Aki azt állítja, hogy a gyermeknek a szülőkre feltétel nélkül hallgatnia kell, az ezt mivel indokolná?

nézd, alapvetően egyetértek azzal, hogy a megkérdőjelezés nem ördögtől való dolog, és magam is arra törekszem, hogy a gyermekem önállóan tudjon választani jó és rossz döntések között, és ne kövessen birkaként még engem sem, de erősen gyanítom, hogy nincs gyereked, mert akkor tudnád, hogy az érveken nyugvó önálló döntések képessége nem velünk született, fokozatosan érünk meg rá, és ha egész pici kora óta elvárod a gyerektől, hogy erre képes legyen, az olyan, mintha rögtön a mélyvízbe dobnád. és a kisgyerekeknél adódhatnak olyan helyzetek, amikor nincs helye hosszas diskurzusnak.

pl. valamelyik nap egy céges vacsorán kellett részt vennem, addig a szüleim vigyáztak a lányomra, de ők már idősek, ilyenkor mindig megkérnek rá, hogy fürdessem le én a lányom, mielőtt elindulok, ám ezen az estén azt hajtogatta a négy éves leányzó, hogy még játszani akar, nem akar zuhanyozni, nem és nem. nekem ekkor 15 perc múlva indulnom kellett, a mosdást pedig nem bliccelhette el aznap, mert ki volt pirosodva a nunija, kicsit viszketett is neki, krémmel is be kellett kennem, úgyhogy fontos lett volna a mosakodás. mindezt el is mondtam, mint érveket, amik alátámasztják szülői kérésem. a válasz (a játékbe belemerülve): jó-jó, majd később... mit tehet ilyenkor a szülő?

A) ráhagyom, had gombásodjon csak be, majd úgyis tanul belőle. csakhogy ismétlem: 4 éves. nem 14.

B) rendben, akkor kések a vacsoráról, kivárom míg befejezi a játékot, lezuhanyoztatom. na ja, a főnököm nyilván megérti, hogy a négy évesem miatt nem értem oda...

C) érvelés után végeláthatatlan könyörgések és viták árán, vagy valamilyen humoros csel árán (pl. jajj de cuki ez a póni, nem fürdetjük meg?) nagy nehezen csak feljön zuhanyozni, de ezen módszerek is viszonylag időigényesek, úgyhogy így is kések, de legalább verbális eszközökkel arattam győzelmet. hurrá! ugyan kinek fontos hogy időben odaérjen valahova?

D) előveszem szülői tekintélyemet, erélyesen rászólok, hogy márpedig most azonnal zuhanyzás, és ha nem jön még így sem, egyszerűen megfogom és beviszem a fürdőszobába, és amíg sikít és rúgkapál, elmagyarázom, hogy ez most nem a vita helye, az van amit mondok, mert az anyukája vagyok, és bár lehet velem beszélni, de a "nem és nem és nem"-et nem fogadom el érvelésként, úgyhogy most szófogadás van.

Elárulom, én az utolsót választottam. Hát ezért nem lehet egész kicsikortól kezdve egyenlő vitapartnerként kezelni a kicsiket. De nem is lenne fair velük szemben, hiszen hogyan is tudná olyan jól alátámasztani az álláspontját, mint egy felnőtt? Simán lepipálnám.

Ennek ellenére előfordul, hogy azt mondom a lányomnak: "igazad van", és ha megbántom, bocsánatot is tudok kérni tőle, de bizony olyan is van, hogy azt mondom: "ebből elég, most az van, amit én mondok".

előző vagyok:

ja, és nem csak egy 4 éves lehet kezelhetetlen. tizenévesen is van olyan, amit a gyerek a fejébe vesz, és egyszerűen nem tágít tőle, akárki akármit mondjon is, tökre nem hajlandó elfogadni mások érveit, csak megy a saját feje után, nem törődve azzal, mit okoz magának és másoknak. én pontosan ilyen tini voltam. pontosan értem, hogy ez az időszak kell a személyiségfejlődéshez. de azt is, hogy a szülőnek baromi nehéz a gyermekei önsorsrontó hülyeségeit úgy kezelni, hogy közben egyenlő partnerként bánik a gyermekével. mert a szülő sok mindent reálisabban lát. nem hülye. a szülők nem azért kevésbé nyitottak, mert csőlátásúak. hanem mert ők már megégették magukat, sőt láttak sok szomorú sorsot. ha a felnőttekre azt mondod, beszűkült tapasztalattal rendelkeznek, akkor a tinik épphogy csak kis parányi lyukán át nézik a világot. pedig én is azt hittem, bezzeg az én szellemem szárnyal, az ősöké meg valamiféle mocsárban ragadt. nehéz gyereknek lenni és nehéz szülőnek lenni. ez az élet rendje. ezen nem lehet változtatni semmiféle liberális neveléssel.