Hogyan ösztökéljem a fiamat hogy ne vesztegesse tovább az életét és a tehetségét?
Lassan 22 éves, egyetemista.
Mindig nagy lendülettel kezd bele mindenbe, aztán megutálja és csak végigszenvedi az egészet.
Mindig ilyen volt, és ilyen is marad.
Az általános iskolát is így végezte el, de azért nagyon jó átlaggal, a gimnáziumot szintén nagyon jó átlaggal (4 fölötti), az érettségije is nagyon jó lett, csak négyes és ötös van benne, két tárgyból emeltszintűzöt, de nem vették fel az orvosira ezért OKJ képzésre ment, amit én választottam neki, mert magától nem akart semmit.
Azt is nagy lelkesedéssel kezdte, aztán elege lett belőle, de végigcsinálta, nagyon jó eredménnyel. Nem dolgozik, rávettük a férjemmel hogy menjen egyetemre. Fel is vették egy tudományos szakra.
A szokásos: Nagy lelkesedés, most meg utálja az egészet. De most viszont nem szenvedi végig. Egész nap itt ül és a laptopját bűvöli, filmeket néz, meg játékokat játszik. Munkát nem talál, bár nem látom hogy keresne.
Ráadásul most meg is hízott, pedig olyan szépen lefogyott a gimnázium alatt.
Mit tegyek hogy ne legyen mindig ilyen megkeseredett, vagy ha boldoggá nem is tudom lenni, legalább sikeres legyen?
Engem is padlóra küldene, ha nem jön össze az orvosi anyám meg OKJ-ra küld...
ha annyira segíteni akartál volna, azt mondod, fiam, hajts rá, csináld újra az emelt érettségid, hátha idén összejön...
Én megpróbáltam kitenni egyszer, de az apja nem engedte. Sőt, lelettem teremtve, hogy a család összekell, hogy tartson, meg nem is törődök senkivel, csak mindenkit cseszegetek hogy dolgozzon keményebben.
Én vagyok az egyetlen nő a családunkban, az összes gyerekünk fiú lett, mindegyik ilyen nyámnyila alak. A másik fiamnak is mi szereztünk munkát, mert egyedül nem volt képes rá. De Ő legalább már dolgozik rendesen.
Mondta a férjemnek hogy nem az a dolgunk, hogy összevissza szeressük őket. Az az idő elmúlt. 18 évesek, az a dolgunk, vagy az lett volna a dolgunk hogy embert neveljünk belőlük, erre tessék, itt lógnak a nyakunkon.
Depressziós a fenét.
Egy lusta disznó.
Felőlem lehet boldog, de először álljon a saját lábára! Amennyire én tudom az az önálló élet alapja. Vagy akkorát fordult a világ hogy mostmár nem így van?
Tudom, hogy ezzel nem leszek népszerű, de egyszerűen a mai fiatalokat úgy védik és búra alatt tartják a szülők, hogy nem tanulnak meg felállni egy-két pofon után. Nem is nagyon kapnak az élettől pofonokat, úgy védik őket. Aztán mikor jön az első nagyobb saller (nem veszik fel az orvosira), akkor magukba zuhannak.
Nem szabad megengedned, hogy összezuhanjon, mert nem fog felállni (sok ilyet láttam már, azóta is 30 évesen a szülei tartják el az illetőt is, sőt a született gyerekét is). Keressetek neki állást (ha mást nem, akkor diákmunkát)és zavarjátok el dolgozni. Ez az első lépés. Remélem ott rájön, hogy nem mindegy, hogy 300 Ft-os órabérért dolgozik, vagy 1000 Ft-osért. Amúgy milyen tudományos pályára küldtétek? Kutatóként (egy egyetemen) a max fizetés 40 éves közalkalmazotti lét után 150 ezer nettó. Annak nem sok értelme van. Max ha olyan pályát választottatok neki, amely kapcsán a versenyszférában is el tud helyezkedni (pl. gyógyszeripar, mérnök, stb).
bírom az ilyen szülőt... neveltél egy nyámnyila lusta gyereket, mindig mindent ráhagytál, döntöttél helyette, most meg kilöknéd, mert nem tetszik, amivé tetted?
Azt kell mondjam, megértem, hogy belevágott az okj-be, és megunta. Gondolom, próbált az elején lelkes lenni, próbálta megszeretni. NEm ment.
Ugyanígy járt az általatok választott tudományos (WTF?) szakkal is, próbálkozott, de rájött, hogy nem ezt akarja. Kövezz meg érte, én se csinálnám lelkesen, amit rámerőltettek és utálom. Sőt, legalább megpróbálta, hiszen azt írod, az elején lelkesen csinálta.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!