Rossz anya vagyok, a legrosszabb. Gyűlölöm magam azért amilyen vagyok. Mit csináljak h jó anya legyek?

Kérdező, csak ötlet... már másfél éves a gyerek, nem lehetne megoldani, hogy az apuka maradjon otthon vele - ha már úgyis "miatta szülted" - és te menj vissza dolgozni? Lehet, simán megoldaná az összes családi idegbajt...

Te egyébként se maradj otthon vele még másfél évet, mert totál rámennek az idegeid, az tisztán látszik... ha apuka nem tudja vállalni, akkor 2 éves kortól a bölcsi a ti esetetekben biztosan jobbnak tűnik...

Attól még nem leszel rossz anya, mert nincs türelmed a gyerekhez egy bizonyos életkorban, rossz anya akkor lennél, ha ezt képtelen lennél felismerni és belátni.

A lényeg, hogy a saját dühödet, fáradtságodat vetíted ki a gyermekre.

Nekem az segített, hogy ezt is felismertem. Ezért mindenképpen kellene segítséget keresned, aki ha úgy érzed, hogy elfáradtál segít neked.

Anyud, testvéred esetleg, vagy kisgyermekes barátnő?

Nekem még olyan tippem van, hogy nem vagy ténylegesen következetes, határozott.

Kutyás hasonlat, de a kutyák is "kiradarozzák", ha nem teljes meggyőződésből, következetlenül utasítják őket - és nem veszik komolyan az embert.

Esetleg ezt gondold végig - te vagy ott magaddal - hogy mennyiben lehet igaz.

Én teljesen megértelek, kérdező. Nekem 15 hónapos múlt a fiam, és pár hónappal ezelőtt volt egy olyan időszakom, amikor iszonnyúan türelmetlen voltam vele. Állandóan kiakadtam, hogy miért nem érti meg, hogy nem szabad, hogy állandóan a nyakamon lóg, ha valami nem tetszik akkor ordít, mint akit nyúznak, hogy miért nem eszik, miért nem alszik, miért rombol:) Persze nagyon jól tudtam akkor is, hogy ez mind-mind a picik sajátja, nem irreális elvárásaim voltak, hanem szimplán csak kiborított, hogy olyan eleven, és ha tiltottam neki valamit, akkor is csinálta. Tudod nekem anyám mindig nagyon türelmetlen volt, és én nagyon rosszul éreztem magam, hogy ilyen rossz anya vagyok, amiért a nyomdokaiba léptem. Borzasztó rossz volt a lelkiismeretem minden kiabálás és veszekedés után, szar anyának, szar embernek tartottam magam. Aztán egyszer csak azt mondtam magamnak, hogy ne tovább. Nem akarok egy boldogtalan gyereket nevelni, minden nap tudatosítottam magamban, hogy ő még kicsi,nem szabad türelmetlennek lennem vele, nekem az az elsődleges feladatom, hogy őt neveljem, szeretettel és türelemmel. Ha valami olyta csinált, amit nem szabad, akkor odamentem, elvittem onnan, és közben elmagyaráztam neki, miért nem szabad. Ha szaladgált és kiabált, akkormegpróbáltam lekötni a figyelmét, addig próbálkoztam, amíg nem találtam oylan játékot, elfoglaltságot, ami lekötte egy időre. Pár perc is elég, aztán el is feleji, hogy valami rosszban sántikált elötte:) Próbáld meg te is elterelni a kisfiad figyelmét. Nálunk bevált, hogy ha már semmilyen módon sem tudom a tiltott dologról elvonni a figyelmét, akkor megkérem, hogy hozza ide nekem a labdáját. Erre mindig azonnal szalad érte.

Nekem segített az is, hogy beszétem ezekről az érzéseimről, a párommal is, és a barátnőmmel is, lehet, hogy neked is beválik.

És még egy dolog: amióta nem vagyok türelmetlen a fiammal, ő is sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb, láthatóan boldog gyerek, könnyebb vele. Ja, és az esetek nagy részében már hallgat a tiltásra:)

Én kezdetnek azt javasolnám, hogy vegyél ki a könyvtárból Vekerdy Tamás és Ranschburg Jenő könyveket (biztos hallottál már róluk, a két legismertebb magyar gyermekpszichológus), sokat olvashatsz tőlük erről a problémás életkorról. Nem is gondolnád, hányan küzdenek hasonló gondokkal, szerintem már az is segít, ha látod, hogy sok a sorstárs. Nekem személy szerint Vekerdy a kedvencem; hihetetlen empátiával fordul az ilyen "rossz anya vagyok, mert nem tudom kezelni a gyerekemet" típusú anya- gyerek viszályok felé. Tőle olvastam azt, hogy tudomásul kell venni: a gyermekeink lerágják a húsunkat, és kiszívják a vérünket (persze képletesen), és- ellentétben az amerikai filmek, meg a gagyi reklámok által ábrázolt rózsaszín családi élettel- a háztartás és gyereknevelés kettőse igazából jórészt csak lélekölő robot a nők számára. Persze, vannak az ún. "arany pillanatok", amikor úgy gondolod, hogy mégiscsak megérte.

OLvass el egy- kettőt, és szerintem meg fogod érteni, hogy miért ajánlottam. És talán sikerülhet így kicsit más szemmel látni a dolgokat.