Aki azt állítja, hogy a gyermeknek a szülőkre feltétel nélkül hallgatnia kell, az ezt mivel indokolná?

Egy bizonyos korig igen, a gyereknek mindenben a szülőre kell hallgatnia! Hogy miért?

Mert a gyerek nyilván tapasztalanságából kifolyólag, önállóan nem döntésképes. A szülőnek a feladata, hogy jóra tanítsa. A tanításon van a hangsúly.

Amikor a gyerek rám hallgat, akkor a tanításomat hallja meg.

Tehát amikor azt mondom a gyereknek, hogy ezt csináld meg, vagy oda nem mehetsz el akkor ezt feltétel nélkül el kell fogadnia. Nyilván nem azért nem engedem el, vagy kérem tőle hogy csináljon meg valamit, mert jaj de jó én vagyok a felnőtt ő meg csak egy gyerek, hanem azért, mert

- meg kell tanulnia a rendet, valamint azt, hogy a játék mellett kötelességeink is vannak. /nem úgy születünk, hogy tudjuk/

- nem tudja felmérni az esetleges veszélyeket, mert még nem alakult ki a veszélyérzete, így nem tud vigyázni magára megfelelően.

A kamaszkor más, hiszen akkor nyílik meg. Akkor kezd úgymond felnőtté válni, ahol feszegeti a határokat. Abban a korban is a szülőre kell hallgatni, azonban ilyenkor a szülő jobb esetbe felfogja hogy a gyereke megnőtt és bízhat a saját tanításába, így sokkal nagyobb mozgásteret biztosít, és kevésbé korlátoz.

Korlátokra természetesen mindig szükség van, csak a mozgástér változik az idő múlásával, egészen a kirepülés pillanatáig. Utána a szülőnek háttérbe kell maradnia, és csak akkor előrelépni, ha a gyerek megkéri rá.

Mindenkivel egyetértek. Annyit tennék még hozzá, hogy szerintem ez az emberiség egyik legtöbbet vitatott kérdése, rengeteg a pro és kontra érv. Nem könnyű.

Számodra az már egy középút lenne (és mindig is csodáltam az ilyen embereket), hogy mindenre bólogass és igen-elj és amihez van kedved, azt tedd meg, amihez nincs, azt meg nem - természetesen az egészséges határokon belül, s azért tudatában legyél mindig a kötelességeidnek, pl. suli. Egy közösségben csak így lehet egészségesen élni. Ez a módszer hatékony arra is, hogy ne vegyél szívre semmit. Ha hangosan kontrázol ott helyben a szülőknek, akkor őket is kikészíted és magad is.

Annak jellemzően a saját szülei csodálatos emberek, akik annyira jó szülők voltak, hogy ő maga mindig feltétel nélkül hallgatott rá. De ha jobban megvizsgálnánk az ő szüleinek viselkedését, akkor láthatnánk, hogy ők a gyereküket emberszámba vették, és nem parancsokat osztogattak neki, amelyet nem szívesen tenne meg. Ők inkább példát mutattak és hagyták élni a gyereküket.

Ez a gyerek közben felnőtt, tiszteli a szüleit, de közben nem vette észre, hogy mekkora ajándékot kapott a sorstól, hogy jó szülei voltak.

Neki természetes volt a szüleire hallgatni, és ezt elvárja a saját gyerekeitől. Csak egyet felejt el! Hogy ő is olyan jó legyen, mint a saját szülei. Hogy ő is beleképzelje magát a gyerekei helyébe, és kicsit a fejükkel gondolkodjon, úgy intézze, hogy nekik is jó legyen, kipróbálhassák magukat, és ne egy teljesen ellentétes parancsot teljesítsen muszájból.

Aki még nem hallotta,az szerencsés,viszont úgy gondolom,hogy ezt nem kell életkorhoz kötni,persze sok esetekben fontos,hogy hallgasson a szülőre a gyerek,de vannak ellenpéldák is:

Nekem kiskoromban mindig megmagyarázták,hogy ennem kell,még akkor is amikor nem voltam éhes,azzal indokolták,hogy "csak,mert azt mondtam",ebből az lett,hogy szinte folyamatosan kihánytam mindent,de ugye egy kisgyerek nem bírja eldönteni,hogy kell-e neki az étel,úgyhogy inkább tömjük teli.