A szüliem azt mondják elegük van a kamaszkoromból. Hogy tudnék ezen változtatni?

:( szegény kicsikém. megértelek. de Te is kicsit hibás vagy. kezdő pszichológus-hallgatóként a következőképpen látom a helyzetet:

Először is azt kell megértened, h nem csak Neked, hanem a szüleidnek is problémás, h a kamaszkorba léptél. Ők is szenvednek. Te azért, mert kamasz vagy, új gondolaid vannak, keresed a önmagad, keresed a helyed a világban. Ők azért szenvednek, mert nem tudják kezelni, h ilyen lettél. Nem tudják, h milyen eszközhöz nyúljanak, h felvegyék veled a kapcsolatot. Sajnos úgy látom, h ebben nagy hibát követnek el, h nem elég türelmesek és nyitottak feléd. Ez az ő gyengeségük. Próbáld meg elfogadni, h ők sem tökéletesek. Nagyon fontos, h megértsd, h ez egy ideiglenes állapot, ami el fog múlni, nem lesz így örökké, minden tini átesik ezen. (én is sokszor sírtam, mert úgy éreztem, h senki nem ért meg, és a szüleim talán jobban örülnének ha más lennék. de így utólag felnőttként már tudom, h bármennyire is rossz volt velük, és bárhogy is viselkedtek, akkor is nagyon szerettek, és szeretnek, hisz a gyerekük vagyok.) A tini korszak ilyen, senki nem mondta, h könnyű lesz. Fiatalként ha valami fáj, nagyon tud fájni, hiszen akkor fáj először.

Arról szól a kérdésed, h hogyan változtathatnál ezen. Ha tényleg AKARSZ változtatni, akkor sztem ezt kellene tenned:

- Ha úgy érzed, h már nagylány vagy, akkor mutasd is. de ne csak abban, h el tudsz tölteni pár napot a nagyinál, hanem pl. elmosogatsz, kitakarítod a fürdőszobát (olyan dolgat elvégzel, amivel apud példálódzik, h a más családokban hogy megy). egy nagylány tényleg felméri, h mi a teendő, tesz valamit, nem csak követelőzik.

- Tanulj. Ezzel nem nekik teszel szivességet, hanem magadnak. Mikor veszekednek veled egy rosszabb jegyért, akkor "érted haragszanak" nem pedig "rád haragszanak". Most alapozod meg, h milyen lesz az érettségid, az érettségivel alapozod meg, h hol tanulsz tovább, és kb ezzel alapozod meg, h milyen szektorban, milyen fizetéssel fogsz dolgozni. Mondjam azt, h az egész életedet meghatározza, hogy (most) hogy teljesítesz a suliban?! Ilyen a diákélet. tanulni kell. A bányászok élete is nehéz, de nekik meg azt kell.

- és a legfontosabb: KOMMUNIKÁLJ VELÜK. Azért éreznek távolinak, és azért nem tudnak mit kezdeni veled, mert nem tudják, h "hol vagy" (akár virtuálisan vagy akár képzeletben is), el vagy tűnve a szemükben. Biztos vannak olyan alkalmak, mikor épp nem gépezel, és ők is ráérnek. Pl. vacsora együtt, levélsöprés, tv nézés közben, híradó alatt, reklámok között. Mutasd, h hajlandó vagyok beszélni velük!! És ha a próbálkozásaid ellenére leb**sznak, akkor vágd a fejükhöz. Pl. "Apu, kitakarítottam, mert azt szeretted volna. akkor most ne mondd, h lusta vagyok. Tehetetlenségedben ne azt éreztesd velem, h haszontalan vagyok, mert nagyon rosszul esik. Mindketten dolgozzunk rajta, h ne legyen problémás a tini-szülő kapcsolatunk." vagy "Anyu, és idejöttem, megettem a májkrémet, próbáltam nem félmondatokban válaszolni, de még mindig nem bírod a kamasz fejemet. Tehetetlenségedben ne azt éreztesd velem, h hülye vagyok, mert nagyon bántasz vele. Mindketten dolgozzunk rajta, h ne legyen problémás a tini-szülő kapcsolatunk."

és csak egyszer lehet?

nem lehet hogy csak azért nem tudsz elmenni többször, mert nem mész vissza?