Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szerintetek igazságosan...

Szerintetek igazságosan ítélkeznek anyám testvérei?

Figyelt kérdés
Az édesapjuk és ők egy tanácsi bérlakásban éltek mielőtt a nagymama meghalt - mármint az ő anyjuk - aztán elköltöztek ki-ki a saját alapította családjával.Az anyám és a nevelőapám velem együtt még pár évig a papával éltünk, aztán meghalt a mama és rá egy évre megismerkedett a papám vkivel, akivel aztán ezt az akkor tanácsi bérlakást leadták, nekünk pedig kértek máshol egy szintén tan.bérlakást.Állítólag kapott a papa vmennyi pénzt a leadott lakásért, azt az új házasságába vitte, mivel feleségül vette ezt az új asszonyt, oda is költözött hozzá.Anyám testvérei azzal vádolták meg őket amikor ez történt, hogy "elvitték" illetve vették tőlük az anyai örökséget.A papa és a feleség azzal érveltek, hogy mivel ők új életet kezdtek, és mivel még életben van a papa, tulképp azt kezd a vagyonnal, amit akar - ezt persze nem mondták így konkrétan, de erre céloztak -nem követelhetnek semmit rajta, mármint az apjukon.Nem tudom, volt-e egyáltalán hagyatéki tárgyalás, de szerintem nem, mert nem is volt vagyon, ami kp-t kapott a lakásért a papa anno, az nem örökség volt, hanem az a pénz, amit az állam neki fizetett a bérlakásért midőn leadták a tanácsnál, ahogy akkoriban ez szokás volt.Teltek az évek, időközben meghaltak a papám szülei, és az anyjuk a fogadott lányára írattatott mindent, magyarán a papa és két testvére nem örököltek semmit.Na, akkor mondta azt az újdonsült feleség, hogy apukátokat végérvényesen idefogadtam.A lányok ezen fel voltak háborodva, pedig vhol igaza volt a mostoha anyjuknak, mert tényleg semmit nem vitt a házasságba a papa.
2013. dec. 12. 07:48
 1/10 A kérdező kommentje:
Most hogy meghalt - még el se temették szegényt, de már áll a bál az örökség körül - megint hajcihőznek, hogy mit fognak kapni, de megint benézik a helyzetet, mert amíg él a mostoha mama, addig nem adható ki az apai rész kp-ben, a halála után meg a fiai - két fia van - döntik el, el lesz e adva az ingatlan vagy se.Vagy tévedek?Jogos az állandó háborgásuk, ti hogyan látjátok?
2013. dec. 12. 07:50
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Nem túl érthetö a helyzet a leírásod alapján.


A tanácsi BÉRlakás nem tulajdon, az nem lehet örökölni sem.


De hogy ki mit akarna örökölni, az nem világos.


Írd le sorban, hogy mikor ki kit adott/vett.


Ha jól értem, a nagyszüleid egy tanácsi lakásban éltek. A nagymama halála után egy idövel a nagypapa elköltözött és újra nösült.


Elvileg amikor a nagymama meghalt, akkor kellett egy hagyatéki tárgyalásnak lennie, ahol az ö vagyonát elosztják. Erröl nem írtál, hogy ilyen történt-e, ileltve a nagymamának VOLT-E egyáltalán valamilye, amir örökölhettek volna a gyerekei.

Ha nem volt vagyon, akkor NINCS mit örökölni, a lakás után kifizetett lelépési összeg annak jár, aki leadta a lakást - tehát a papáé. Ezzel ö azt csinál, amit akar, senki másra nem tartozik.

Ami meg az új feleségé, ahhoz az elözö házásságból született gyerekeknek semmi köze.


De persze nem biztos, hogy jól értettem, amit írni akartál.


A legokosabb, ha a rokonok bemennek a bírósági ingyenes tanácsadásra és ott kérnek felvilágosítást, de szerintem nem jár nekik semmi.

2013. dec. 12. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Ó, ezzel ne foglalkozz! Az én nagyim féltestvére 300 km-re lakik innen, 10 évente egyszer találkoznak és mindig megjegyzi, hogy a konyhabútor miatt, amit mamám 17 évesen kapott a szüleitől (édesanyjától és a nevelőapjától) nászajándékba, neki nélkülöznie kellett... Nem tudom, hogy mekkora nélkülözés lehetett, de egyrészt a dédiből sose néztem volna ki, hogy nem ad enni a gyerekeinek, másrészt parasztok voltak, és mint tudjuk: a paraszt hal éhen utoljára. Egyszerűen zavarta, hogy a dédinek mamám volt a kedvenc lánya és ezt a mai napig képtelen elviselni. De úgy képzeld el, hogy nagyimnál most is az a bútor van a konyhában, nagyon szép állapotban, mert rendszeresen lefestette piktorral (de ettől függetlenül 40 ezernél többet nem ér az egész szekrénnyel, asztallal, hokedlivel, ládával együtt, szóval nem egy századfordulós csoda), vigyázott rá, és mindig, amikor jön a féltestvére, cseszteti, hogy ez a bútor neki járna... Amikor a mamáék több, mint 60 éve kapták nászajándékba... 60 éve! Gusztustalan, komolyan. Ha ne adj Isten, mamám meghal, tuti, hogy jönni fog azzal, hogy az a bútor valójában az övé.
2013. dec. 12. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Nem volt anyai örökség semmi, mert anno őt is kisemmizték a szülei, illetőleg ott vmelyik testvér lépett le a családi vagyonnal, de nem volt semmilye, max ingóságok, bútorok, ezt elvitte a papa az új házasságába, a papának szintén semmilye, a tanácsi bérlakás után lelépést fizetett az állam, de ez a kp nem minősül vagyonnak, pláne nem anyainak, nem volt tárgyalás, mert nem volt miről, ezért nem értem, mit háborogtak neki a lányai, az egyik kitiltotta az új feleséget a házából.Ennek előzménye az volt, hogy ő a férje szüleivel lakott akkor már, és az anyós-após számított a hozományra, amit ugyebár befigyeltek, alaposan.Még jó, hogy az apját nem tagadta meg, de ez is durva azért szerintem....Ez a ház, ami a mostohának van, ez saját tulajdon, erre mondta azt, hogy ezért ő anno megdolgozott - ami igaz is, dolgos földművelő munkával kaparta anno össze, az biztos, ez tényleg így volt - ezt a fiai fogják örökölni, nekik van ott JOGOS jussuk, anyáméknak nincsen semmilyük ott.
2013. dec. 12. 08:14
 5/10 A kérdező kommentje:
Köszi, 2. válaszoló a bútor kérdést, anno egy ruhásszekrény volt, egy dohányzóasztal meg egy tv állvány, amit elvitt a papa a házasságába, ezeket vissza is akarta a nyáron adni a feleség.
2013. dec. 12. 08:16
 6/10 anonim ***** válasza:
80%

szerintem te gondolkodsz helyesen


a papa új házasságába a nőnek volt lakása de az az ö különvagyona mert a házasság előtt keletkezett


ha meghal papa - mivel nem volt vagyona nem is tudnak örökölni semmit sem a gyerekei

ha a nő hal meg előbb - a papa özvegyi haszonélvezetet kap a lakásra de a nő gyerekei öröklik a lakást


ha mind a ketten meghalnak akkor a nő gyerekei örökölnek csak mivel a lakás a nő különvagyona volt


a papa után max ingóságokat tudnának örökölni - már ha van ilyen ingóság...

2013. dec. 12. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat, az ismerősömnek mikor meséltem, mi a helyzet, ő rögtön megkérdezte, hogy és a lányai beadnak vmit a temetésbe???Ha jól tudom semmit, meg se kérdezték, de az özvegy se hozta szóba.Tényleg, mi ilyenkor amúgy a szokás?A feleségnek kell eltemetnie vagy a gyerekeknek is hozzá kell járulniuk - anyagilag?Bocs, ha naív vagyok, de inkább járatlan, nem vagyok otthon - hál Istennek - a téméban.
2013. dec. 12. 08:41
 8/10 A kérdező kommentje:
*témában.
2013. dec. 12. 08:42
 9/10 anonim ***** válasza:

A helyzet kicsit bonyolult. Nem is teljesen értem de a rövid lényege az lehet, hogy nem törődtek a papával, most meg fájna a foguk az örökségre, és most háborognak, hogy nincs.

Azt nem tudtam kivenni, hogy volt-e, vagy hogy ki kapta, de az a lényeg, hogy morálisan semmi joguk senkit elítélni.

Az örökléssel kapcsolatban pedig vannak jogszabályok, a törvény (végrendelet esetén az örökhagyó) dönti el, hogy ki mit kap. Ha ők semmit, akkor így jártak.

2013. dec. 12. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Azt lehet örökölni ami az övé volt. Ha nem volt tulajdona akkor nincs örökség se. Szerintem ennyiben is hagyhatnák kár idegeskedni majd ha lesz hagyatéki tárgyalás akkor kiderül mi a helyzet.
2013. dec. 14. 00:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!