy kicsit durván mentem neki de 12 év fájdalma volt benne. édesanyám nem tudott róla.hogy vert minket mert sokat dolgozott. azóta anyuval sem veszekszik és hozzánk se ért egy ujjal sem.. a piat is le tette szép lassan.. nem arra bújtalak fel hogy brutálisan verd össze ( bár meg érdemelné az az állat) csak azt mondom merd megvédeni magad. anyuka gondolkodása elég elkeserítő hogy nem védi meg a lányát :/ szóval ahogy már előttem írták, fordulj a rendőrséghez, gyermek védelmi szolgálat bármi csak szólj valakinek, mert meg eshet az amit az egyik hölgy írt , hogy egyszer arra ébredsz hogy az a szemét rajtad van... ne foglalkozz velük ha ők sem törődnek. kérj segítséget !
23 ,L
Van nyoma annak, ahogy bánt téged? Ha van, akkor azonnal sprintelj a háziorvoshoz vele látleletért, mert az bizonyítékként szolgál arra, hogy ver téged. Ha nincs nyoma, akkor ilyen szempontból rosszabb helyzetben vagy, mert tudod bizonyítani az állításodat, anyukád meg gondolom le fogja tagadni...
Amit én csinálnék: Magam köré gyűjtenék jó sok felnőttet.
1) háziorvos, mert neki van esélye bizonyítani, hogy bántalmaztak.
2) Iskolapszichológus. Lényegtelen, hogy jó arc-e. Annyi számít, hogy készüljön el egy olyan vélemény, hogy ez neked milyen problémákat okoz.
3) 1-2 jó fej tanár
4) barátok jó fej szülei
5) akármilyen rokon, akire számíthatsz. Nagynénik? Nagyszülők? Keresztszülők? Felnőtt unokatestvérek? Arra is gondolj, hogyha ebből bírósági ügy lesz, akkor valakinek el kell onnan vinnie téged már az eljárás idejére is, mert gondolom nem szeretnél ott lenni, amikor mostohaapád rájön, hogy ellene fordultál.
Tudom, hogy cikisnek érzed, de ha ezen felsoroltak előtt nem csinálsz titkot ebből, főleg ha még van egy-két kék foltod is mutogatni, akkor pillanatok alatt össze fog jönni annyi orvosi vélemény és támogató, hogy komolyan vegyen téged a rendőrség. Meg nekem nem tiszta az sem, hogy mi történne veled, ha elvesznek a szüleidtől... Kell egy családtag aki befogadna téged, különben könnyen még rosszabb helyzetbe kerülsz. Gondolom nem kell részleteznem, hogy milyen gyerekek vannak az intézetekben.
Próbáltam de akkor az elvárások nőttek meg ami ismét vitához vezetett.
Megpróbáltam már, rendeztem magam, a szobámba is mindig rendet tartottam rendesen takarítottam. Később megkértek rám hogy mosogassak el, örömmel megtettem, utánna ha már nem tettem leordítottam, később elvárták hogy a nappalit is rendszeresen takarítsam, utánna már a szobályukat is én takarítottam és én raktam ott rendet, és nem tudom még mit vártak volna el ha ezt folytattam volna... de azt se bírtam, már rendesen olyan voltam mint egy bejárónő akinek ezek mellett j kell tanulnia
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!