Mit tegyek, ha a családom is kihasznál és zsarol? 29/F

Megpróbálom röviden összefoglalni a dolgokat, bár nem könnyű. A lényeg az, hogy itthon élek (tudom, hogy ez nem feltétlenül "egészséges" ilyen idősen, de ez hosszú történet), testvérem nincs, egyedül én tudok vezetni, így gyakran megszívom, általában rám marad sok minden.

Tavaly kezdődtek a problémák a nagyszülőkkel, nagyapám gyakorlatilag kétnaponta telefonált, hogy nagyanyám rosszul van (a szomszéd faluban laknak), anyám meg rögtön pánikolt, így azonnal mennünk kellett, akár reggel volt, akár este. Közben dolgoztam is, és már kezdtem szégyellni, hogy mindig kéredzkednem kell, és stresszes is volt az egész, hogy mikor csörög a telefon. Volt, amikor keresztanyám hazajött egy időre, hogy segítsen a nagyszülőkkel, sokszor őt is vinnem-hoznom kellett. Utána nagyanyám vagy kétszer bekerült a kórházba, természetesen mentünk látogatni, aztán nálunk lábadozott pár hétig, nagyapám is itt volt, de szinte naponta hazajárt, így sokszor fuvaroztam őt is. Ezt követően anyám lett beteg, akkor már nem dolgoztam, mert felvettek bölcsészdoktori képzésre, és arra próbáltam előkészülni, így heteken át őt hordtam tornára, masszázsra, kutyafülére. (Volt olyan, hogy minden reggel fel kellett kelnem, pedig pihenhettem volna, de nem szóltam semmit.) Sok dolgot el tudtunk volna intézni mondjuk délután is, de nem lehetett, mert apám nem áldozta fel magát, mert templomba kellett mennie, de az nem számított, hogy én hányszor áldoztam fel a reggeleimet meg a napjaimat, és ha szóltam, akkor én voltam a hibás, mert semmit nem lehet veszekedés nélkül elintézni. (Bezzeg azt a sok alkalmat nem vették figyelembe, amikor szó nélkül mentem.)

Amikor szeptemberben elkezdtem a tanulmányaimat, közöltem a családommal, hogy nekem többé nem lesz ennyi időm, ezt vegyék tudomásul, mert tanulnom kell, kutatnom kell stb. Ehhez képest semmi sem változott. Amikor bejelentettem, hogy nem bírom tovább, mert testvérem sincs, akivel legalább meg lehetne osztani a feladatokat, és hogy elegem van már abból, hogy mindenkinek ki kell nyalni a p*csáját, és mások el tudják intézni a dolgaikat anélkül is, hogy ráakaszkodnának a gyerekükre, anyám közölte, hogy más nem beteg (!), meg hogy örüljek, hogy segíthetek. Ráadásul a fülem hallatára többször kijelentették, hogy milyen jó, hogy itthon vagyok, mert így legalább ki tudják használni a helyzetet. Egyszerűen képtelen vagyok bármit is tervezni, mert mindig közbeszólnak, és legtöbbször előző este közlik, hogy másnap mi lenne a program. A levéltári kutatáshoz is jó lenne kb. 3 nappal előre bejelentkezni, de nem tudok mikorra, mert tuti, hogy bekavarnának, a jegyeket is be kellene íratnom az egyetemen, de még ott sem tudom az időpontokat. Egyszerűen nem bírom már, hogy mindig mások óhaját kell lesnem, és másokhoz kell alkalmazkodnom, másokat kell kiszolgálnom. Anyámnak mondtam, hogy szeretném végre a saját életemet élni, erre közölte, hogy ő se éli/élte a sajátját. És ezzel minden meg is van oldva. Sajnos komoly veszekedések is előfordulnak, amikor már tényleg kiakadok, és megpróbálok fellépni a kihasználás ellen. Fogalmam sincs, mi lenne a legjobb megoldás. Gondoltam a költözésre, de nincs hová mennem, és nem szívesen adnék ki súlyos tízezreket azért, hogy mást gazdagítsak egy albérletben, max. akkor mennék el végleg, ha találnék egy lányt, akivel összeköltözhetnénk, de nem tudom, lesz-e ilyen. Nem tudom, mit tehetnék, és segítséget szeretnék kérni ebben az ügyben. Megköszönöm mindenkinek, aki végigolvasta (tudom, hogy nem volt rövid, de még így sem írtam le mindent), és aki esetleg tud segíteni valamiben.