A szüliem azt mondják elegük van a kamaszkoromból. Hogy tudnék ezen változtatni?

Szerintem a szüleidnek ez inkább vesszőparipa, mint valós gond. Lázadás, hogy nem eszed meg a májkrémet? Csak keresnek valamit, amivel piszkálni lehet téged, mivel gondolom, sok stressz éri őket a hétköznapokban és rajtad vezetik le. Nem vagy rossz tanuló, és nem menekülsz. Ez tényleg egy nehézkes életszakasz tud lenni, de mi a testvéreimmel meg tudtuk oldani anélkül, hogy anyát stresszeltük volna vele - és nem hiszem, hogy a te szüleidnek sokkal nagyobb nyomást jelentene.

Próbálj meg a barátaidra számítani. Tudom, hogy korai barátságok, de később az fogod gondolni: "Ha eddig nem mondtam el, most hogyan tudnám? Olyan furán venné ki magát, hogy már fél éve barátkozunk, de ilyen alapvető dolgokat nem tudnak rólam." - Talán valaki hasonló problémával küzd. Segítenetek kell egymásnak, erősíteni egymás önbizalmát. Mi egy időben minden reggel 8 öleléssel indítottunk, mert úgy alakult ki, hogy nem puszival köszöntünk egymásnak, hanem öleléssel. Nagyon sokat segített mindenkinek.

Sehogy és eszedbe se jusson ezen változtatni! Te csak kamaszodj bőszen :), mert az a dolgod, annak van itt az ideje, és ne törődj azzal, hogy a nagyszüleid megszakadnak az irigységtől (mert az a bajuk, semmi más: irigylik a fiatalságodat).

A kamaszkor nagyon fontos része az életnek. Akkor keresi az ember önmagát, a céljait, akkor írja át azt magában, amit addig tanult a szüleitől, nagyszüleitől - ezért kritizál mindent és mindenkit. Akkor válik - jó esetben - ÖNÁLLÓ lénnyé, akinek saját véleménye van, saját akarata és saját életcélja. Ezért is szokták azt mondani a kamsszkorra, hogy a második születés ideje. Az elős a biológiai, a második a pszichés.

Azok a "felnőttek", akik nem bírják a kamaszkort, egyfelől irigyek, másfelől viszont olyan rigid (merev) a személyiségük, hogy nem bírják elviselni, hogy te mostantól mást akarsz, hogy nagyon gyorsan változol, és sok mindenben tükröt tartasz feléjük. De ez az ő bajuk, nem a tied. Maradj csak önmagad, és ne törődj a piszkálódásokkal! Ne félj, hogy emiatt elveszíted a szeretetüket, mert ha emiatt történne ez, az azt jelenti, hogy valójában soha nem is volt szeretet - csak a részükről önzés. Értsd: addig "szeretnek", amíg olyan vagy, amilyennek látni akarnak. Márpedig ez köszönőviszonyban sincs a valódi, elfogadó szeretettel. Ez színtiszta önzés.

Nem a te dolgod alkalmazakodni hozzájuk, hanem fordítva! A kamaszkor egy állapot, és egy folyamat része (énfejlődés), ha megakadályozzák, vagy eltapossák, vagy nem engedik megélni, az majdnem jóvátehetetlen károkat okoz és később nagyon sokat fogsz szenvedni emiatt. És nem lesdz túl boldog és túl hosszú életed sem, ha nem lehetsz kamasz.

Ha nem szeretsz otthon lenni, akkor pl. menj el a könyvtárba. :)