Mit csináljunk? Adjuk vissza neki a házát?
Hárman vagyunk testvérek. A szüleinktől azt kaptuk 25 évvel ezelőtt, amikor nagykorúak lettünk, hogy a családi házat átírták hármónk nevére. Akkor még nem tudtuk, hogy ez nem ajándék, hanem elvárás. Mi mindhárman éltük háromfelé a saját életünket, közben kiderült, hogy apámnak bizony lettek volna elvárásai, amit mi nem teljesítettünk. Ő ugyanis úgy gondolta, hogy legalább az egyik gyerek odaköltözik és ellátja őt meg anyut. Hát nem így lett, mert ott, ahol ők laknak, nincs munka, így mi se ott dolgozunk.
Most követeli vissza a házát, amit mi "elvettünk" tőle. És akkor ő arra tud kölcsönt fölvenni és boldogan élhet élete végéig.
huha..akkor eladná lakottan.. ne...
"Ő ugyanis úgy gondolta, hogy legalább az egyik gyerek odaköltözik és ellátja őt meg anyut. Hát nem így lett, mert ott, ahol ők laknak, nincs munka, így mi se ott dolgozunk."
Ez érthető, hogy ennek az elvárásnak nem tesztek eleget. De: 3-an fizethetnétek egy segítőt-ápolót!!
Tehát ők ott laknak a házban?
Én simán visszaadnám, de önköltségükön írassák vissza. Azért jelezném nekik, hogy normális szülők úgy élik az életüket, hogy ne kelljen tartozást hagyniuk a gyerekeikre, szóval csak csínján a kölcsönökkel azért.
Nekem így biztosan nem kéne, de biztos számít az anyagi helyzetetek.
Ennyi idő után szerintem vissza sem követelheti törvényesen. Amúgy meg ha egy gyerektől várta el, hogy eltartja/gondoskodik róla, miért 3 nevére íratta? Az meg kiszúrás lenne azzal az eggyel.
Ha egyikőtök sem él benne akkor adjátok vissza.
Egyébként nem értem, hogy ezt anno miért nem lehetett nyíltan közölni veletek.
Én 23 éves vagyok mégis gyakran szóba jön a bátyám és szüleim közt, hogy hogyan oldjuk majd meg a nyugdíjas éveiket. Mire odakerülnek minden elő lesz készítve.
Nálunk is hasonló a helyzet. Mi a nagyszüleink házát kaptuk meg Győrben és ketten vagyunk testvérek nos a húgommal ketten megkaptuk azt a nagy házat két külön épülettel plusz a nagy épületben egy tetőtéri lakás is volt tehát három családnak elég lenne bőven.
Nos mi is úgy voltunk vele hogy nem kell mert én Esztergomban kaptam állást a húgom meg a fővárosban apámék meg Dél alföldön élnek és mi is ott élünk. A ház nekünk is megvan még jelenleg albérlők vannak benne nagyon jól fizetnek érte igaz a húgom kapja a nagy részét mert nekem abból elég az a pár ezer forint amit időnként benzinre költök ha felmegyek körbe nézni ha adódik valami és ennyi. Apám is ezt várta el tőlünk hogy ha ők idősebbek lesznek akkor mi segítsünk rajtuk ha megszorulnának, nem szorulnak még rá apám még dolgozik anyukám is nem keresnek sokat de megtudnak élni viszont nálunk is ugyan az a helyzet hogy apám már kivan ránk akadva mert mi nem vagyunk soha sem ott nem csoda messze laknak és csak 2-3 havonta tudunk leutazni.
Mi is úgy beszéltük meg a húgommal és apámékkal is tehát belementek hogy akkor adjuk el az ő házukat mert apám hamarosan nyugdíjba megy anyukámnak meg itt is lenne egy állás ugyanabba a munkakörbe vagy a párom munkahelyén is akár. És mi abban egyeztünk meg mert a házról nem akarunk lemondani mert érték is meg nekünk az volt a nagy tervünk hogy majd ha már nyugdíjasok lesznek a szülők akkor az egész család költözzön a győri házba és akkor mindenki el lesz a maga felén, de a húgom nem akar oda költözni ő a fővárosban nagyon elvan. Én oda költöznék szívesen mert mégis ott valamivel jobbak az esélyeim munkavállalás terén de itt is jó helyem van és nem akarom feladni. Így mi abban maradtunk hogy eladjuk azt amit valószínű meg is fog venni egy vállalkozó elég jó árat ajánlott fel érte így komolyan elgondolkodtunk rajta, a húgom megkapja a részét csak annak a házét és a másik feléből ami nekem jön be plusz a szüleim házából azt összerakjuk és az árából veszünk egy nagy házat vagy egy nagy telket és építünk rá olyat hogy a szüleim is el legyenek ott és mi is a párommal de akkor abból a húgom nem kap semmit.
Tehát mi találtuk ezt a köztes megoldást hogy akkor a szüleim is itt legyenek velünk tehát ne maradjanak egyedül mert apámnak és anyámnak ez fáj a legjobban nem is az eltartásuk mert nem a pénz érdekli őket, és mivel ők is belementek így valószínű ez lesz és akkor nekem is lesz egy saját házam ahol élhetek a párommal, a szüleimnek is közel is lesznek ha úgy van figyelni is tudunk rájuk és akkor ha nem is de részben együtt lesz a család. A húgom ha belemenne akkor ebbe tehát lemondana a tulajdonáról és belerakná a részét ebbe akkor 100% hogy tudnánk építkezni és akkor olyan házunk lesz amilyet akarunk így ha a húgom nélkül megyünk ebbe bele akkor maximum egy kész házat tudunk venni jó 20-30 éveset és ha nagy a telek akkor oda építeni pluszba vagy ráépíteni de nulláról kezdeni biztos nem tudnánk.
Mert mi is vissza adhatnánk a házat csak szüleimnek nem ez kell mert rájöttem hogy ők azt akarják hogy mellettük legyünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!