Miért lettek a gyermekeim ilyenek, annak ellenére, hogy mindenemet odaadtam, sőt még a maradékot is odaadnám azért, hogy csak egy cseppnyi őszinte szeretetet, törődést kapnák vissza, mint amit én adtam nekik?
Egy kis ízelítő, a történtekről, a kérdés születése miatt!
Megnyugtatok én itt mindenkit, hogy 5-árvát neveltem fel becsülettel, most már sulyós rokkant vagyok, ami azt jelenti,hogy lassan a (hosszú) nadrágomat is nagy nehézséggel tudom felvenni. Mivel feleségem elhunyt rákban 36-éves korában, az idősebb négy gyermekemnek tudtam indulási segítséget adni, hogy ne albérletbe kezdjenek. A legkisebb pedig mivel összeköltözött most 20-évesen, így őneki albérletbe kellett mennie, mivel sajnos elég nehéz,vagyis önfejű, és őneki már mivel őróla is gondoskodtam, mivel a jelenlegi házat a nevére írattam a feleségem halála után 2000-ben,amikor még 6 éves volt.
De most ennek ellenére is nekem van lelkiismeret furdalásom, hogy nem dögöltem meg, mivel, a többi gyermekem, főleg közülük 1,nagyon jó anyagi helyzetben van, de én hajlandó lennék a pár milliós automata autómat is eladni,de ahhoz még kellene egy-két millió, hogy 1db-egyszobás lakást venni,(HOGY A LEGKISEBB NE MÁS ALBÉRLETÉBE LAKJON,VISZONT ÉN AJÁNDÉKBA ODAADTAM VOLNA AMIM VAN) de nem tudom megoldani, mert a gyerekeim szarrágók, sajnos ezt kell,hogy mondjam,mivel én odaadtam volna mindenem, de ők, akik tudnának segíteni, még egy tányér levest sem hoznak,sőt a faluban a legnagyobb lányom, aki itt építkezett nekem a segítségemmel, mert nekem köszönhet mindent, de már lassan féléve se látott. Sőt, még a férjét is lebeszélte, a vőmet, hogy segítsen valamit.
MOST MÁR ÉN IS AZ ÖNGYILKOSSÁGON GONDOLKODOM, MIVEL MÉG egy bank sem ad hitelt számomra, hiába tennék le egy egyszobás lakás árának felét,(HA NEM FIZETNÉK EGY 15-ÉVES TÁVLATBAN A RÉSZLETET) és azt vállalva, hogyha én meghalok, akkor viheti a lakást fedezetként, mivel a fiam már költözhet is a nevén lévő házba, ami az én haszonélvezetem fenntartása mellett van, mivel autómatikusan rászáll.
A GYERMEKEIMET PEDIG MEGÁTKOZOM, AMELYIK SEGÍTHETETT VOLNA, ÉS LÁTOGATHATOTT VOLNA, KINEK KÖZÜLÜK NEM INGE NE VEGYE MAGÁRA, ÉS AZ "ISTEN BOCSÁSSON MEG NEKEM, DE SAJNOS EZ VAN!!!!!
HIÁBA PRÓBÁLTAM MEG MINDENT, SZERETETTEL, NAGY GONDOSSÁGGAL, ÖNZETLENÜL NEVELTEM FEL ŐKET, MÉGIS GYARLÓK,ÖNZŐK LETTEK.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!