Mit tegyek, ha a családom is kihasznál és zsarol? 29/F
Megpróbálom röviden összefoglalni a dolgokat, bár nem könnyű. A lényeg az, hogy itthon élek (tudom, hogy ez nem feltétlenül "egészséges" ilyen idősen, de ez hosszú történet), testvérem nincs, egyedül én tudok vezetni, így gyakran megszívom, általában rám marad sok minden.
Tavaly kezdődtek a problémák a nagyszülőkkel, nagyapám gyakorlatilag kétnaponta telefonált, hogy nagyanyám rosszul van (a szomszéd faluban laknak), anyám meg rögtön pánikolt, így azonnal mennünk kellett, akár reggel volt, akár este. Közben dolgoztam is, és már kezdtem szégyellni, hogy mindig kéredzkednem kell, és stresszes is volt az egész, hogy mikor csörög a telefon. Volt, amikor keresztanyám hazajött egy időre, hogy segítsen a nagyszülőkkel, sokszor őt is vinnem-hoznom kellett. Utána nagyanyám vagy kétszer bekerült a kórházba, természetesen mentünk látogatni, aztán nálunk lábadozott pár hétig, nagyapám is itt volt, de szinte naponta hazajárt, így sokszor fuvaroztam őt is. Ezt követően anyám lett beteg, akkor már nem dolgoztam, mert felvettek bölcsészdoktori képzésre, és arra próbáltam előkészülni, így heteken át őt hordtam tornára, masszázsra, kutyafülére. (Volt olyan, hogy minden reggel fel kellett kelnem, pedig pihenhettem volna, de nem szóltam semmit.) Sok dolgot el tudtunk volna intézni mondjuk délután is, de nem lehetett, mert apám nem áldozta fel magát, mert templomba kellett mennie, de az nem számított, hogy én hányszor áldoztam fel a reggeleimet meg a napjaimat, és ha szóltam, akkor én voltam a hibás, mert semmit nem lehet veszekedés nélkül elintézni. (Bezzeg azt a sok alkalmat nem vették figyelembe, amikor szó nélkül mentem.)
Amikor szeptemberben elkezdtem a tanulmányaimat, közöltem a családommal, hogy nekem többé nem lesz ennyi időm, ezt vegyék tudomásul, mert tanulnom kell, kutatnom kell stb. Ehhez képest semmi sem változott. Amikor bejelentettem, hogy nem bírom tovább, mert testvérem sincs, akivel legalább meg lehetne osztani a feladatokat, és hogy elegem van már abból, hogy mindenkinek ki kell nyalni a p*csáját, és mások el tudják intézni a dolgaikat anélkül is, hogy ráakaszkodnának a gyerekükre, anyám közölte, hogy más nem beteg (!), meg hogy örüljek, hogy segíthetek. Ráadásul a fülem hallatára többször kijelentették, hogy milyen jó, hogy itthon vagyok, mert így legalább ki tudják használni a helyzetet. Egyszerűen képtelen vagyok bármit is tervezni, mert mindig közbeszólnak, és legtöbbször előző este közlik, hogy másnap mi lenne a program. A levéltári kutatáshoz is jó lenne kb. 3 nappal előre bejelentkezni, de nem tudok mikorra, mert tuti, hogy bekavarnának, a jegyeket is be kellene íratnom az egyetemen, de még ott sem tudom az időpontokat. Egyszerűen nem bírom már, hogy mindig mások óhaját kell lesnem, és másokhoz kell alkalmazkodnom, másokat kell kiszolgálnom. Anyámnak mondtam, hogy szeretném végre a saját életemet élni, erre közölte, hogy ő se éli/élte a sajátját. És ezzel minden meg is van oldva. Sajnos komoly veszekedések is előfordulnak, amikor már tényleg kiakadok, és megpróbálok fellépni a kihasználás ellen. Fogalmam sincs, mi lenne a legjobb megoldás. Gondoltam a költözésre, de nincs hová mennem, és nem szívesen adnék ki súlyos tízezreket azért, hogy mást gazdagítsak egy albérletben, max. akkor mennék el végleg, ha találnék egy lányt, akivel összeköltözhetnénk, de nem tudom, lesz-e ilyen. Nem tudom, mit tehetnék, és segítséget szeretnék kérni ebben az ügyben. Megköszönöm mindenkinek, aki végigolvasta (tudom, hogy nem volt rövid, de még így sem írtam le mindent), és aki esetleg tud segíteni valamiben.
Hát ha anyádék is oda fognak költözni albérletbe, ha majd családod lesz, akkor szerintem nem lesz családod. Nincs az a nő, aki ezt elviselje. Majd minden este nálatok lesznek vagy át kell menni, ha gyerek lesz akkor teljesen rátok szállnak majd.
Felejtsd el, talán Ausztráliában elég messze lennél tőlük.
Szerintem menj albiba, aztán ha hívnak ne vedd fel, persze néha igen, de ne engedj az érzelmi zsarolásnak, azt hiszem ez egy fontos pont. Önállósodj és ne légy állandó kapcsolatban velük. Ha sikerül egy kis távolságot tartani, nyugid lesz. Ha nem segít, hogy leülsz velük, és elmondod, hogy hagyjanak nyugtot, akkor lépj. Fölösleges itt kattogni, hogy miért nem értik meg, és hogyan mond el nekik. Már megpróbáltad elmondani, nem használt. Keress egy albit és menj.
"Oké, akkor számotokra semmi a félévi tandíj, az utazás stb., amit saját zsebből perkálok ki"
Nem semmi, csak éppen nem hazaadás. Ez a te saját költésed, nyilván te állod, nincs ebben semmi meglepő.
Hazaadás az, amikor anyagilag segíted a szüleidet. A legtöbb 29 éves ember ezt már bőven megteheti.
29 évesen gáz, hogy még a kollégiumot ajánlgatják itt neked...vicc az egész...
Sajnálom egyébként kérdező, hogy ilyen sz/*r helyzetben vagy,de költözés nélkül sosem lesz nyugtod.
A beletörődésen kívül nem tudsz mást csinálni, hiszen nem mész el másik városba dolgozni, és nem rakod félre a tanulmányaidat sem a jobb élet reményében.
Nyugodtan halaszthatnál,kereshetnél több lóvét távolabb a szüleidtől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!